2024. május 10., péntek

Átadták a forgalomnak a Miloš fejedelem autóutat

Százhárom kilométer egy tagban a tizenegyes korridoron

Újabb szerbiai autópálya-szakaszt avatott fel tegnap este Aleksandar Vučić államfő. Az Obrenovac és Ljig közötti rész valamivel több mint hatvan kilométer. A tizenegyes közúti folyosón ezentúl kevesebb mint egy óra alatt megtehető az út Obrenovactól Čačakig, használatáért pedig 420 dinárt kell majd fizetni.

A már korábban megnyitott negyven kilométeres szakasszal együtt mától összesen 103 kilométeres autópálya áll rendelkezésre a tizenegyes közlekedési folyosón, amelyet Miloš fejedelemről neveztek el.

A megnyitást megelőző órákban az államfő megbeszélést folytatott az útépítőkkel, a térség vadászaival és horgászaival, valamint megismerkedett a régió idegenforgalmi kínálatával.

Zorana Mihajlović közlekedési, építésügyi és infrastrukturális miniszter elégedettségét fejezte ki a Miloš fejedelem autóút legújabb szakaszának átadása kapcsán. Kiemelte, hogy Szerbiában az elmúlt négy év alatt 300 kilométer hosszúságú autóutat sikerült kiépíteni. Elmondta azt is, hogy az új szakaszt még tavaly decemberben át lehetett volna adni a forgalomnak, azonban az út egyik részét időközben újjá kellett építeni.

A miniszter jelezte, hogy decemberben új autóútszakaszt adnak át Surčin és Obrenovac között. Az Újbelgrád és Surčin közötti út építésére vonatkozó szerződést is aláírták tegnap Belgrádban a kínai China Communications Construction Company Ltd. vállalattal, és hamarosan hozzáfognak a moravai korridor kiépítéséhez is – mondta Zorana Mihajlović.