Békeidőben ekkora zűrzavar ritkán fordult elő az Egyesült Királyságban, mint amilyen jelenleg tapasztalható. Eredetileg márciusban el kellett volna hagynia az EU-t, ám sehogy sem találja a kijáratot. Ez még nagyobb káoszt is okozhat, sőt vér is folyhat, jobb estben csak fokozódik a téboly. Főleg az EU elhagyását (Brexitet) sürgetők és a konzervatív (tory) választók körében.
Az utóbbiak már így is elég nagy őrültségeket fogalmaztak meg. Például azt, hogy inkább lemondanának Észak-Írországról és Skóciáról, csak hogy végre megszabaduljanak az EU-tól, mindenekelőtt a keleti feléből érkezett vendégmunkásoktól.
A skótokat sem kell nagyon biztatni, mennének ők is, de nem az EU-ból. Májusban be is terjesztett a kormányuk a helyi parlamentnek egy törvénycsomagot, amelynek célja egy új függetlenségi népszavazás jogi feltételeinek megteremtése (az év végéig).
A tervezet nem jelöl ki időpontot, ám a skótok nem bánnák, ha 2021 májusáig ismét szavazhatnának az Egyesült Királyság elhagyásáról. Annak ellenére, hogy London ezt nem engedélyezné. Az sem érdekli őket, hogy Skócia önállóságáról 2014-ben már véleményt nyilvánítottak, és a többség elutasította az elszakadást a királyságtól.
A Brexit körüli huzavona és az annak nyomán kialakult káosz egyre jobban zavarja őket. Skócia ugyanis inkább maradna az EU-ban. Szándékát már a Nagy-Britannia uniós tagságáról rendezett 2016-os népszavazáson is kinyilvánította. Akkor ugyan országos átlagban a résztvevők majdnem 52 százaléka támogatta a kilépést, ám Skóciában és Észak-Írországban a többség a bennmaradásra voksolt. Ez azóta is komoly feszültségek forrása a két terület és London Brexit-párti (kormány)politikusai között.
A skótok hangosak, morgolódnak, elszántak, de békések. Nem úgy, mint az északírek jó része. Ők nem szeretnék, hogy a Brexittel ismét visszaálljon az ellenőrzőpontokkal teletűzdelt korábbi fizikai határ köztük és Írország között, amely az ír és a brit EU-tagsággal lényegében megszűnt. Ennek köszönhetően nincs adminisztratív akadály, elválasztó vonal az Ír-szigeten, amelynek az egyik része politikailag az Ír Köztársasághoz, a másik (Észak-Írország) pedig az Egyesült Királysághoz tartozik. Ez az állapot jelentősen növelte az írek egy nemzeti közösséghez tartozási érzését.
A Brexit-huzavona és a korábbi szigorú határőrizet esetleges visszaállítása miatt már komoly figyelmeztetések is érkeztek Londonba. A legharciasabbak robbantásokkal és lövésekkel üzentek. Így nyomatékosították, hogy számukra elfogadhatatlan a választóvonal a „két” Írország között, és akár fegyverrel is hajlandóak küzdeni az Ír-sziget egyesítéséért. Pedig ez a törekvés, illetve a harc a megszállóknak tartott britek ellen már háttérbe szorult.
Az újraegyesítésért évtizedekig küzdött az IRA (katolikus félkatonai, mások szerint terrorista szervezet) és annak politikai szárnya, a Sinn Féin. Velük szemben sorakoztak föl a brit biztonsági erők és a London-párti, protestáns terrorcsoportok, az Ulsteri Védelmi Szövetség (UDA) és az Unionista Önkéntes Erők (UVF).
A gyakori összetűzések, leszámolások, rajtaütések, terrormerényletek 1960 és 1998 között csaknem 3600 ember halálát okozták Észak-Írországban. A kiterjedt erőszaknak 1998-ban a Nagypénteki Egyezménnyel sikerült véget vetni.
A Sinn Féin ezután fokozatosan leszerelte az IRA-t. Példáját a protestánsok is követték. A Sinn Féin továbbra is szeretné elérni az Ír-sziget egyesítését, ami Londonnak ugyan nem tetszik, de a politikai küzdelmet elfogadhatónak tartja.
Az északír katolikusok között azonban akadnak radikálisok is, akik nem hisznek a békés eszközökben, inkább fegyverrel küzdenének a két Írország egységének megteremtéséért.
Már az 1998-as békeegyezmény után szervezkedni kezdtek. S miközben a Sinn Féin elindult a megbékélés útján, ők hozzáláttak saját (félkatonai) szervezetük felépítéséhez. Gyorsan meg is alakították a Valódi IRA (RIRA) szervezetet, folytatva (hasonló nevű) előde tevékenységét. Vele párhuzamosan két másik is zászlót bontott: a Folytatólagos IRA (CIRA) és a Köztársasági Drogellenes Akciók (RAAD).
Az utóbbi kettő 2012-ben egyesült, s a létrejött (ernyő)szervezet felvette az Új IRA (NIRA) nevet. Politikai szárnya a Saoradh (Felszabadulás) 2016-ban alakult meg.
A NIRA igyekszik lecsapni mindenkire, aki szerinte együttműködik a brit megszállókkal. Az idén több merénylettel és támadással is felhívta magára a figyelmet.
Mindebből többen már arra következtettek, hogy színre lépett az IRA utóda, amely történelmet akar írni. Mások közben arra figyelmeztettek, hogy a (Londonhoz lojális) protestáns csoportok is egyre aktívabbak.
A példák jól mutatják, hogy az évtizedes problémákat még nem sikerült megoldani, s az erőszak bármikor elszabadulhat. Különösen akkor, ha a politika helytelenül dönt egy-egy fontos, vagy akár jelentéktelennek tűnő kérdésben.
Minden rossz döntés (s ilyen a megállapodás nélküli Brexit is) a szélsőségesek malmára hajtja a vizet, és végső esetben beláthatatlan következményei lehetnek. Mary Lou McDonald, a Sinn Féin vezetője azonban jelezte: ha az Egyesült Királyság „papírok” nélkül lép ki az EU-ból, pártja népszavazást kezdeményez Észak-Írország és Írország egyesítéséről. Egy felmérés szerint az írországiak 65 százaléka egyetért azzal, hogy csatlakozzon hozzájuk a brit fennhatóság alatt álló északír terület.
