2024. március 29., péntek

Xxxx+1

Balla Ákos Zwara retrospektív kiállításán jártunk

Kedden este a zentai Városi Múzeumban megnyílt Balla Ákos Zwara tervező és festő, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium képzőművészeti szaka tanárának Xxxx+1 című retrospektív tárlata, mely az utóbbi húsz év munkáiból – rajzokból, festményekből, szobrokból és designokból – mutat be egy igencsak izgalmas válogatást.

Szarka Mándity Krisztina muzeológus a közönséget köszöntve elmondta, régóta tervezik már e kiállítás dátumát, és véletlenül úgy alakult, hogy erre végül nem sokkal a magyar festészet napja előtt került sor, és nagyon örül, hogy a megnyitó az egyetemes magyar művészettel is egybecseng. Őt követően Tóth Szilárd, Balla tanítványa olvasta fel a megnyitóra készített, Dobozok című írását, amelyben lírai és enigmatikus hangvételben szólította meg a mestert és a művészt tanárában.

A kiállítást megnyitó Beszédes István költő szintén líraian szólt a művészhez és a közönségéhez, miközben kifejtette, ez a kiállítás ugyan nem az iparművészre, hanem a képzőművészre fókuszál, ugyanakkor láthatóak a folyamatok, egy szerény és alázatos alkotóművész kísérletezésének tere, ami nem csupán tanítványai, de minden szemlélő számára tanulságos lehet.

– Festeni édesapjától tanult. Balla Mátyás fontos alakja és rokonszenves figurája a képzőművészeti életnek a múlt évszázad utolsó évtizedeiben és az ezredforduló tájékán. Nemcsak alkot, hanem szervez is. Képregényt, címlapot, belső illusztrációt is készít.

Ő a tiszai táj megszállottja. Ákost a folyóparti harmónia helyett inkább az urbánus tér ritmusa foglalkoztatja. Egyedi szín- és fénykezeléssel, szerkesztői minimalizmussal, konstruktivista leképezéssel fejezi ki. A városkép belső geometriáját tárja föl, annak megcsillanó, bemozduló, jelentéstől független ábráit. A női testet pedig a tánc fázisképes ábrázolásával láttatja. A mozgó fény, a dinamika és a geometria, másképpen a dinamikus geometria jelenléte az itt látható képeken is jól megfigyelhető. Úgy érezzük e képek láttán, mintha a vetítőben ülnénk. A kép belsejéből érkezik a fény. És fut a vásznon valamiféle fényfolyam, lüktető színes jelsor.