A magyar költészet nagy témái

Szögi Csaba

2019. november 22., 17:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Világszem. A magyar költészet nagy témái – ezzel a címmel tartott ismeretterjesztő előadást dr. Reisinger János budapesti irodalomtörténész a Zentai Alkotóházban. A Vajdaságban is nagy népszerűségnek örvendő előadó ezúttal a magyar líra olyan jelentős szegmenseit vette górcső alá, mint például a hit, a szabadság, az igazság, a szeretet, a boldogság, az önismeret vagy a szerelem.

A szerző Világszem című kötetével október óta járja régiónk községeit, és ezen keresztül boncolgatja a fent említett témákat. A könyvet, amint azt annak alcíme is mutatja – Magyar vershangverseny –, mintegy hangversenyszerűen állította össze, amelyben József Attila kondítja meg a kezdést jelző gongot, a karmesteri pálca pedig Petőfi kezébe került.

Zentai előadásán Reisinger „bemelegítésként” szokása szerint anekdotázgatott, miközben öt rövid verset is megtanultatott népes közönségével. Ezt követően megmutatta, micsoda óriási haszna van a költészetnek az emberi lélekre és szellemre nézvést, valamint hogy a poéták néhány sorban képesek az élet nagy kérdéseit megfogalmazni, azokra választ is adni, ami a filozófusoknak legtöbbször vaskos kötetek megírásával sem sikerül. Arra is rámutatott, ha a költészet volna az emberiség közös nyelve, a kultúrák sokkal közelebb kerülhetnének egymáshoz, mivel könnyebben megértenék egymást általa. A magyar lírikusokról pedig úgy véli, ők a nemzet igazi prófétái – ellentétben a mindenkori politikusaival –, és a történelem folyamán számos alkalommal a vezetői szerepet is átvették az arra alkalmatlanoktól.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége