2024. május 11., szombat
PALICS

A nyomorultak című film nyert

A palicsi filmfesztivál győztese ezúttal egy francia alkotás lett

A 26. palicsi filmfesztivál díjazottjait a sajtótájékoztatón hirdették meg. A főversenyprogram zsűrijét Lawrence Tooley texasi születésű, a tanulmányait Európában folytató filmrendező, Béres Márta színművész, Aleš Pavlin szlovén filmproducer, Syllas Tzoumerkas görög filmrendező és forgatókönyvíró, valamint Tom Burke angol színész alkotta. Idén kilenc film volt versenyben, a zsűri döntése értelmében az Aray Torony-díjat a Ladj Ly rendezésében készült A nyomorultak című francia film kapta meg. Ez volt egyébként az első alkotás, amit a versenyprogramban vetítettek, a közönség múlt vasárnap tekinthette meg.

A legjobb rendezőnek járó díjat Juris Kursietis kapta meg az Oleg című lett, belga és francia koprodukcióban készült alkotásért. A zsűri idén két különdíjat ítélt oda, egyiket megosztva Yaron Shani rendezőnek a Bilincsben című izrael-német koprodukcióban készült alkotsáért, valamint Eran Naimnak, a film főszereplőjének, a másikat pedig Ana Maria Rossinak az Ajvar című szerbiai-montenegrói alkotás rendezéséért. A FIPRESCI, közismert magyar nevén Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége ugyancsak a fő versenyprogram filmjeit bírálta el és ugyanúgy döntöttek, mint a fesztivál zsűrije. A Barbara Kosecka lengyel-, Eithen O’Neill francia- és Jan Storø norvég filmkritikus alkotta zsűri döntésének értelmében is A nyomorultak a legjobb film.

A Párhuzamok és ütközések szintén versenyprogram. Az ebben a programrészben vetített tíz alkotásról a kritikusok nemzetközi zsűrije döntött, amelyet idén Kieron Korles, Nik Pinkerton és Vesna Perić alkotott. A döntésük szerint az idei legjobb film a Misho Antadze rendezésében készült Aratás című grúziai film, különdíjat pedig Martina Apostolovának ítéltek oda, az Irina című bolgár film címszerepének a megformálásáért.

A pénteki sajtótájékoztatón a szervezők értékelték a lezajlott filmfesztivált. Radoslav Zelenović fesztiváligazgató, Ilija Tatić, a Szabadegyetem igazgatója és Miroslav Mogorović priogramigazgató szerint is az idei fesztivált a remek program mellett az óriási érdeklődés pecsételte meg, de persze van még min javítaniuk és erre figyelmet fordítanak az elkövetkező években.

Csütörtökön telt ház előtt vetítették az Ajvar című szerbiai-montenegrói filmet, amit sokan állva néztek végig, de voltak olyanok is, akiknek jegy sem jutott. Ez volt a film mondhatni világpremierje, az alkotást képviselők szerint pedig nagy öröm számukra, hogy épp Palicson lett bemutatva, filmekhez értő, igényes közönség előtt, a nagy érdeklődés pedig bizakodással tölti el őket.

A filmfesztivál lezárása után népszerű mozifilmeket vetítenek a nyári színpadon 21 órától. Szombaton a Balkanska međa,  vasárnap pedig a Južni vetar című szerb filmeket tekinthetik meg az érdeklődők, hétfőn a Bosszúállók: Végjátékot, kedden a Morgan Freeman és John Travolta főszerepléséveel készült The Poison Rose című filmet, szerdán pedig a Halálos iramban: Hobbs & Shaw akciófilmet.

A következő palicsi filmfesztiválra jövőre kerül sor, július 18-ától, 24-éig.