Amióta az eszemet tudom, mindig örömmel vártuk augusztus 20-át. A nyári „uborkaszezonban” az évenként megrendezett impozáns légibemutató, a tűzijáték eleve nagy izgalommal töltött el minket, az ünnepi misére is szívesen mentünk, és mindehhez hozzájárult az ilyenkor szokásos rendkívüli családi ebéd ígérete is. Azon ugyan csodálkoztam, hogy az alkotmány ünnepe vagy éppen az új kenyér ünnepe alkalmából, ahogy akkor augusztus 20-át az iskolában neveztük, miért van családi ünnep, hiszen más hivatalos ünnepek alkalmából (pl. április 4-e, a felszabadulás napja, vagy éppen november 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából) egyáltalán nem volt. Furcsa is lett volna, bár az ellenkezőjére is tudok személyes tapasztalatból példát mondani. A 70-es években a mai Szentpéterváron, ahogy akkoriban nevezték, Leningrádban voltunk, és a vendéglátó házigazdák meghívtak minket a családi-baráti összejövetelre is, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom alkalmából szerveztek. Erre koccintottak, sőt, egyetemista ismerősünk-barátnőnk mutatta a sok képeslapot, melyet kapott, s melyeken a lányok egymást köszöntötték a forradalom évfordulója alkalmából… Nem tudtunk hova lenni a csodálkozástól, bár azóta azt gondolom, ez a szokás ott sem lehetett általános, és csak bizonyos társadalmi-politikai körökben működhetett. Hacsak nem volt kötelező…
A mi ünnepünkről, a szívemnek mindig is annyira kedves és várt augusztus 20-áról számomra csak egy idő után derült ki, hogy nálunk több dolog csúszott össze. A családi ebéd a nagymama születésnapja alkalmából készült, aki nyomatékosan hangoztatta, hogy ő Szent Istvánkor született, és hallani sem akart arról, sőt rendre is utasított, amikor én az iskolában tanultak alapján próbáltam rábírni, hogy az alkotmány ünnepét mondja, hiszen ez az ünnep neve. Gyerekfejjel azt gondoltam, hogy a nagymama maradi, összekeveri a vallási és a világi dolgokat. Nem keverte össze. Tudatosan ragaszkodott ahhoz, hogy ezen a napon, Szent Istvánkor, elmenjünk a templomba, az ünnepi misére, bárki bármit is mond a templomjárásról, ami abban az időben leginkább gyanakvást váltott ki. Utána mehettem tűzijátékra vagy az alkotmány ünnepe alkalmából szervezett bármilyen hivatalos rendezvényre, parádéra, bemutatóra, ahová akartam.
Mentem is. Olykor gondolkodóba estem azon a helyesírási furcsaságon, hogy a szabályok szerint az ünnepek nevét kis kezdőbetűvel írjuk (alkotmány ünnepe, felszabadulás napja, húsvét, karácsony), bár ez alól kivételt képezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom írásmódja. Miért? – kérdeztük néhányan bátrabb diákok az iskolában. Ezt senki sem tudta, s legfeljebb azt a választ kaptuk, hogy nem kell mindig kérdezősködni, így kell megtanulni, és kész. Az idő és a történelem alakulása spontán megoldotta ezt a problémát – ma már sehogy sem írjuk, nem is foglalkozunk vele. Jelenleg következetesen, kivételek nélkül tudjuk alkalmazni a helyesírási szabályzat által előírt kisbetűs írásmódot az ünnepek esetében – már ha egyáltalán gondot fordítunk arra, hogy tiszteletben tartsuk a helyesírási normákat. Manapság e normák betartása közel sem olyan kötelező erejű, mint régen volt. Régebben egyértelműen elítélően nyilatkoztak arról, aki nem ismerte legalább az elemi helyesírási szabályokat, ma sokkal elnézőbb a közhangulat. Gyakran még követők is akadnak. Hogyne akadnának, hiszen sok esetben az írott, nyomtatott anyagok is helytelen helyesírással készülnek! Ki ne látott volna – az ünnepeknél maradva – nagy kezdőbetűvel írt kellemes karácsonyi ünnepeket (így: Kellemes Karácsonyi Ünnepeket) vagy éppen nagybetűs boldog új évet (Boldog Új Évet) kívánó képeslapokat, feliratokat. Ezen annyira nem akad fenn senki újabban, hogy hovatovább azt gondolhatnánk, ez az újabb norma!
Az utóbbi évtizedekben tanúi lehettünk annak, hogy az állami ünnepek vonatkozásában igen sok változás történt. Egyes ünnepek eltűntek, mások megjelentek, illetve hangsúlyosabbá váltak, sőt olyan is van, amely teljes egészében átértelmeződött. Megtapasztalhattuk azt a jelenséget is, hogy úgy kell utánanézni, milyen eseménynek állít emléket egy-egy újonnan bevezetett ünnep. Talán nem is mindig gondolunk arra, hogy egy ünnep nemcsak a munkaszüneti napból és az aktuális ünnepségekből áll, hanem a mögöttes tartalom a meghatározó. Ezen a téren a legcsekélyebb zavar is komoly szankciókat vonhat maga után. Gimnazista koromban diákmunka keretén belül a nyári szünetben egy hónapot dolgoztam egy irodában, mely leginkább az itteni helyi közösségnek felelne meg. Munkába menve a trolibusz ablakából kinézve láttam az augusztus 20-ára való készülődést a Hősök terén. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a tér egyik sarkában nagy plakátokat ragasztanak ki „éljen május elseje” felirattal. Alig akartam hinni a szememnek. Az irodába beérve megkérdeztem a kollégákat, akik nem tudtak róla, pedig a hatáskörükbe tartozott az a városrész. Kimentünk megnézni, és alig értünk vissza, már csengtek a telefonok, a legsúlyosabb büntetésekkel fenyegetve a felelőtlen vezetőket, akik nem voltak kellőképp éberek. Nem tudom, végül is ráment-e az állásuk erre a balszerencsés ügyre, melyet, mint utóbb kiderült, filmesek okoztak, akik elmulasztottak beszerezni minden szükséges engedélyt filmjük forgatásához.
Augusztus 20-a ma államiságunk ünnepe. Magyarország nagy nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe méltó emléket állít a magyar történelmi fejlődést máig meghatározó államalapításnak és az államalapító Szent István királynak. Ez a nap egyben kiemelkedő egyházi ünnep Szent István tiszteletére. Büszkén ünnepelhetünk, ha több mint 1000 éves államiságunkra gondolunk, hagyományainkra, kultúránkra, nemzeti értékeinkre. Én személy szerint még arra is, hogy a nagymama szemléletét, kiállását igazolta a történelem.
