Rézeleje

Védőszentek, fokhagyma és kisüsti Észak-Bánság csücskében

Léphaft Pál

2019. augusztus 25., 10:22

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban
URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA

Gyurgyalagok szállnak a magasban. Pajtákban, fészerekben, gondosan kupacokba rakva, vagy szétterítve szikkad a fokhagyma. Nyár van. Aki teheti hűvösbe húzódik, előtte kimegy a határba, megnézi a kukoricát, a napraforgót, egy kevés csalamádét vág a jószágnak, otthon összeszedi a fák alól a gyümölcsöt és ügyel a cefrére, aztán, ha eljön az ideje kifőzi a pálinkát. A sorrend tetszőleges. Északra tartunk. Bánság csücskének csücskébe, ahonnan eddig csak visszafordulni lehetett. Kigombolom az ingem. Nem segít, a tikkasztó hőségben ömlik rólam a víz, pedig Urunk színeváltozása után, a régiek szerint megfordul a nyár. Most nem úgy történik. Az embert itt vagy megtartja a szikes, homokos föld, vagy magába veszi. Az élet és halál rendje nem változik. Vagy mégis? Erre voltunk kíváncsiak, amikor a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének szervezésében megtartott riporttábor résztvevőiként Törökkanizsát és környékét jártuk. Újhelyi Nándor és csapata volt segítségünkre. Szívélyes, rátermett házigazda. Csapatnyi újságíró keze alá, mikrofonja elé hozzáértő, oda illő embereket szervezett, különböző helyszínekre vitt bennünket.  Munkatársaival hathatósan segített, hogy megismerjük Törökkanizsát, Magyarmajdányt, Rábét, Firigyházát, Oroszlámost, az itteni embert, egyszóval azt a kistérséget, amelynek ő politikai, vagy ha jobban tetszik, közösségi vezetője, a községi képviselő-testület elnöke.

Visszaáll a világ rendje, épül a hármashatárhoz vezető út

Visszaáll a világ rendje, épül a hármashatárhoz vezető út

HÁRMASKŐ

Reggel kisebb autókonvojjal a hármashatárhoz indulunk. A határ közelében gyalog folytatjuk. Bokrok között, térdig érő fűben jutunk ki a hármas határkőig. Annak rendje és módja szerint lefényképezzük, a láthatatlan határvonalat saccolgatjuk, közben az ideiglenes magyar határzáron át szívélyesen elbeszélgetünk a „véletlenül” odaérkező járőrrel, a napszemüveges biztonsági emberrel és kiskatonával. A román határőrség távolságtartóbb. Úgy száz méterről figyel bennünket. Mégis, nekik is integetünk. Visszafelé, a közelben veszteglő lánctalpas buldózert és a megkezdett földmunkálatok eredményét fotózzuk. Van remény. Épül a hármashatárhoz vezető műút és, reményeink szerint a határátkelő. Talán hamarosan eljön az idő, hogy száz év után a majdányi, rábéi és észak-bánsági embereknek nem kell a fél világot megkerülniök, hogy kübekházi, óbébai rokonaikat meglátogassák.

RÁBÉ

Kicsiny falu. Temploma hozzá illő. A néhai nagybecskereki megyéspüspök, msgr. Huzsvár László idején, az ő ízlése és tervei alapján épült újjá. Az egykori Kisboldogasszony templomot ma már szent Adalbert püspök és vértanú oltalmazza. Legalábbis a csillogó mozaikkockákból kirakott oltárkép ezt tanúsítja. Az imádságos nép mégis kitart Kisboldogasszony mellett, beléje kapaszkodik és a napján tartja búcsúját. Ezen a szikes, homokos vidéken, ahol vannak még kibeszéletlen történetek, egy védőszent nem elegendő. Vannak  dolgok melyeket itt, vendégként nem illik emlegetni. Errefelé ilyen a hét lánc föld. A legendárium szerint a trianoni döntés után a „független” határrajzolók az igazságos döntés érdekében itt még azt is megkérdezték a helybeliektől, hogy hova járnak szívesebben piacra, Szegedre, vagy Nagykikindára. Az elmúlt száz év bizonyítja, sokan bár Szegedre jártak, mégis Kikindát mondtak, s a „jó” válaszért az új hazától a hét lánc jutalomföldet is megkapták. Mint mondtam, ez csupán szóbeszéd, de az igazság sem lehet messze. Előbb-utóbb feltárja valaki. Addig is szikkad a fokhagyma. Nincs könnyű dolga errefelé, sem embernek, sem őrangyalnak.

Rábé, a “lefokozott” Adalbert templom

Rábé, a “lefokozott” Adalbert templom

Fokhagymafonatot keresek. Olyan karomnyit, amelyben 20–30 fej van és falra akasztható. Nem rontás és rossz szellemek ellen, csupán húsok mellé, uborka salátába és amibe már kell. Ott, ahol a nagykereskedők, viszonteladók házhoz jönnek és nagyban, teherautókkal viszik a jó minőségű észak-bánsági fokhagymát, nem könnyű ilyet találni, fokhagymafonással errefelé ma már senki sem bajlódik. Mégsem adom fel. Egy jó fotó miatt fokhagymafonatot keresek.

MAGYARMAJDÁNY 

Áll az idő. Imitt-amott gyümölcs koppan. Meleg van. A Pópity-kocsma, amely már régen nem az, ami egykor volt, zöldre van meszelve. Jobbra, a „gödörben” rendezett focipálya és tanyaszínházas emlékeim, Soltis Lajos, Rácz Józsi és annyian mások. Voltak. Ábrahám Inci talán hazajár.  Most a faluban egy lelket sem látni. A Tito marsall utca egyenes. Ahol enyhén kanyarodik, megállunk. Mintha az utca végén lennénk, az is lehetséges, hogy az elején. Ki tudja? Úgy tűnik, ha még egyet lépünk, lemegyünk a térképről. Később megnéztem, tényleg a térkép szélén jártunk, a szerb térkép szélén. A ház takaros. Amíg lakják az is marad. Likárék háza gondosan bemeszelve, virágoskerttel, mint vasárnapi misére menet, ünneplőben van. Hamvas, lószemű szilváktól roskadó ágak könyökölnek a ház előtt a támaszfákra. A kiskertben macska szundikál. Nem fokozom. Romantikának már ez is sok, pedig ez a valóság. A reális, vagy szürreális és romantikus bizonyára, csak a fejünkben különül el élesen, az élet nem ismer ilyen határokat. Szombat van. Ha készül, bizonyára uborkasalátával és nokedlivel lesz a krumplipaprikás. Emlékek, ízek keverednek a fejemben. Ez a valóság. Az udvar hátsó része, melyet egyszerű drótkerítés határol, enyhén emelkedik. Ott jószágok lehetnek, de így déltájban nincs nagy mozgás, csak egy-két tyúk kapirgál illendőségből. Itt elöl – a kotárka/góré/hambár, nevezze ki-ki tetszése szerint – és a nyári konyha között füst tekereg, csípi a szemünket. Nagy a légnyomás, eső lesz. Az egyik „gépész”, korombeli nyugdíjas, könnyű, sportos öltözékben teszi a dolgát, forgatja a pálinkafőző karját, amely a réz üstben lassú tűzön a cefrét keveri, módszeresen.

Gombos Gyurka vagyok, a szomszédból, besegítek –  a hangja barátságosabb, mint fekete bajusza és kissé lapos orra, amely erősen meghatározza arcát. Később kiderül, zentai. Ifjúkorában Szabadkán Sovlyanszki Pali bácsi technikás bokszolását csodálta és tanulta. Régen ideköltözött. Beszélgetünk, közben tesz a tűzre. A nagy vesszőkosárban kéznyújtásnyira a csutka. Dél van, füst és cefreszag. Forog a kar, nincs megállás. A kazánfűtés felelősségteljes munka.

– Volt rá példa – ezt már Likár Jóska meséli, a házigazda, aki szintén nyugdíjas, szintén Zentáról származik, és 37 éve majdányi  – hogy a nagy lánggal meghajtott kazán úgy lövellte ki pára formájában az alkoholt a hűtő csövön át a levegőbe, hogy a gazdának alig maradt pálinkája. Folyamatosan oda kell figyelni. –  Lassan csordogál a kisüsti. Meghaladta a húsz liter formájú műanyag vödör felét.

– Barack?

– Igen. Jónak ígérkezik, huszonhattal indult. Most már a végét járja – mondja a gazda, közben ujjait a hűtővízbe mártja és hozzáteszi – fent meleg a víz, de az a fontos, hogy lent hideg, és az alkoholgőz a csőben lecsapódik. Mivel kínálhatom meg az urakat? – Kollégáim hideg sört isznak, én kilógok a sorból, az artézi víznél maradok. Újabb ember érkezik a portára. Otthonosan teszi be maga után a kiskaput.

– Sanyi vagyok. „Gazember” Sanyi! – huncutkodik a valamivel fiatalabb atyafi, aki most érkezett. Kezet fogunk. Vörös, borostás, napszítta arcára az élet apró történeteket rajzolt. Mivel a ráncokat olvasni nem tudom, maradok a megérzésnél, ez az ember többre lenne hivatott, de a teremtő saját törvényei szerint igazítja a sorsát, a sorsunkat. Ebbe kevés beleszólásunk van. Sanyi szűkebbre húzza a szemét és felváltja Gyurit a kallantyú forgatásában, majd kisvártatva megkérdezi – Nem kéne megszakítani? – Gyuri a fokmérőért nyúl. Sanyi fürgébb, a hűtő csövéhez, a gyéren csordogáló pálinka alá teszi ujját, majd a szájához érinti, megízleli és határozottan közli:

– Tíz! Még nem kell megszakítani – Sanyi elég meggyőző, mégis ismét, másodszor is a hűtő keskeny csöve alá teszi két ujját, megnyalogatja – Mondom, tíz! – és tovább forgatja a a pálinkafőző süvege alatt levő forgattyút. Gyuri egy nagy söröspohárral merít a vödörből. Beleilleszti a fokmérőt. Tízet, tíz grádot mutat a mérő. Sanyi kissé megemeli borostás arcát – Mondtam szépen, hogy tíz! Nevelőapám mellett mindent megtanultam a pálinkafőzésről. Az alkoholfokot is megmondom ízlelésre.

– Talán kezdjük elölről, mi a pálinkafőzés fortélya? – fordulok Jóskához, hiszen az ő pálinkája csordogál a keskeny csövön. Arca keskeny, kissé fakó, szeme barátságos. Ma sem borotválkozással kezdte a napot – Titok! – kiáltja, huncutul a választ a kazán mellől Sanyi, én mégis Jóska válaszát várom.

– Minden az egészséges gyümölccsel kezdődik. Figyelmesen kell válogatni. A meggyet kivéve, mi mindent kimagozunk. A cefrét 24–25 Celsius-fokon tároljuk és mindennap kevergetjük. Nyolc, kilenc napra rá, miután az utolsó adag gyümölcsöt is beletettük, a cefre kiforrja magát. – Ilyen nagy forróságban akár 7 nap után is főzni lehet – kiáltja ismét Sanyi. Az atyafi tényleg ért hozzá. Megtudjuk, hogy nem szabad a napon tartani a pálinkának valót és azt is, hogy tárolás szempontjából a szilvacefre a leghálásabb, az meleg helyen, lefödve sokáig tartható. Kulcsfontosságú, hogy időben kifőzzük a gyümölcsöt. Ehhez pontosan tudni kell, mikor fejeződött be a forrása. – Ezt legegyszerűbben úgy tudjuk megállapítani, hogy egy égő gyufaszálat tartunk közvetlenül a cefre fölé. Ha nem alszik el, akkor indulhatunk a főzéssel, addigra megfordult a cefre – Jóska kimérten, választékosan beszél, elmondja, hogy a körtefajtákból, a Vilmost kivéve és az almákból készült cefrék forrását másfél kilónyi cukorral kell megindítani. A barack ilyen segítséget nem igényel. Megtudjuk, hogy a kazánt mindig egy kevéske vízzel kell indítani, így leellenőrizhetjük, hogy jó-e a tömítés és a cefrét sem kapja oda a tűz az elején. Sok türelem kell ehhez a munkához,  mert például két órányi tüzelés, kavargatás kell, mire megindul. Ekkor az első, nagyjából egy deciliter párlatot, ez a rézeleje, kidobjuk, mert metil alkoholt tartalmaz.

”Gazember” Sanyi

”Gazember” Sanyi

– Hat alatt van – kiálltja Sanyi, ezt már a fokmérő mutatja. Félreveszik a vödröt, melybe a nemes nedű csorgott eddig. Megállnak a tüzeléssel, megszakítják a folyamatot. A kifőzött cefre látványosan buggyan ki a kopasztóteknőbe, amely ott áll a rézkazán szájánál. A közelben levők kapkodják a lábukat, mert az ember lábfeje bánja, ha ráfröccsen a forró massza. Lekerül a kazán süvege, kimossák a pálinkafőző belsejét és jöhet a tisztázás, jöhet a kazánba az első főzés eredménye. Süveg vissza. Jóska elvégzi a tömítést, egy kis szilvalekvárral keveri el a kukoricadarát, majd körbe telenyomkodja a süveg illeszkedését és folytatódhat a főzés. A tisztázáskor már kavarni sem kell. A gazdának annyi marad, hogy finom kisüsti reményében a csorgást figyelje. Az egész művelet hat óra munkát igényel. Ezért jó, ha segítői vannak az embernek. Egy rövid ideig még olyan részletkérdéseket is megbeszélünk, hogy a barackot, a meggyet, körtét végül 19 és félre kell állítani a ballonban, míg a szilva 22 fokon az igazi. Az eper külön beszélgetést érdemelne, figyelmeztet Bencsik István kollégánk, mert nagyon kényes gyümölcs és rendkívüli odafigyelést igényel. Tűz a nap. Gombos, született Kökény Ilonka két fokhagymafonattal érkezik a szomszédból. Eredetileg ezért jöttem. Fotózom. Ilonkát és a fokhagymát is. Húsz perc múlva elkészül a barackpálinka, mégsem várjuk meg. Indulunk tovább Oroszlámosra, de Likár Jóska még elmondja. – Harminchét éve élünk itt, saját kis földünk műveléséből és abból, amit a birtokon kerestem. De ma már új a tulaj, mások a követelmények, mások az elvárások. Fiunk a családjával, két kis unokánkkal Magyarországon él. Lakásuk van és, hála Istennek jó helyen dolgoznak. Mi is megvagyunk kettesben.

Indulunk. Gyuri egy rövid „példabeszéddel” bocsát bennünket utunkra.

– Valamikor, ha a paraszt elvitt 100 kiló búzát a malomba, abból 80 kiló lisztet vihetett haza és a péktől cserébe 80 kiló kenyeret. Ma a 100 kiló búzából 50 kiló liszt jár és cserébe 25 kiló kenyér a péktől. Na, ilyen világban élünk – tényleg, milyen világban is élünk?

A gyurgyalag magasan száll a fiókáival, messzire hallatszik hangos gyakorlatozásuk. Ebben a kis világban, amelyből csak visszafordulni lehetett eddig, minden messzire hallatszik, és minden messzire látszik.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége