Második, szabadkai állomásához érkezett kedden este a Szerbiai Újságírók Egyesületének (UNS), a művelődési és tájékoztatási minisztérium támogatásával, megszervezett, Újságírók, vagy politikai ellenlábasok elnevezésű beszélgetéssorozata. Az est moderátora Muharem Bazdulj író, újságíró, az UNS Becsületbíróságának tagja volt, Ljiljana Smajlović újságíró, az UNS Becsületbíróságának elnöke, továbbá Varjú Márta, napilapunk főszerkesztője, Slobodan Vladušić író, a Letopis Matice srpske szerkesztőségének tagja, valamint Branko M. Žujović, a slobodnasubotica.rs hírportál fő- és felelős szerkesztője pedig arra próbáltak választ találni, hogy hol ér véget az újságírók bizonyos politikai csoportosulások iránti legitim szimpátiája és kezdődik az objektivitást ellehetetlenítő politikai elköteleződés.
Ljiljana Smajlović az újságírói etikai kódexre hivatkozva emlékeztetett a többség számára feltehetőleg ismert tényre, hogy az újságírók nem sorakozhatnának fel egy bizonyos politikai tömörülés mögött. Mint hozzátette, az újságíró társadalom napjainkban ugyanúgy a hatalom–ellenzék oldalakra oszlik, mint a politikai pártok. A polarizált szerbiai társadalomból eltűnt az érdemi, az érvek ütköztetésére támaszkodó vita, ehelyett az az uralkodó axióma, hogy „ha a másik tisztességes lenne, akkor azt gondolná, amit én”, fejtette ki Ljiljana Smajlović, aki meg van győződve arról, hogy a polgárok mindezt felismerték, ebből kifolyólag pedig nem hisznek az újságíróknak, illetve indokoltan kritizálják őket.
Varjú Márta miután visszatekintett az idén 75 éves fennállását ünneplő Magyar Szó múltjára, az újságírói objektivitással és szubjektivitással kapcsolatos véleményét fejtette ki. Értékelése szerint a szerb és a külföldi médiumokban is a megosztottság jellemző, vagyis kevesebb az a médium, amelyik igyekszik nem odaállni egyik oldalra sem.
– De megteheti-e ezt egyáltalán? Mert semleges újságíró, illetve semleges újságírás csak elméletben létezik, hiszen nem is igazán valamiféle érdek állítja a kormány vagy az ellenzék mellé a médiumokat, hanem az ideológiai beállítottságuk. Egy konzervatív kormány mellé nem fog odaállni például a liberális média, miként ez fordítva sem történik meg – fogalmazott Varjú Márta, majd a Magyar Szó alapítójának, a Magyar Nemzeti Tanácsnak a tájékoztatás területén betöltött szerepére tért ki. Mint elmondta, a kisebbségi közszolgálati médiumok esetében a nemzeti tanácsok szabják meg a tájékoztatás stratégiáját, ez pedig arra a célra épül, hogy a médiumok is igyekezzenek elősegíteni a nemzeti közösség megmaradását a szülőföldjén.
– Ilyen tekintetben esetünkben egybeesik a legerősebb magyar párt és az MNT tájékoztatási politikája, tehát politikai ellenzékként szinte sohasem léphet fel a közszolgálati nemzeti kisebbségi sajtó. Az országos politika esetében megteheti ezt, és meg is teszi, ha úgy méri fel, hogy a nemzeti kisebbség kárára születnek döntések, törvények – fejtette ki lapunk főszerkesztője.
Branko M. Žujović szavai szerint a szerkesztőségekre a társadalom őssejtjeként tekinthetünk, hiszen gyógyerővel bírnak. A főszerkesztő a továbbiakban az oknyomozó újságírást ellehetetlenítő gyakorlatról beszélt, mondván, hogy amikor a sajtó a helyi hatalom visszás ügyeit igyekszik felgöngyölíteni, az érintett politikusok és párttársaik árulóként bélyegzik meg az adott újságírót, vagy rosszabb esetben meg is fenyegetik. A hatalom minden lehetséges eszközzel igyekszik kirekeszteni a társadalomból az érdemi kérdéseket megfogalmazó újságírókat, a zavaró tényező szerepébe tuszkolván őket, emelte ki Branko M. Žujović.
A szerbiai társadalom, beleértve ebbe az újságírókat is, egyik alapvető problémája az, hogy a hatalmi struktúrákat uraló tényezők – elsősorban az oligarchák – igyekeznek elhitetni, hogy igazság nem létezik, felesleges is utána kutatni, ehelyett a valóságra kell összpontosítani, állapította meg Slobodan Vladušić, hozzátéve: ez a közfelfogás szerint a valóság a sikert és az anyagi javakat foglalja magába.
– Már az egyetemeken is ezt sulykolják a fiatalokba. Senki nem élteti a fiatalokban az igazság iránti szenvedélyt. Az igazságért cserébe a valóságot, azaz karriert, pénzt, sikert és celebstátuszt ígérnek a fiataloknak. Mindenki igyekszik megfeledkezni arról, hogy az emberiség történelmében voltak olyan időszakok, amikor az emberek képesek voltak életüket adni az igazságért – osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel Slobodan Vladušić.
