A partizánmegtorlás ártatlan áldozataira emlékeztek ma délután Adorjánon, ahol ötvenegy ember vesztette életét. Őket a Tiszába lőtték, majd egy nappal később még hat ember végezte vértanúként. Az 1944-es eseményre emlékezve a helyi temetőben lévő emlékműnél rótták le kegyeletüket a helyiek, az egykori áldozatok ma élő rokonai, a község, a helyi közösség, valamint a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Délvidék Kutatóközpont és Zenta elöljárói.
Fotó: Jenei Klementina
A helyi művelődési egyesület kórusának énekével és a fiatalok által előadott versekkel és énekekkel tették még szívhez szólóbbá az emlékezést, amit az adorjániak könnyes szemmel hallgattak végig, ugyanis az egykori áldozatok leszármazottai is szép számban jelen voltak a megemlékezésen. Beszédében Orcsik Károly, a helyi plébános kiemelte, hogy napra pontosan hetvenöt esztendő ki nem mondott fájdalma van jelen. Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelét olvasta fel, majd a közös ima előtt elmondta kegyeletteljes beszédét.
– A Jóistentől kérjük azt, hogy ezen elhunyt adorjáni áldozatoknak adja meg az örök világosságot, nekünk, gyászolóknak pedig fájdalmaink enyhülését. Az igaz embert, aki Istenből táplálkozik, reményét és hitét Istenbe veti, semmi se választhatja el az Úristen szeretetétől, csak saját maga szakadhat el Isten szeretetétől. Hetvenöt évvel ezelőtt az élet próbája, a gonosz világ hatalma megengedte azt, hogy ötvenegy ember próba elé kerüljön – mondta többek között a plébános.
Orcsik Károly atya beszédében kiemelte, a vakszerencse választotta ki a szóban forgó ötvenegy személyt, hiszen Isten olykor megengedi, hogy próba elé kerüljön az ember.
– Őket, kik javarészt fiatalemberek voltak, őket választotta ki az Isten nélküli hatalom, hogy próbára tegye őket, és ők méltónak bizonyultak a próbára. Nem lettek belőlük besúgók, nem könyörögtek az életükért, nem kínáltak fel rendszertámogató tevékenységet azoknak, akik halálba akarták küldeni őket. Elfogadták a megpróbáltatást, bár tudták, hogy ártatlanok, és azt is, hogy őket az Isten szeretetétől semmi sem választhatja el – mondta Orcsik plébános.
Őt követően megemlékező beszédet dr. Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ képviseletében az adorjáni vérengzések kutatója mondott. A neveket is felolvasta. Tari János plébános szavait idézve kezdte beszédét.
– „Egészen párját ritkító eset. Az, hogy ez megtörténhetett, azt bizonyítja, hogy az ember valóban mélyre süllyedhet. Ezek nem emberek voltak. Egészen biztos, hogy ördögtejet szívtak valahol magukba. Válogatás nélkül lehajtották az áldozatokat a Tiszához, és ott lelövöldözték őket. A tragédiát az teszi különösen kegyetlenné, hogy egy-egy családot szinte kiirtottak. Volt, ahol meghalt az édesapa, a fia és a veje is. Egészen fiatalok is voltak közöttük, olyanok is, akik előző nap értek haza a frontról, de idősebbek is. Egy tanító is. A Bakota tanító. Úgy tudom, neki kilenc élő gyermeke volt.” Fiatal huszonévesként rontottam rá a plébánosra, hogy meséljen a borzalmakról, Szabó Dénes plébánosról és az adorjáni áldozatokról. Nehezen indult a múltidézés. Sokszor megálltunk, pihentünk, aztán ahogy múlt az idő, a plébános úr egyre folyékonyabban mesélt. Szinte kiöntötte magából a fájdalmat. Azt éreztem, hogy megkönnyebbült, amikor elmondta a titkot. A beszélgetés óta huszonöt év telt el. A gyilkosságok óta hetvenöt. Mára az események részei lettek emlékezetünknek, ma már büntetlenül emlékezhetünk, de nem volt ez mindig így. Emberek mentek el úgy, hogy a titkot a sírba vitték. 1944. október 30-án tizenhét tagú különítmény érkezett a faluba, közöttük olyan ismert hóhérok, mint Nikola Radaković, Mihajlo Oluški. Ezek a martalócok valójában a kanizsai népőrség tagjai voltak, akik megebédeltek, majd házról házra járva szedték össze az embereket. A templom előtti térre terelték őket, legalább kétszáz férfit. Megkezdődödött a válogatás. Ladányi Lajost, aki akkor tizenéves legényke volt, előbb kiválasztották, majd vékony termete miatt visszalökték a többiek közé, így ő csak végignézni tudta, ahogy a kiválasztott ötven emberrel a partizánok elindulnak a Tisza felé. Soha nem akart beszélni a történtekről, pedig többször kértem rá. Ötvenegy embert végeztek ki. Szecsei Jakabot a háza előtt lőtték le, a többiekkel pedig a Tisza-parton végeztek irgalmat nem ismerve a Magyarkanizsáról érkezett martalócok. Öt személyt később vittek el, rendeltek be kihallgatásra Magyarkanizsára, ahol nyomuk veszett. Nem lehetett ezekről a gyilkosságokról beszélni, mert az elkövetők voltak a jó, mi pedig a rossz oldalon. Legalábbis a történelemkönyvek szerint. Több mint ötven évig a Tiszába lövöldözött adorjániakról mint fasisztákról beszéltek. A gyilkosokat felszabadítóknak hívták, tetteiket pedig hőstettekként emlegették. Ma már bátran kimonhatjuk az igazságot! Az adorjáni emberek ártatlanul haltak meg! – mondta többek között dr. Forró Lajos.
A megemlékezés koszorúzással ért véget. Az emlékműnél elhelyezték a kegyelet virágait az adorjáni temetőben lévő emlékműnél.
Nyitókép: Fotó: Jenei Klementina
