2024. május 11., szombat

Charles Michel átvette az Európai Tanács vezetését

Charles Michel korábbi belga kormányfő átvette pénteken az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács (ET) vezetését a lengyel Donald Tusktól. Charles Michel hivatalosan december 1-jén, vasárnap lép hivatalba.

Donald Tusk, a leköszönő és Charles Michel, a leendő ET-elnök a pénteki, brüsszeli „őrségváltáson” (Fotó: AP via Beta)

Donald Tusk, a leköszönő és Charles Michel, a leendő ET-elnök a pénteki, brüsszeli „őrségváltáson” (Fotó: AP via Beta)

Az Európai Tanács épületében tartott pénteki eseményen Donald Tusk – miután átadta utódjának az uniós csúcstalálkozók elnöki tisztségét jelképező harangot – beszédében hangsúlyozta, hogy elnöksége ideje alatt legfőbb feladatának az Európai Unió egységének biztosítását tartotta.

„Európa a világ legjobb helye, régóta a szabadság és a jogállamiság kontinense, amelyet a történelméért és kulturális örökségéért felelős emberek népesítenek be” – fogalmazott.

Reményét fejezte ki, hogy utódja minden eszközt megragad Európa egységének és az Unió közös érdekeinek megőrzése érdekében az Európában és a világban jelentkező kihívások között.

Charles Michel beszédében azt hangsúlyozta, hogy az elnöki tisztség betöltése nagy felelősséggel járó megtiszteltetés számára. Köszönetet mondott Tusknak, hogy példamutató módon volt igaz harcosa Európa érdekeinek.

Kijelentette, kiváltság az európai polgárok szolgálata, amelyet elsősorban az Unió egységének a megőrzése jelent. Feladatát párbeszédre nyitottan, hidakat építve, a tagállamokkal együttműködve fogja végezni, egy működőképes európai egység érdekében – hangoztatta. „Ma új fejezet nyílik. Számíthatnak rám, mindent megmozgatok annak érdekében, hogy minden európai szolgálatára legyek” – tette hozzá.

Az uniós tagállamok júliusban választották meg az Európai Tanács elnökévé Charles Michelt. Az ET-elnök megbízatása két és fél évre szól, és egyszer újraválasztható.