BIRKÓZÁS

Belgrádban U23-as világbajnokság!

Magyar Szó

2019. szeptember 16., 19:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az UWW végrehajtó szerve még a vb kezdetén néhány fontos döntést hozott. Az egyik az, hogy 2022-ben az orosz Krasznojarszk ad majd otthon a felnőtt-világbajnokságnak, amely szibériai város nem ismeretlen e sportágban, hiszen minden januárban ott tartják az Ivan Jarugin-emléktornát, a kétszeres olimpiai bajnok tiszteletére. Arról is döntöttek, hogy 2021-ben a lengyel Katowice lesz a felnőtt-Európa-bajnokság, az orosz Ufa pedig a junior-vb, helyszíne, de ami a legfontosabb, hogy ebben az évben Belgrád lesz az U23-as világbajnokság házigazdája!

Szaori Josida, minden idők legsikeresebb női birkózója

Szaori Josida, minden idők legsikeresebb női birkózója

A sportdiplomaták arról is döntöttek, hogy a bizottságban 75 év lesz a felső korhatár, az elnök pedig csak kétszer 6 évre választható meg. Limitálták a kontinensszövetségek elnöki mandátumát is, amely most maximum 3×4 év lehet.

Az is tudható már, hogy Tokióban ki kerül majd a birkózó Hírességek Csarnokába: az első a japán Szaori Josida, aki 3-szoros női olimpiai és 13-szoros világbajnok, aki a „Legendák” kategóriában foglal majd örök helyet. Mellette még a szintén japán Obara Szakamoto kerül majd be, aki „csak” 8-szoros világbajnok…

A férfiak mezőnyében, kötöttfogásban a román Gheorghe Berceanu (olimpiai és kétszeres világbajnok) és a finn Pertti Ukkola (olimpiai és világbajnok), szabadfogásban pedig az amerikai ikerpár, John és Ben Peterson válik majd „halhatatlanná”, akiknek egyaránt olimpiai aranyuk és ezüstjük, valamint világbajnoki ezüstjük és bronzuk van.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége