A Huawei közreműködésével épül az 5G hálózat

Újabb két kínai városból indul közvetlen repülőjárat Budapestre

(Szerkesztőségi összefofglaló)

2019. november 5., 10:34 >> 2019. november 5., 22:23

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat közreműködésével épül ki Magyarországon az ötödik generációs (5G) hálózat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Sanghajban, a Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórumon.

Szijjártó Péter felszólal a fórumon (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter felszólal a fórumon (Fotó: MTI)

A második Kínai Nemzetközi Import Expó (CIIE) nyitónapján megrendezett fórum digitalizációról és e-kereskedelemről szóló részén a külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között nemzetiségi alapon, az egyetlen feltétel, amelyet szab, hogy tartsák be országunk törvényeit és előírásait. Az 5G hálózat kiépítéséről tudatta: a Huawei a brit Vodafone-nal és a Deutsche Telekommal együttműködésben tevékenykedik majd.

Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország az Európai Unió tagországai között elöl jár a digitalizációban, a magyar kormány pedig nagy hangsúlyt fektet az e-kereskedelem fejlesztésére, amely több fejlődési lehetőséget biztosít a kis- és középvállalatoknak, csökkentve költségeiket.

A kedden szintén második alkalommal megrendezett Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórum olyan kulcsfogalmak köré épült, mint a nyitás, az innováció, illetve a minden fél számára előnyös együttműködés. A miniszteri találkozókon a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) mintegy 30 tagállama képviseltette magát.

Újabb két kínai városból indul közvetlen repülőjárat Budapestre, amivel a magyar főváros vezető helyre kerül a közép-európai térségben – mondta el a fórumon való felszólalását követően a magyar közmédiának Szijjártó Péter Sanghajban.

A magyar külügyi tárca vezetője azt követően tette a bejelentést, hogy tárgyalt a China Eastern kínai légitársaság elnökével, valamint tartományi vezetőkkel. A járatok Csengtuval, a nyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyével, valamint Hsziannal, a Kína északnyugati részén található Shenszi tartomány székhelyével kötik össze a magyar fővárost.

Szijjártó kiemelte: Közép-Európában óriási verseny folyik azért, hogy mely ország tudja inkább magához vonzani a kínai turistákat, különös tekintettel arra, hogy statisztikák szerint a kínai turisták a legtöbbet költő utazók közé tartoznak, emiatt pedig nagyban hozzájárulnak az adott ország gazdaságának növekedéséhez. Minthogy a kínai turisták előnyben részesítik azokat a városokat, ahová közvetlenül tudnak repülni, a légi járatok tekintetében is vetélkedés zajlik térségünk nagyvárosai között – tette hozzá, kifejtve: mindeddig Prága volt a listavezető, a cseh fővárost ugyanis hetente tíz járattal érhetik el Kína különböző pontjairól.

Elmondta: Budapest esetében eddig heti hét járat állt rendelkezésre, jövő januártól azonban átveszi a vezetést Prágától, hiszen a China Eastern két új járatával heti 11 járat köti majd össze a magyar fővárost Kína nagyvárosaival.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége