CÍMLAPTÖRTÉNET

Megszeretni a szerepeket

Pámer Csilla: ,,Egy színésznek mindig ajándék, amikor tapsot kap”

Szalma Brigitta

2019. november 14., 15:58 >> 2019. november 15., 15:14

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A délvidéki magyar színjátszás napján az idén Pámer Csilla, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színésznője nyerte el a Pataki-gyűrű díjat. Az elismerést a Lila ákác Tóth Manci szerepéért ítélték neki oda. Az Újvidéki Művészeti Akadémia színész szakán szerzett diplomát 2011-ben. Ugyanebben az évben került a szabadkai Népszínház Magyar Társulatához. Az adai származású színésznő emellett énekel és a szabadkai Danilo Kiš Színházi Műhely diákjaival is foglalkozik. Pámer Csillával a többi között pályafutásáról, a színészetről és a Pataki-gyűrű díjról beszélgettünk.

Miért döntöttél úgy, hogy a színészetet választod hivatásodként?

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– Ez nagyon nehéz kérdés. Valószínűleg az lenne rá a legegyszerűbb válasz, hogy amikor középiskolás koromban amatőr színész voltam Zentán, jól éreztem magam ebben a közegben. Akkoriban úgy gondoltam, ha a napi munkám abból áll majd, hogy együtt lehetek és alkothatok az emberekkel, akkor boldog ember vagyok. Nagyon jól éreztem magam a színpadon, és úgy gondoltam, hogy mindenáron ezt szeretném csinálni.

Az Újvidéki Művészeti Akadémia befejezése után a szabadkai Népszínház Magyar Társulatához kerültél. Hogy érzed itt magad? Milyen együtt dolgozni a csapattal?

– Én voltam az egyetlen az osztályban, akinek utoljára adatott meg a lehetőség, hogy színházban dolgozzon. Sokáig izgultam az egyetem után, hogy kapok-e munkát. Amikor Mezei Zoltán, az akkori társulat igazgatója munkamegbeszélésre hívott a következő produkcióra, akkor még fel sem fogtam, hogy mindez mivel jár. A Bérczes László által rendezett Cszeresznyéskertről van szó. Félve mentem be az első próbára, azt sem tudtam, hova kell ülnöm. Nem ismertem a színészeket. Jó érzés volt, hogy a társulat nagyon jól fogadott. Mindenki látta rajtam, hogy mennyire izgulok, hogy szeretnék megfelelni, és hogy be szeretnék illeszkedni. Az elejétől kezdve segítettek nekem. A saját elvárásaim és az igyekezetem voltak a legnagyobb akadályai annak, hogy beilleszkedjek, mert a társulat teljesen nyitott volt.

Van-e kedvenc produkciód azok közül, amelyekben játszottál?

– Nagyon sok olyan produkció és próbafolyamat van, amelyekre szívesen emlékszem vissza. Ilyen volt a Cseresznyéskert is. A vizsgaelőadásunk, a Kreón is közéjük tartozik, hiszen nagyon jó volt együtt játszani az osztályommal. A Tapasztalt asszony is közel áll a szívemhez. Improvizációkból alakult ki, és mindannyiunknak a sajátja volt. A közönség is nagyon kedvelte. A Mágnás Miskát is nagyon szerette a közönség, de számomra színészpróbáló előadás volt. Csakúgy, mint az Aska és a farkas. A Kempinget is szerettem, hiszen nagyon jó volt együtt dolgozni Pelsőczy Rékával.

A Pataki-gyűrű díj gálaestje után azt nyilatkoztad, hogy már az első olvasópróbán megszeretted Tóth Manci szerepét. Ez valóban így volt?

– Igen, mert egy nagyon jól megírt szöveg. Szép Ernő abban a korban ezt olyan jól írta meg, hogy olvasni is élvezet volt. A szerep és szöveg nagyon sok lehetőséget kínál. Nagyon életszerű, őszinte emberi érzések vannak benne. Jó érzés volt ezekkel foglalkozni.

Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy jelöltek a Pataki-gyűrű díjra?

