2024. április 20., szombat

Erdőkön át

Terepfutás és teljesítménytúra Szabadkán

Kellemes napsütés várta vasárnap a 6. Mihajlo Kampoš Emléktúra résztvevőit, akik akik arra vállalkoztak, hogy 12, illetve 24 kilométert tegyenek meg a Szabadkai Homokvidéki Tájvédelmi Terület erdeiben.

(Fotó: Benedek Miklós)

(Fotó: Benedek Miklós)

A hatodik alkalommal megrendezésre kerülő emléktúrával egy időben immár második éve rendezik meg a SU trek & trail futamait is, aminek köszönhetően jelentősen megnőtt a résztvevők száma. Az idén mintegy négyszázan neveztek be a távok valamelyikére. A terepfutás szerelmesei 12 és 24 kilométeres távra nevezhettek, aminek versenyjellege is volt, a legjobbak serlegben és ajándékcsomagban részesültek. A teljesítménytúrán résztvevőknek szintén a fent említett távok valamelyikét kellett teljesíteniük, azzal, hogy esetükben nem a táv minél gyorsabb teljesítése volt a cél, sokkal inkább a kikapcsolódáson, a természetben való gyönyörködésen, illetve a természet megismerésén volt a hangsúly. A túrázók változatos talajviszonyokkal találkozhattak, de leginkább homokos úton haladtak.

A rendezvény szervezői, a Poželi Želju Természetjáró Egyesület, a Makkhetes helyi közösség, valamint a palicsi Tron Atlétikai és Szabadidősportklub egy jó hangulatú eseményt hoztak létre, amelyen elsősorban a környékbeli amatőr futók és természetjárók vettek részt, de távolabbi településekről is érkeztek túrázók.

Mint említettük, a terepfutó futamoknak versenyjellegük is volt. A 12 kilométeres számban a nők mezőnyében a szervező Tron színeiben versenyző Martina Poljaković bizonyult a leggyorsabbnak, míg mögötte az óbecsei Marija Novaković és a szabadkai Selena Vujatov ért célba. A férfiak mezőnyében első lett a szeghegyi Igor Đurašević, második helyezést ért el a Tron futója, Adrijan Malagurski, míg a dobogó harmadik fokára az óbecsei Horvát Zoltán állhatott fel. A nők 24 kilométeres futamában Jamanta Šafranj, a Tron futója végzett az élen, második lett Fabó Ildikó, a szabadkai futóiskola színeiben, harmadik helyen pedig óbecsei Sanja Gortva ért célba. A férfiak mezőnyében a palicsi Halász Edvárd bizonyult a leggyorsabbnak, őt követte Zoran Marković, a Fruška gora Atlétikai és Szabadidősportklub versenyzője, míg harmadik helyen a belgrádi Slavko Panić végzett.