Lavrov: a kurdok státusát rögzítenie kell a szíriai alkotmánynak

MTI

2019. október 21., 17:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szíria alkotmányának rendelkeznie kell az országban élő kurdok státusáról - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter

Lavrov szerint Moszkva azt tekintené optimális megoldásnak, ha a Szíria területén élő kurdok "összes struktúrája" bekerülne a szíriai alkotmányba, "hogy Szíria területén ne legyenek illegális fegyveres alakulatok, és hogy szíriai területről ne induljon ki semmilyen fenyegetés sem Törökország, sem más államok számára".

Mint mondta, ehhez a szíriai kormány és a kurdok közötti párbeszédre van szükség, és mindkét fél kifejezte érdekeltségét abban, hogy ezt Oroszország elősegítse. Hozzátette, hogy Moszkva kész lenne közvetíteni Damaszkusz és Ankara között is, de egyelőre nem tervezi, hogy megszervezze a török-szíriai kapcsolatfelvételt Szocsiban, ahogy ezt egy szíriai hivatalos forrás jelezte.

Az orosz külügyminiszter egy nappal azelőtt nyilatkozott a szíriai válságról, valamint a török offenzíváról és annak hatásáról a szíriai folyamatokra, hogy a téma várhatóan terítékre kerül Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Edogan török elnök Szocsiban tartandó tárgyalásán.

Lavrov közölte, hogy a felek egyetértése esetén Oroszország kész lenne támogatni az 1998-ban kötött adanai török-szíriai határőrizeti megállapodás módosítását. Rámutatott, hogy nemrégiben Ankara és Damaszkusz egyaránt megerősítette ennek érvényességét, egyebek között a jelenlegi fejlemények tükrében is.

Jurij Usakov, az orosz elnök külügyi tanácsadója hétfőn Moszkvában annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a szíriai alkotmányozó bizottság - korábbi bejelentések szerint október 29-én Genfben megtartandó - első ülése előtt el kell kerülni minden olyan lépést, amely kárt okozhat a szíriai rendezésnek. Mint mondta, Moszkva egészében véve pozitívan értékeli Erdogan és Mike Pence amerikai alelnöknek a török hadművelet felfüggesztéséről szóló csütörtöki megállapodását, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy annak 120 órás hatálya kedden, az orosz és a török elnök tervezett találkozójának napján lejár.

"Meglátjuk, hogyan alakul tovább a helyzet. Lényegében ezt fogja megvitatni a két vezető" - hangoztatta és közölte, hogy a két elnök sajtótájékoztatón számol majd be, hogy miben sikerült megegyeznie.

Usakov megismételte, hogy Oroszország fő célja a tartós stabilitás elérése Szíriában, az összes érintett csoport érdekeinek figyelembe vételével.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egy pekingi biztonságpolitikai tanácskozáson hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az Északkelet-Szíriában indított török offenzíva miatt az elmúlt hetekben iszlamista terroristák szöktek meg a börtönből a régióban.

"A török hadsereg fellépésének köszönhetően nyolc menekülttábor és 12, külföldi militánsokat őrző börtön maradt felügyelet nélkül" - mondta Sojgu a TASZSZ hírügynökség beszámolója szerint.

"Ez a terroristák úgynevezett fordított migrációjához vezethet, visszatérnek a hazájukba" - tette hozzá.

Korábbi orosz közlés szerint a kurdok által őrzött észak-szíriai börtönökben 15 ezer terroristát tartottak fogva.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége