2024. április 20., szombat
TOPOLYAI NAPOK 2019

Ajvárfőző verseny a felvonulási téren

Harmadik alkalommal érkezik az ajvárbajvívó-karaván Topolyára. A főzőverseny ma 11 órakor kezdődik a Felvonulási téren.

Topolya Község Idegenforgalmi Szervezete a csapatversenyek mellett több szórakoztató tartalommal készül, különös tekintettel gyerekekre, sok zenét és meglepetést ígérnek. A rendezvény csatlakozik a Kupakkal a mosolyért elnevezésű kezdeményezéshez, aminek alkalmával a napközis, az óvodás és az iskolás gyerekek mozaikokat készítenek majd műanyagból, az eseményre 11 órától várják a polgárok kupak-felajánlásait. Az ajvárfőző versenyre több szervezet, egyesület nevezett be, és képviseltetik majd magukat a Szociális Központ védencei is. A program keretében 13 óráig babot is főznek, aminek az árát mindenki a saját lehetőségeihez mérten fizetheti meg. Az így összegyűjtött bevételt a Szociális Központ számlájára utalják át.