Dr. habil. Raffay Endre a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Művészettörténet és Művészetelmélet Tanszékének tanszékvezetői feladatokkal megbízott oktatója, egyetemi docens. Ő a megálmodója, ötletgazdája és vezetője a Művészet és műemlékvédelem elnevezésű művésztelepnek, melyet idén július 22. és 31. között immár nyolcadik alkalommal szerveztek meg Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel karöltve. A csapat tagjai a Pécsi Tudományegyetem és az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatói, akik mestertanáraik – ezúttal Horváth Csaba Árpád szobrászművész – mentorálása és motiválása alatt a művészet eszközeit használják fel arra, hogy a polgárok és a hivatalos szervek figyelmét ráirányítsák (gyakran sajnos pusztulóban lévő) építészeti örökségünkre. Izgalmas performance-okat tartanak, „partizánakciókat” szerveznek „nem hivatalos” műemléktáblák elhelyezésére a fókuszukba kerülő objektumok falán, nyári táboruk pedig rendszerint kiállítással zárul, ahol a frissen elkészült munkáikat csodálhatja meg a közönség.
Dr. Raffayt az idei telep kezdetén kerestük fel a zentai zsinagógában berendezett műtermükben, ahol az alkotás máris lázasan folyt.
• Először is szeretnék gratulálni kitartó munkájukhoz és egyáltalán ehhez a gyönyörű elképzeléshez! Szellemi értéke és eszmei mondanivalója egyértelműen világos mindannyiunk számára: ezen túl milyen konkrét eredményeket sikerült elérni ez alatt a kilenc év alatt?
– Nem vagyunk hivatalos műemlékvédők, tehát olyan jellegű eredményt, amelyet műemlékvédelmi vonatkozásúnak mondhatunk, így természetesen nem is tudunk felmutatni. A műemlékvédelem kötelékében dolgozó kollégák, építészek, művészettörténészek, restaurátorok, műemlékvédelmi szakmérnökök tevékenységének eredményeként a műemlékké avatott épületekről felméréseket készítenek, dokumentálják azok múltját és sorsát, művészeti értékeiket rögzítik. Ennek folyományaként ezek az objektumok hivatalos műemléktáblát kapnak. Ezzel szemben a mi művésztelepünkön nem folyik helyreállító vagy rekonstrukciós tevékenység.
• Mi az, amit mégis megtehetnek?
– Mi olyan épületekkel foglalkozunk, amelyekre a műemlékvédelmi hivatalok még nem figyeltek fel, vagy ha mégis, és benne is vannak a nyilvántartásban, mindez nem hozta még meg az eredményét, tehát nincsenek olyan állapotban, melynek láttán nyugodtan hátradőlhetnénk, mondván, ez az épület meg fog maradni, és még sok-sok évtizedig vagy évszázadig az utódok is látni fogják, mert örökségül fogjuk hagyni az utókorra. A fókuszunkban lévő objektumok nagyon rossz állapotban vannak. Igyekszünk azonban az örökségből olyanokat kiválasztani, melyek, még ha kopottan is, őrzik még az értékeiket, nem érték még őket drasztikus beavatkozások. Mert sajnos erre is akad számos példa.
Hivatkozhatunk itt a történelmi körülményekre, de az utóbbi időben leginkább gazdasági kényszerűségre. A régi polgári lakóház nem használható már eredeti rendeltetése szerint, nem szívesen lakják, vagy elhagyják tulajdonosaik, mert túl nagy, túl magasak a belterek, túl reprezentatív, túl forgalmas helyen áll, magas a fenntartási költsége stb.
Ezzel szemben van egy másfajta törekvés, hogy ezeket át lehet alakítani üzlethelyiségekké például, tehát másféle funkcióban kapnak új életet. A régi ablakok helyére kirakatok kerülnek, a kapualjakat átfalazzák, így elveszítik eredeti jellegüket, leverik róluk az architektonikus díszeket, esetleg műanyagra cserélik azokat, új tulajdonosaik természetesen nem alkalmaznak mindehhez restaurátorokat. Sokszor felhívtam már arra a figyelmet, hogy a homlokzatok nyilvánosak, hozzátartoznak a városképhez, még ha magántulajdonban van is az adott épület.
Érthetetlen számomra, hogy a városi költségvetésből miért nem különítenek el egy összeget, amelyből felújíthatnák őket, ahelyett hogy például bontási engedélyt adnának ki az épületekre, minek folytán működni tud a telekspekuláció.
Hiszen közérdek volna, hogy eredeti pompájukban mutassák meg magukat úgy a helyi polgároknak, mint az idelátogatóknak. Egyik dolog, amit megtehetünk, hogy évről évre ezt hangsúlyozzuk, és felhívjuk rá a döntéshozók figyelmét. Még ha évente csupán két-három homlokzat újulna meg, egy évtizeden belül akkor is jelentősen javulna legalább a belváros képe.
• Mindez nyilván nem csupán a tulajdonosok számára lenne előnyös…
– Nyilván, hiszen más egy olyan városban élni, ahol szép és eredeti homlokzatok néznek le ránk, és amit ráadásul az idelátogatók is megcsodálnának. Az idegenforgalomból pedig jelentős haszon származik. Nem állítom, hogy a külföldiek ennek folytán sorba fognak állni Zenta határában, hogy bejussanak a belvárosba, de úgy vélem, kimutatható lenne az idegenforgalom fellendülésében, ha itt nem romos homlokzatok éktelenkednének városszerte, hanem a 19. század utolsó harmadában és a 20. század elején épült régi polgárházak eredeti vagy nagyjából eredeti fényükben fogadnák az idelátogatókat.
• Vannak-e pozitívnak tekinthető tendenciák is, vagy teljesen reménytelennek tűnik a helyzet?
– Fennáll a visszaszármaztatás lehetősége, vannak régi épületek, melyeket eredeti tulajdonosaik épp most próbálnak visszaszerezni. Ezeknek a sorsa nem dőlt még el. Amennyiben visszakerülnek a régi tulajdonoshoz, akkor is támogatni kellene helyreállításukat, hiszen ez közérdek is. Zentának olyan típusú városszabályozása, mint például Szegednek az árvíz után vagy Budapestnek a millennium idején, nem volt sohasem. Nyilván voltak városrendezési tervek, és sok esetben tetten érhető a városmérnököknek és a megrendelőknek a városképi egység, a harmónia, a szimmetrikus összhang irányába való törekvése. Ha ezekből kipiszkálunk egy-egy elemet, akkor az egész borul, értelmetlenné kezd válni, és egy olyan kaotikus városkép jön létre, mely nem hordoz magán sem igazi megrendelői, sem városmérnöki szándékot, sem építészeti koncepciót.
Pozitív példaként viszont megemlíteném, hogy felkeresett bennünket egy fiatal örökösnő, aki az ükapja által épített, úgynevezett Šašin-házhoz fog hozzájutni. Ezt mi már jó néhány évvel ezelőtt műemlékké avattuk, és táblát helyeztünk el rajta, viszont akkor még nem tudtuk, hol vannak a tulajdonosok. Most viszont a hölgy, részben ennek az azóta már megkopott, figyelemfelhívó táblának köszönhetően, úgy döntött, érdemes ezt az épületet megvédeni, felújítani, mi pedig szakmai tanácsokkal ellátva őt, elindítottuk ezen az úton. Ilyenféle eredményeket tehát elkönyvelhetünk magunknak. Egyébként számos olyan épülettulajdonos él Zentán, akinek a házát az évek folyamán ilyen táblával jelöltük, és mind a mai napig nagyon büszkék erre. Ami az akcióinkat illeti, úgy vélem, érdemes bemutatni, hogy azokba a terekbe is, melyek részben már romosak, és jelenlegi állapotukban lakhatatlanok, visszaálmodható az otthon.
