A zaklatásról hat percben

A Tudod milyen? című kisjátékfilm bekerült a libanoni Children's Rights Festival versenyprogramjába

Szalma Brigitta

2019. október 14., 18:51

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Dékány Máté, Bicskei Emese, Szloboda Szonya, Bicskei Enikő és Bulyovcsity Anna

Dékány Máté, Bicskei Emese, Szloboda Szonya, Bicskei Enikő és Bulyovcsity Anna

A Vajdasági Magyar Filmek Fesztiválján az érdeklődők láthatták a Tudod milyen? című kisjátékfilmet. Az alkotás rendezője, Szloboda Szonya a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium második osztályos diákja, aki néhány osztálytársa segítségével készítette el a filmet, amelynek témája a zaklatás és az iskolai erőszak. Novemberben szurkolhatunk a fiatal szabadkai lánynak, hiszen kisjátékfilmjét beválogatták a libanoni Children's Rights Festival hivatalos versenyprogramjába. A fesztivált november 16-a és 23-a között rendezik meg Bejrútban. A részletekről Szloboda Szonyával és a film néhány szereplőjével beszélgettünk.

– A zaklatás nagy gondnak számít a fiatalok körében. Ez a téma a felnőtteket is foglalkoztatja, mivel a gyerekeikről van szó. A legtöbb gyerek átélte a zaklatás valamilyen formáját, tehát tudja, milyen érzés. Nagyon örültem neki, hogy az osztálytársaim beleegyeztek, hogy szerepelnek a filmben. Kreatívak voltak, és sokat segítettek – osztotta meg velünk Szloboda Szonya.

Bulyovcsity Anna játszotta a főszerepet, vagyis az áldozatot. Elmondása szerint nagyon élvezte a forgatást, mivel korábban soha nem vett részt ilyesmiben. Tetszett neki a közös munka.

A film további szereplői Bicskei Emese, Bicskei Enikő, Dékány Máté, Földi Emese és Uglik Auróra.

Bicskei Emese az egyik zaklatót játszotta. Azokban a jelenetekben szerepelt, amikor az áldozatot megverték az iskola mellékhelyiségében, amikor papírgalacsinokkal dobálták az osztályteremben. Testvére, Enikő is zaklatót alakított. Neki abban a jelenetben kellett játszania, amikor egy alsónadrágot húztak az áldozat fejére, valamint ki kellett ürítenie az áldozat iskolatáskáját.

Arra a kérdésre, hogy miként sikerült bejutnia a filmnek a libanoni Children's Rights Festival versenyprogramjába, Szloboda Szonya a következőket válaszolta:

– Egy filmfesztiválokat egybegyűjtő honlapon találtunk rá a bejrúti fesztiválra. Mivel a fesztivál a gyerekek jogairól szól, úgy gondoltuk, hogy szerencsét próbálunk, mivel a film kapcsolódik a témához. Nagyon örültünk neki, amikor szóltak, hogy beválogatták a versenyprogramba. A filmünk nagyon jó visszajelzéseket kapott. Sokakat megrázott. Jó, hogy ennek a témának a súlya eljutott az emberekhez – mondta Szonya.

Mint megtudtuk tőle, tele van ötletekkel, és a következő filmjét igyekszik elkészíteni a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége