Meghalt Karel Gott

(MTI/CTK)

2019. október 2., 11:28 >> 2019. október 2., 17:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Meghalt 80 éves korában Karel Gott cseh popénekes - közölte felesége, Ivana a CTK cseh hírügynökséggel.

Forrás: MTI/EPA

Forrás: MTI/EPA

A sztár családja körében, álmában hunyt el kedd éjszaka.
Gott szeptember közepén jelentette be, hogy akut leukémiában szenved, 2016 óta küzdött súlyos betegségekkel.
Miloš Zeman cseh elnök úgy fogalmazott: "Gott halála különösen szomorú az egész ország számára". Mint hozzáfűzte: az énekes egész életét másoknak szentelte, számos nemzedék köszönhet neki sokat.
"Kelet Sinatrája", "Prága arany hangja", ahogy a sajtóban emlegették, Pilsenben született, de hatéves kora óta a cseh fővárosban élt. Villanyszerelőnek tanult, de a zene érdekelte, és már 1958-ban elindult egy tehetségkutató versenyen, de a szigorú zsűri hazaküldte. A közönségnek jobban tetszett produkciója, így nemsokára már prágai kávéházakban énekelt neves dzsesszegyüttesek kíséretével. 1960-tól a prágai Konzervatórium opera szakos hallgatója volt. 1962-ben jelent meg első kislemeze, a következő évben már ő énekelte az év slágerét és ő lett az Arany Csalogány. Ezt a címet, amelyet Csehországban a hallgatói, nézői voksok alapján ítélnek oda, az utóbbi fél évszázadban 42-szer nyerte el, legutóbb 2017-ben.
1965-től az általa alapított Apollo Színházban lépett fel. A nemzetközi publikum a cannes-i MIDEM-fesztiválon ismerte meg. A sikerekre való tekintettel a kommunista vezetés még Las Vegas-i fellépéseket is engedélyezett számára. Gott azonban Amerika helyett tartósan Németországot választotta, s a német közönség hálásan fogadta a Lady Karnevált és az Einmal um die ganze Weltet énekelő aranytorkú prágait. Német nyelvterületen annyira népszerű volt, hogy 1968-ban osztrák színekben indult az Eurovíziós fesztiválon és a 13. helyen végzett. Lemezeit a német Polydor kiadó forgalmazza, a szerződést 1997-ben életre szólóra alakították, a cég 1967 és 2000 között Gott 125 albumát adta ki. Gott igen népszerű lett Oroszországban és Lengyelországban is, fellépett a New York-i Carnegie Hallban és több alkalommal járt Magyarországon. Az énekes 1990-ben bejelentette visszavonulását és búcsúturnéra indult, de a siker olyan elsöprőnek bizonyult, hogy megváltoztatta elhatározását.
Gott a népdaltól az operettig, a balladától a tánczenéig minden műfajban sikeres volt. Pályafutása során majdnem 40 millió hanghordozót adott el, 1600 dalát rögzítették, filmekben szerepelt és ő énekelte a Maja, a méhecske című világhírű rajzfilm dalát is. Hazájában elképesztő népszerűségnek örvendett: szinte minden kitüntetést megkapott, készült róla tévésorozat, nevével parfümöt forgalmaznak, sőt nyílt múzeuma is, igaz ez néhány év után bezárt. 2003-ban művészek egy csoportja őt javasolta cseh államfőnek.
Gottot sokáig örök agglegényként tartották számon, de 68 évesen rászánta magát a nősülésre, a boldogító igent Las Vegasban mondta ki. Az énekesnek négy lánya van, a legkisebb 2008-ban született. Ifjúkora nagy szerelméhez, a festéshez is visszatért és képei igen kelendőnek bizonyultak, az egyikért másfél millió koronát sem sajnált Gott egyik rajongója.
Gott 1985-ben állami művészeti díjat kapott, 2009-ben pedig Václáv Klaus államfő a cseh kultúrához való hozzájárulásáért tüntette ki.
A művész szóvivője, Aneta Stolzova elmondta, hogy Gott temetéséről később intézkednek, ennek részleteit pedig a hivatalos honlapján hozzák nyilvánosságra.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége