„azt beszélték, a falontúliak mind vakok lettek,
idegen isteneik előtt esengve bolyongtak,
mint a lélek, akit ismeretlenben földre vetnek.
minden józan elmében szétárad a nyugalom,
vizeinken kedvező szél fúj, idegen hajó sehol,
a távolban felsejlik a világ végéig tartó uralom.”
(Antalovics Péter: poszt-polisz)
Antalovics Péter második kötete Távoli pólusok címmel jelent meg az idén a Forum Könyvkiadónál. A zombori születésű költő, újságíró első verseskötete, az Örökszoba a fiatal alkotók kéziratpályázatán a 2012. évi díjnyertes munkaként szerepelt. Ennek kapcsán írta róla Fekete J. József a következőket: „Antalovics Péter annak a fiatal költőnemzedéknek a tagja, amely kortárs alkotók művei között tájékozódva szocializálódott (irodalmi tekintetben) élt a lehetőséggel, hogy a vajdasági Nyugat-Bácska csücskéből ráláthat a kortárs magyar líra különböző árnyalataira, keresztmetszeteire.” Fekete J. szerint az Örökszoba verseiben Antalovics gyakran nem történésről beszél, hanem a megtörténés lehetőségéről, ami a vezérmotívumként megjelenített határozatlanságot nyomatékosítja, az egybevetésük során egymásnak ellentmondó lehetőségek, vagyis értelmezések képtelennek tűnő állításban fogalmazódnak meg.” (Fekete J. József: Perifériáról betekintő.www.hargitakiado.ro/2015/12/01)
Ebben a második kötetben egy látomás posztapokaliptikus képeiként vetíti ki a megtörténhetőt. Antalovics Péter költői univerzumában, a Poszt-polisz ciklusban archaikus jelképeket szerepeltet, történelem előtti időkbe utaztat, ahol az ösztönök, az állati nyers erő uralkodik és a túlélés a tét. (az ösztön) Új időszámítás kezdődik, amely felülírja a régi világ rendjét. Új istenek lépnek a régiek helyébe, az új rend papjai „hosszú, sötétszürke köpenyükben” (az elszenvedés ideje) templomaik üvegfalú csarnokában imádják arctalan Urukat. (mindörökké beragyog) A fohász viszont mindenkiért szól (Ima), név nélküli lebegésben egyesítve élőt és holtat.
Az Emlék a paleolitikumból c. ciklus verseiben az ember helyét próbálja meghatározni egy olyan térben, ahol még a sarkcsillag – mint viszonyítási pont – helye is bizonytalan az égbolton. Az Univerzum hatalmas, benne íródik versekből az „űreposz”, nincs helyes irány.
„Ősszel már kevesebb fénnyel is beérem” idézhetjük egyik sorát (ősszel már kevesebb), s valóban, a versek hangulatát meghatározó „gomolygó köd”, „fekete fagy”, „hideg nap” szókapcsolatok mind a „hosszú tél” vízióját sejtetik. Estébe hajló késő őszi délutánokon olvasva még fenyegetőbbnek és valóságosabbnak tűnnek a 21. század emberének félelmei, amelyet Antalovics Péter költészete megidéz. Legvégül csak egyetlen kérdése maradhat a költőnek: „...melyik / jelenbe vagyok bezárva, vagyis / melyik jelenben vagyok szabad.”