– Nem tudom, hogy felfogtam-e. Amikor hallottam az öt jelölt nevét a sajtótájékoztatón, nem is tudtam, hogyan reagáljak. Örültem annak, hogy G. Erdélyi Herminával együtt jelöltek. Ez megtisztelő volt, mert őt színészként és kollégaként is nagyon szeretem. Megérintett, hogy egy társulatból választottak ki bennünket, és az is, hogy olyan színészekkel együtt jelöltek erre a díjra, akiket jónak tartok és szeretek.

Amikor megkaptad a díjat, látszott, hogy nagyon meglepődtél.

– Igen, nagyon. Hirtelen nem tudtam, hogy keljek fel a székből. Néhány pillanatig azt sem tudtam, mit csináljak. Amikor megkaptam a 10-es díjat, akkor is így éreztem. Nagyon örülök neki, hogy a 10-es szőnyegéből egy darab most már az én szobámban van, és mindig emlékeztetni fog arra a hosszú útra, amelyet idáig megtettem. Amikor Pesitz Mónika felolvasta a nevemet, hirtelen nem tudtam, mit csináljak. Nagyon jó élmény volt hallani a hatalmas tapsot. Egy színésznek mindig szép ajándék, amikor ilyen tapsot kap. Az biztos, hogy pár percig nem tudtam megszólalni.

Van szerepálmod?

– Nincs. Valószínűleg azért, mert nem akarok csalódni, és nem akarok azért dolgozni, hogy egyszer majd megkapom azt a szerepet. Inkább a kapott szerepekben próbálom megtalálni azt, amit meg szeretnék mutatni. Megpróbálom őket megszeretni, hogy az előadások játszása folyamán is tudjam élvezni őket. Azt szeretném, ha teljesen különféle szerepekben tudnék helytállni, hogy kipróbáljam és megtaláljam azt, amit igazán szeretek, és ami közel áll hozzám. Talán ez a legnagyobb vágyam, hogy a kortárs előadásoktól kezdve a régebbi típusú előadásokban is kipróbáljam magam.

Nemcsak színészként állsz színpadra, hanem alkalmanként énekesként is.

– Van egy alkalmi, változó összetételű formációnk, a Moser Roth zenekar. Ez attól függ, hogy egy-egy produkcióhoz milyen zenészre van szükség. Általában mindig kapható vagyok a zenélésre, mert ez egy teljesen más világ, amelyben én még néha elég bizonytalanul mozgok. Érzem azt, hogy nem vagyok énekes. Próbálok előadóként tekinteni erre a műfajra. Egészen különleges dolgokat lehet megtapasztalni egy-egy fellépés alatt. Ez teljesen más koncertrációt igényel, az énekben és a zenében másképp lehet átadni az érzelmeket és a gondolatokat, nem úgy, mint a színpadon, hanem teljesen tömören, teljesen más formában. Mindezt nagyon élvezem.

Mindezek mellett még a Danilo Kiš Színházi Műhely munkájában is közreműködsz. Milyen együtt dolgozni a fiatalokkal?

– Nagyon jó. Például örömmel tapasztalom, hogy mennyire frissek. Tavaly Kálló Bélával együtt kezdtem el foglalkozni a fiatalokkal. Sokat figyeltem, hogy ő hogy csinálja, és sokat tanultam tőle. Béla már évek óta vezeti ezt a színházi műhelyt, de számos elfoglaltsága miatt átruházta rám ezt a feladatot. Általában ritkán mondok nemet valamire, mert mindenről azt gondolom, hogy meg kell látnom, hogy nekem ez fekszik-e vagy sem. Többször megtörtént, hogy valamit elvállaltam, és rájöttem, hogy nekem ez nem megy, vagy nem úgy megy, ahogy szeretném. Hajdú Tamást kértem meg arra, hogy legyen a segítőtársam. Fantasztikus gyerekeket ismertem meg a műhelyben. Mindannyian kreatívak, tele vannak érzésekkel, gondolatokkal a világról. Ez nagyon frissítően hat rám.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége