2024. április 26., péntek

MagyarZó Pistike messéi

Atata egész héten serényen takarított, mosogatott, teregetett, nehogy amamának bármi baja legyen vele, mert azt olvasta a zújságban, hogy mostanság egyes feleségek nem ódzkodnak bérgyilkost felbérelni, ha valami kifogásolnivalójuk van a férjükkel. El is panaszolta a zomzéd Zacseknek.

– Hallja, zomzéd, kemény időket élünk, bérgyilkost keresett a zentai asszonyság, mintha egy B-kategóriás bűnügyi filmben lennénk – magyarázá felháborodottan a fater. – Valamikor azért kissé diszkrétebb volt a fehérnép. Biztos hallott a tiszazugi méregkeverőkről.

– Hogyne, zomzéd – bólogata a Zacsek. – Azok a hölgyemények megmérgezték férjeiket. Részben az ő „munkálkodásuk” ihlette a Hukkle című filmet.

– Ha már ilyen jó témát találtatok – toppana be amama –, hadd mesélek el egy viccet.

Barátnők találkoznak hosszú idő után.

– Hallom, meghalt a férjed!

– Képzeld, alig hat nappal az esküvőnk után…

– Szegény! De legalább nem szenvedett sokat!

Na de B-produkciós filmre hasonlító hétköznapjainkat a múlt hétvégén bearanyozta a zerb államvezetés újabb sikertörténete, amikor is óriási felhajtás mellett átadták a forgalomnak Zerbia legújabb büszkeségét: a Miloš fejedelemről elnevezett autópályát.

– Uopste nem értem, miért volt szükség erre a nagy csinnadrattára, egész napos médiaközvetítés kísérte az útátadást, a Vučkóék nyitott buszban feszítettek, kvázi szakértők elemezték az eseményt – morgolóda atata.

– Mond valamit, zomzéd – bólogata a Zacsek –, mintha legalábbis megvalósították volna a honi Apollo–11-et, és a zerbek felszálltak volna a zűrbe, holott csak annyi történt, hogy az adófizető polgárok pénzéből kiépítettek néhány kilométer hosszúságú utat.

– Ne fanyalogjatok annyira – pirongatá meg a két atyafit amama. – Minden út fontos, pláne ez, amelynek köszönhetően ezentúl egy óra alatt el lehet majd jutni Belegrádból Čačakra. Ha netán egy fővárosi lakos hirtelen megkívánná a čačaki zépség nevű zilvát, ukmukfukk ott tud lenni érte.

– Feltéve, ha leszedik! – mondá a fater. – Azt mesélik, hogy egész Šumadija kéklik a zilvától, a tíz dináros felvásárlási ár miatt a termelőknek nem kifizetődő leszüreteltetni a gyümölcsöt. Arról már nem is beszélve, hogy az autópályadíj többszörösére növelné az így megvásárolt zilva árát.

– Egyébként meg ahhoz, hogy valaki Belegrádból egy óra alatt eljusson Čačakra, nincs szükség autópályára – jegyzé meg a Zacsek. – Felénk úgy száguldoznak a gépkocsik, mintha repülőautók lennének! Sajnos éppen emiatt nem kevés tragikus kimenetelű baleset történik az utóbbi időben.

– Ennek szeretnék elejét venni a közlekedésbiztonsági törvény bejelentett zigorításával – mondá amama.

– Olvastam a zújságban – fűzé hozzá a Zacsek –, hogy a kiszabható kártérítéseket úgy megemelik, hogy az ittasan halálos kimenetelű balesetet okozónak még a gatyája is rámegy majd.

– Én csak azt nem értem – zsörtölőde az öreg –, miért kell megvárni, hogy valaki halálos kimenetelű balesetet okozzon! Miért nem lehet az első adandó alkalommal úgy megbírságolni, hogy egy életre elmenjen a kedve mind az italozástól, mind a száguldozástól, pláne a kettő kombinálásától!

– Én szerintem pedig nem a büntetésekre kellene fektetni a hangsúlyt – mondá erélyesen amama –, hanem az oktatásra!

– Úgy beszélsz, Tematild, mintha egyáltalán nem járnál mostanság az utcán és az utakon – dünnyöge a fater. – Itt egészen egyszerűen kiröhögik azokat, akik betartanak egyes szabályokat, például az övhasználatot, a sebességkorlátozást, a mobiltelefon mellőzését vezetés közben.

– Attól tartok, zomzédasszony, hogy a legjobb szándék ellenére is hiú ábránd azt remélni, hogy a vezetők állandó okításával megváltozik a helyzet az utakon. Ez kultúra kérdése – erősíté meg atata meglátását a Zacsek, ám hogy kissé feldobja a társaság kedvét, elmeséle egy viccet.

Hazaér a feleség, és már az előszobából üdvözli a férjét.

– Megjöttem, szívem! Vettem sört! Mindjárt készítek vacsorát! Mit ennél? Jól tudom, ma este focimérkőzés van? Hívd el a barátaidat! Ha kedvetek tartja, meccs után menjetek el egy körre a sarki kocsmába.

– Mekkora a baj? – kérdi a férj.

– Nem veszélyes, csak a lökhárító, a bal lámpa és a visszapillantó tükör.

Ám hogy nálunk se legyen a télen baj, amama sürgeti a fatert, hogy mielőbb vegyük meg a tűzifát.

– Olyan vagy, Tematild, mint a Trump, az is folyton vásárolgatna – mondá atata.

– Az amerikai elnök is fél a kemény téltől? – kérdé amama.

– Azt aligha mondanám – kuncoga a Zacsek.

– Mert ő mit venne? – kíváncsiskoda továbbra is amama.

– Ő Grönlandot szerette volna megvenni – világosítá fel az öreglányt a fater –, de mivel az ottaniak azt mondták, hogy nem eladó, felpukkadt, és le is mondta a hétre bejelentett dániai útját.

– Ó, a kis durcás – álmélkoda amama. – Én már annak is örülök, ha egy üveg mézet tudok venni a piacon, nem egy szigetet, azt mondják, hogy Belegrádban már 800 dinárba kerül egy üveg méz, a rossz idő és a méhpusztulás következtévben pedig őszre az ezret is meg fogja haladni!

– Én csak azt nem értem – szóla közbe a Zacsek –, mi szüksége lenne a Trumpnak a világ legnagyobb szigetére, ahol az utóbbi időben iszonyatosan felgyorsult a jégolvadás.

– Lehet, épp itt van a kutya elásva – mondá a fater. – A gleccserek olvadásával könnyebben hozzáférhetővé válnak a sziget természeti kincsei. Meg fontos hely Grönland az amerikai nemzetbiztonsági érdekek szempontjából.

– Vagy pedig csak el szeretne menekülni a globális felmelegedés következtében megváltozott éghajlatú környezetéből egy kissé hűvösebb helyre – spekulála amama.

– Az kizárt, Tematild! – fortyana fel az öreg. – A Trump nem hisz a klímaváltozásban!

– Az a baj, hogy a klímaváltozás nem törődik azzal, hogy miben hisz a Trump, és nem kéri ki a véleményét, hanem történik magától – állapítá meg a Zacsek, és elmeséle egy shoppingolós történetet.

A férj kedvetlenül elmegy a feleségével a plázába vásárolni, és fél órán belül már azt sem tudja, hol az asszony. Téblábol jobbra-balra, benéz az egyik üzletbe, benéz a másikba, leül egy kávézóban, megiszik néhány italt, végül már ezt is megunja, menne haza, de az asszony sehol sincs, amikor mentő ötlete támad.

Odamegy egy csinos hölgyhöz, és megszólítja:

– Elnézést, eltűnt a feleségem, nem látta véletlenül?

A nő végig méri a férfit, és annyit mond:

– Mi közöm nekem az ön feleségéhez?!

A férj vállat von:

– Nem tudom, de bármikor beszélgetést kezdeményezek egy fess nővel, a feleségem perceken belül ott terem.

A bevásárlásról azonban amamának az is eszébe jutott, hogy hamarosan megkezdődik az új tanév, és nekem még meg kell vásárolnunk a tanfelszerelést, és néhány új göncöt sem ártana venni.

– Nahát, Tegyula, neked a Pisti iskolakezdésére megy majd rá a gatyád is – sóhajta az öreglány.

– Engem csak az vigasztal, hogy az elektronikus naplónak köszönhetően az új tanévtől kezdve a zinterneten tudom majd ellenőrizni a Pisti osztályzatait és hiányzásait – mondá a fater.

– Lehet, hogy majd visszasírjuk azt az időt, amikor még ilyesmire nem volt lehetőség – jegyzé meg amama, és átvonula a konyhába főzni.

– Mondd, Tepisti, várod már a sulit? – kérdé tőlem atata, amikor kettesben maradtunk.

– Egy kicsit, de nem a tanulás meg az osztálytársak miatt.

– Hanem?! – lepőde meg az öreg.

– A tanító néni miatt – vallottam be.

És ha már így bizalmaskodtunk, megkérdeztem tőle, mint férfi a férfitől:

– Papa, te is szerelmes voltál a tanító nénibe?

– Igen, fiam, de anyádnak el ne áruld.

Pistike, iskolába készülő, szerelmes nebuló