Csaknem másfél millióan tüntettek a nyugdíjreform ellen Franciaországban, a sztrájk folytatódik

(MTI)

2019. december 6., 08:35 >> 2019. december 6., 17:39

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Megállt az élet csütörtökön Franciaországban, ahol mintegy hetven vidéki városban és a fővárosban a szakszervezetek szerint csaknem másfél millióan, a rendőrség szerint 806 ezren vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a kormány tervezett nyugdíjreformja ellen. Párizsban incidensek is kísérték a felvonulást.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

A közlekedési dolgozók által kezdeményezett megmozdulást kísérő általános sztrájkhoz szinte minden ágazat csatlakozott a közoktatástól a rendőrségen át az egészségügyi dolgozókig.
Párizsban a délután kezdődött tiltakozó menetben a CGT szakszervezet szerint 250 ezren vonultak fel, a rendőrség szerint 65 ezren, s a République téren kisebb összetűzések is történtek rendbontók és a rendfenntartó erők között. A tömegbe keveredett mintegy hétszáz rendbontó megdobálta a rendőröket, akik könnygázzal válaszoltak, miközben több kirakat is betört, s egy teherjárművet is felgyújtottak. A rendőrség 90 embert előállított, 71-en kerültek őrizetbe.
Az incidensek ellenére Edouard Philippe miniszterelnök üdvözölte, hogy a szakszervezetek által kezdeményezett megmozdulások "a legtöbb városban rendben zajlottak, miután jól voltak megszervezve". A rend Párizsban is helyreállt este fél 9 órára, amikor is minden útvonalat megnyitottak a gépkocsiforgalom előtt.
Jóllehet a munkabeszüntetés a vasúti és a városi tömegközlekedésben a legerősebb, sehol nem alakultak ki dugók a közutakon, a franciák jelentős része nem is próbált meg munkába vagy iskolába indulni, az emberek otthonról dolgoztak vagy szabadságot vettek ki. A 14 párizsi metróvonalból csak három működött csütörtökön, a vasúti vonalakon pedig a vonatoknak alig tíz százaléka közlekedett, a nemzetközi Eurostar jártaiból minden második indult el London felé.
Az állami vasúttársaság, az SNCF tájékoztatása szerint pénteken is jelentős fennakadásokra kell számítani, a vonatok 15 százaléka fog közlekedni, és a megmozdulás legalább hétfőig folytatódik. A párizsi metróközlekedésben sem várható pénteken javulás. Az Air France járatainak mintegy harmadát törölte, s a francia polgári közlekedés igazgatósága azt kérte a légitársaságoktól, hogy pénteken 20 százalékkal csökkentsék a járataik számát.
Párizs legfőbb turistalátványossága, az Eiffel-torony és több múzeum sem nyitott ki csütörtökön, miután a dolgozók csatlakoztak az utóbbi évek legjelentősebb szociális megmozdulásához.
Emmanuel Macron államfő csütörtökön "nyugodtnak és határozottnak mutatkozott a reform folytatásában, meghallgatva és konzultálva minden felet" - jelezte az elnöki hivatal. A tájékoztatás szerint a reform részleteit jövő héten mutatja be Edouard Philippe miniszterelnök. A tervezet ugyanis számos ponton még homályos, a reformért felelős kormánybiztos, Jean-Paul Delevoye pedig folyamatosan találkozik a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel, mielőtt december közepén véglegesíti a tervezet szövegét, amelyet jövő év elején ismerhet meg a parlament és a közvélemény.
Több felmérés is azt mutatja, hogy a franciák kétharmada indokoltnak tartja a nyugdíjreformot, hetven százalékuk ugyanakkor a sztrájkot is támogatja, mert úgy érzékeli, hogy rosszul járhat egy új nyugdíjrendszerrel.
A nyugdíjreform jelképes és különösen érzékeny téma Franciaországban, ahol sokan attól tartanak, hogy megismétlődhet az 1995-ös általános sztrájkhullám, amikor is a Jacques Chirac akkori államfő nyugdíjreformja elleni megmozdulás egy hónapra lebénította az országot, és az 1968-as diáktüntetések óta a legjelentősebb társadalmi megmozdulást eredményezte. Az egy hónapig tartó munkabeszüntetés akkor meghátrálásra kényszerítette a jobboldali kormányt, amely visszavonta a tervezetét.
Emmanuel Macron államfő elképzelése szerint 2025-ben egységesülne az eddig vállalatonként, illetve ágazatonként működő, 42-féle nyugdíjrendszer annak érdekében, hogy "minden befizetett euró után mindenkit ugyanolyan jogok illessenek meg".


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége