Fiataloknak fiatalokról

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata Pass Andrea Újvilág című drámáját viszi majd színre

Szalma Brigitta

2019. szeptember 16., 18:52

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Bemutatóra készül a szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Már javában folynak Pass Andrea Újvilág című drámájának próbái. A történet főhőse Kata, egy tizenhat éves kamaszlány, aki a szülei válása után egy lakótelepi skinheadtársaságba keveredik. Az előadás szereplői G. Erdélyi Hermina, Greguss Lilla, Nyári Ákos, Baráth Attila és Pálfi Ervin. A bemutató október 5-én lesz. Az előadás kapcsán a rendezővel, Pass Andreával beszélgettünk.

 

(fotó: Nagy Gergő)

(fotó: Nagy Gergő)

Azon rendezők közé tartozik, akik legtöbb esetben a saját drámáikat állítják színpadra. Hogyan kezdett el drámaírással foglalkozni?

– Színháztörténészként végeztem. Volt egy gyakorlati évem Angliában, ahol úgy oktatták az elméletet, hogy kipróbálhattuk a rendezést. Akkor kedvet kaptam ehhez. Amikor hazajöttem Magyarországra, és elkezdtem dolgozni fiatal színészekkel, rákényszerültem arra, hogy én legyek a magam dramaturgja. Az adott műveket nekem kellett színpadra állítanom. Teljesen véletlenül kezdtem el írással foglalkozni, gyermekkoromban nem voltak írói ambícióim. Amikor Budapestre kerültem, és elkezdtem színházi neveléssel foglalkozni, olyan problémák izgattak, amelyekhez nem találtam drámát. Például a magyar fiatalok továbbtanulási problémáival és a jövőképükkel még nem foglalkozott darab, ezért elkezdtem írni egy erről szóló történetet. Mindig is az aktuális problémák foglalkoztattak, így lassan megszülettek a drámáim.

 

Hogyan került kapcsolatba a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával?

– A társulat azzal keresett meg, hogy olvasták az Újvilág című drámámat, és megkérdezték, hogy lenne-e kedvem velük dolgozni, és megrendezni a darabot. Az Újvilágot 2015-ben mutatták be, és azóta kötetben is megjelent.

 

 Milyen együtt dolgozni a társulattal?

– Nagyon jó élmény. Élvezem a hozzáállásukat a munkához. Jól lehet dolgozni ezzel a nyitottsággal, ami bennük van. Mivel jó színészekről van szó, úgy gondolom, hogy ez egy jó döntés volt.

 

Hogyan sikerült kiválasztani a megfelelő szereplőket? A tizenhat éves Katát például Greguss Lilla alakítja, aki még gimnazista.

– Ez a társulatvezető, Körmöci Petronella érdeme, hiszen én nem ismertem a társulatot, korábban sajnos nem láttam egy előadásukat sem. Petronella mesélte, hogy G. Erdélyi Herminának van egy nagyon tehetséges lánya. Nagyon izgalmasnak tűnt, hogy a színpadon anya-lánya viszonyt játszik egy páros, akik az életben is anya és lánya. Úgy tűnik, hogy ez jól működik.

 

Milyen volt az előadás fogadtatása Magyarországon?

– Évekig játszottuk ezt az előadást. Fontos kiemelni, hogy az Újvilág célközönsége a középiskolás diákok. Ezzel az előadással megnyertük a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle fődíját. Mind szakmailag, mind a diákok részéről ez egy nagyon sikeres produkció volt, ezért bízom benne, hogy itt is működni fog ez a darab. A színészeket látván nincs félnivalóm.

 

Eddig milyen társulatokkal dolgozott együtt?

– Független, szabadúszó rendező vagyok. Főként szabadúszó színészekkel dolgozom, akik általában egy-egy produkció erejéig állnak össze. Emellett a budapesti Vígszínház társulatával dolgoztam együtt.

 

 Mik a tervei a jövőben?

– Ebben az évadban Debrecenben egy, Budapesten pedig két produkciót fogok rendezni. A Színművészeti Egyetemen pedig színészhallgatókkal készítek majd egy előadást. Szerencsére mindig van mit csinálni.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége