Egy korszak végén élünk

Interjú Békés Márton történésszel Fukuyamáról, a történelem végéről és arról a korról, amelyben élünk

Patyi Szilárd

2019. november 2., 06:14

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Harminc évvel ezelőtt jelent meg Yosihiro Francis Fukuyama japán származású amerikai filozófus, politológus A történelem vége? című esszéje, amely nagy sajtónyilvánosságot kiváltó vitákat kavart. Fukuyama a hidegháború végén, a közép- és kelet-európai rendszerváltások hajnalán nem kevesebbet állított, mint hogy a kommunista rendszerek bukásával a liberális demokrácia végső győzelmet arat a világban, ez pedig szerinte a történelem végét is jelenti egyben. Az esszé 1992-ben A történelem vége és az utolsó ember címmel könyv formájában is megjelent. Fukuyama és műve, bár számos bírálat érte, kétségtelenül nagy hatást gyakorolt a nyugati gondolkodásra, és az abban foglaltak ma is élénken foglalkoztatja a filozófusokat, történészeket és politológusokat egyaránt.

Békés Márton történész–politológus, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár című közéleti és kulturális folyóirat felelős szerkesztője nemrégiben a szabadkai VM4K-ban Vége a történelem végének címmel tartott előadást Fukuyama híres elméletéről. A történész-politológusnak a harminc évvel ezelőtt felvetett gondolatokól tettünk fel kérdéseket. A Békés Mártontól kapott válaszok, azonban arra is alkalmasak, hogy a jelenkorunkban zajló folyamatokat is jobban megértsük.

Francis Fukuyama 1989-ben megfogalmazott elmélete, mely szerint véget ér a történelem, mennyire volt reális felvetés abban az időben?

– Ez a felvetés soha nem reális. A történelemnek, mint ok-okozati események egymásból következő láncolatának, soha nincs vége. Amíg az emberek cselekszenek és interakcióban vannak egymással addig történelem is lesz. Fukuyama 1989-ben megjelent szövegében, és az abból lett A történelem vége és az utolsó ember című könyvében valójában nem is a történelem végéről, hanem a történelem beteljesüléséről ír. Ezt úgy értette, hogy a liberalizmus – amelyen ő kifejezetten egy nyugati, sőt továbbmegyek, kifejezetten amerikai típusú liberalizmust értett – miután az I. világháborúban legyőzte a császári autokráciát, a II. világháborúban a nácizmust és a fasizmust, a hidegháborúban pedig a szovjet típusú kommunizmust is, a világ harcoló ideológiáinak porondján egyedül marad, mindenféle néven nevezhető komoly kihívó nélkül. Nagy tévedése egyébként, hogy a nacionalizmust és az iszlámot nem tartotta a liberális demokrácia komoly kihívójának. Fukuyama tehát azt mondja, hogy a történelem mint ideológiák harca ér véget, és innentől – idézem a cikkének utolsó bekezdését – „mostantól már csak a technológia, a fogyasztás és a környezeti kérdések maradnak”. Ha megvizsgáljuk az elmúlt évek történéseit, akkor nagyjából ezt látjuk. Elég ha csak a Greta Thumberg-jelenségre vagy az iphone térhódítására gondolunk. Ez azonban csak a történelem egyik oldala. A másik oldalon látjuk a Brexitet, Donald Trumpot, a populizmus, a nemzeti konzervativizmus felemelkedését, és olyan kormányokat, amelyek a demokráciát liberalizmus nélkül működtetik. Jelenleg Magyarországon is zajlik egy ilyen kísérlet. Tehát Fukuyama szándékosan optimista, sőt hurrá optimista felfogása nem igazolódott be. Ez nem is következhet be soha. Ugyanakkor nem elég ezt csak megállapítani, hanem szükséges a tudást is elmélyítenünk ezzel kapcsolatban. Az, hogy a történelem folytatódik, az bizony tragédiákat is jelent. Azt gondolom, hogy a nemzeti közösségek megerősítése lehet egy hatékony gát, hogy a tragédiák ne érjenek el hozzánk.

 

Amikor A történelem vége? című esszé megjelent, még állt a berlini fal. Fukuyama nem hamarkodta el, amikor a történelem végét vizionálta?

– Fukuyama megállapítása azért is volt elhamarkodott, mert ezt egy 1989-es nyári konferencián tette meg. Aztán ez írásban is megjelent az év őszén, pontosan harminc évvel ezelőtt, egy folyóiratban. Ezt bővítette könyvé 1992-ben. Ez egy filozófiai tárgyú könyv, ha tetszik társadalomelméleti munka. Nyilván ebben a műfajban lehet nagyot gondolni. Fukuyama későbbi művei is erről híresek, hogy mert nagyot gondolni, mert filozofálni a világ menetén. Azt gondolom ez dicsérendő, attól függetlenül, hogy nem volt igaza, és függetlenül attól, hogy mondhatjuk bornírt ostobaságnak is a liberális demokrácia globális kiterjedésének gondolatát. Főleg miután volt egy Iszlám Állam, jelenleg is zajlik a kelet-ukrajnai válság, van egy küzdelem az Európai Unión belül a szuverenisták és a liberálisok között. Látjuk azt, hogy mozgásban van a történelem. Nyilván így utólag könnyebb megítélni, hogy Fukuyama tévedett, de ő egy filozófus. Neki az a dolga, hogy előreszaladjon. Azt gondolom, hogy a tévedéseivel, és a belemagyarázott bekezdésvégeivel együtt egy nagy dolgot tett Fukuyama. A hidegháború végén megfogalmazott egy általános hitet. És ez az általános hit, 2001. szeptember 11-éig egészen biztos, hogy élt. Annak ellenére életben tartották azt a hitet, hogy vége a történelemnek, hogy közben volt délszláv háború, ruandai népirtás, csecsenföldi harcok. A világ pedig hitte, hogy vége a történelemnek. Szeptember 11-e után már ebben nem lehetett olyan erősen hinni. A 2008-as gazdasági világválság után pedig már nem nagyon hittek ebben. 2015–16-ban pedig ez a hit úgy gondolom véget ért. Ettől függetlenül ez egy nagy hit, egy fontos illúzió, amely nagyon jól mutatja a világ harminc évvel ezelőtti állapotát. Gondolom ezt annak ellenére, hogy Fukuyama valóban előreszaladt. Hiszen gondoljunk csak bele 1989 nyarán mondta el beszédét, amikor még rendszerváltoztatások nem is voltak. Igaz Lengyelországban már voltak választások, de a posztkommunista erők elég erősek maradnak. A romániai forradalom decemberben zajlott le. Magyarországon 1990 elején voltak választások. A Szovjetunió pedig csak 1991 végén szűnik meg. Tegyük hozzá, hogy Fukuyama azt is mondja, hogy a kommunizmus már nem hívó szó. Pedig a világgazdaság egyik motorja az a kommunista Kína.

 

1989 valóban olyan nagy korszakhatár a történelemben, mint ahogy azt Fukuyama állítja? Ha igen, akkor milyen korszak köszöntött be a hidegháború végével? Meddig tarthat ez a korszak?

– 1989-ben, akár elfogadjuk korszakhatárnak akár nem, valami mégis történt. Leomlott a berlini fal, pont kétszáz évvel az után, hogy leomlott a Bastille. Ez eléggé szimbolikus esemény. Felszámolták a vasfüggönyt. A Szovjetunió megkezdte a kivonulást, nemcsak Afganisztánból, ahol ténylegesen is háborúban állt, hanem Közép- és Kelet-Európából is. Érezni lehetett, hogy megroppannak a kommunista rezsimek, ha nem is mindegyik, hiszen most is létezik öt-hat egypárti kommunista diktatúra a világban. Azért az látható, hogy Európa ekkor megmozdult. A kapitalizmus határai pedig valóban kiterjedtek. Több ország lett piacgazdaság alapján felépülő nemzetgazdaság. Elkezdődött a globalizáció, technológiai, utazási, gondolkodási, financiális és minden más szempontból. De ha csak Magyarországra és a régióra gondolunk, akkor is azt mondhatjuk, hogy egy egypárti diktatúrát egy többpárti, versengő demokrácia cserélte le. Ugyanakkor, ahogy korábban már utaltam rá, a 2008-as gazdasági világválság idején ez a hurráoptimizmus, valamint a globalizációnak és a demokratizálódási folyamatnak ez a hulláma megtört. Majd 2015, 2016 táján bebizonyosodott az, hogy nem lehet a régi módon uralkodni a világon, Európán. A Brexit-népszavazás eredménye, Donald Trump megválasztása és ezzel együtt az Amerikai Egyesült Államok politikai irányváltása, a migrációs válság, a populista, nemzeti pártok megjelenése és előretörése változást hozott a világban. Szerintem egy korszak végén élünk. Ez egy elnyújtott vég lesz, amely véget sokáig fogjuk még szemlélni. De ha visszatekintünk a történelemre a romantikának, gótikának vagy éppen a középkor elejének és végének sem voltak éles határai. De szerintem ha száz év múlva visszatekintenek korunkra, akkor azt fogják mondani, hogy 1989 korszakhatár, majdnem cezúraszerű éles korszakhatár volt. Ez után a globalizáció kiteljesedése tíz–tizenöt évig folyamatos volt, és azt állapítják majd meg, hogy valamikor a 2010-es évek körül új játékosok léptek pályára, és a globalizáció elkezdett hanyatlani. Jelenleg a korunknak nem tudjuk a nevét. Tudjuk, hogy az 1945-től 1989-ig tartó korszakot hidegháborúnak nevezzük. Ezt a mai korszakot a nyugati szakirodalom posztbipoláris korszaknak nevezi, tehát hidegháború utáni. De ha egy korról megállapítjuk, hogy egy másik kor utáni, az nem a saját neve. Jelenleg ez a korszak keresi a nevét.

 

Mi a történész dolga, amikor ilyen merész állításokat fogalmaz meg valaki, mint Fukuyama? Miben különbözik a egy politológus hozzáállása egy történészétől?

– A történész dolga ebben a mai példátlan forrásbőségben és információs zajban az, hogy megtalálja azokat a pontokat, ahol cölöpöket lehet leverni és a korszakot rögzíteni. Fukuyama nem történész, hanem politológus, sőt kifejezetten egy Szovjetunió és kommunizmus szakértő. Egy nagyon érdekes és okos személyiség. A mostani interjúit olvasva azonban azt is mondhatjuk, hogy nagyon doktriner figura. Jellemző rá a közép- és kelet európai országok elmarasztalása, a demokrácia méricskélése és a liberális demokrácia örök elvárásainak kijelölése. A politológus lehet ilyen, a történész viszont nem, de a történész is saját korának gyermeke. Én is csak azt tudom mondani, amit a saját perspektívámból látok.

 

A Terror Háza Múzeum tevékenysége hogyan segíthet abban, hogy megtaláljuk, megértsük ezeket a korszakhatárokat?

– A Terror Háza Múzeum mögött most már több emlékév megszervezésének tapasztalata áll. Volt 56-os emlékévünk, aztán volt egy hosszú emlékévsorozatunk az I. világháborúval kapcsolatban. Emellett a V4-es országok magyar elnökségének kulturális programja is a múzeumot fenntartó közalapítványhoz kötődik. Most pedig egy rendszerváltoztató emlékévben vagyunk. Ez idén kezdődött és a következő évben is még tartani fog. Ez azt igényli a történészektől, hogy ne feltétlenül az akadémiának szánt, könnyebben fogyasztható, vizuálisan jó megjelenésű tablókiállítást készítsünk el. Ez meg is történt. Ez a tablókiállítás most már tizenkét nyelven elérhető el. Készítünk egy időszaki kiállítást is. Ennek az az érdekessége, hogy két évvel ezelőtt készítettünk a Lenin-féle bolsevik államcsínyről egy kiállítást, és most annak a kiállítás a helyén lesz látható a Viszlát Lenin címet viselő új kiállítás, amely a rendszerváltoztatás szabad választásairól fog szólni. Tegyük hozzá, hogy a múzeum 2002-ben jött létre, tehát tizenhét éve működik. Azóta rengeteg az új adat, rengeteg új alapkutatást végeztünk. Ezeket az alapkutatásokat felhasználva pedig frissítjük a múzeum anyagát. Például frissítettük az 56-os forradalmárokat elítélő bírák és ügyészek falát, és az ávós tablót, amelyen jelenleg nyolcvan vezető ávós arcképe látható. Jellemző módon mind a két tabló esetében találtunk olyan személyt, aki még mindig él, és érintett forradalmárok kivégzésében mint ügyész, és érintett az Államvédelmi Hatóság bűntetteiben mint tettes.

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége