A holdraszállás évfordulója kapcsán a világűr meghódításának egy vonatkozásával foglalkoznánk. Azzal, hogy az emberiséget mind többet foglalkoztatja az a probléma, hogy az ember feléli a Föld tartalékait, mert már évek óta többet fogyaszt, mint amennyit a Föld újratermelni képes, a nyersanyagok és az energiaforrások pedig végesek, tehát csak idő kérdése, mikor fogynak el. Ezek a jóslatok és számítások eddig nem jöttek be, mert ha bejöttek volna, már nem lenne kőolajunk, holott ma a Föld kőolajkészlete nagyobb, mint amennyi volt, amikor a kimerülést jósolgatni kezdték, és még mindig vannak feltáratlan készletek. Ennek ellenére tartják magukat azok a jóslatok, amelyek szerint a Föld lakhatatlanná válik.
A legismertebb ilyen jóslat Stephen Hawking, nemrég elhunyt ismert asztrofizikustól származik, amely szerint: „Fel kell gyorsítanunk a más bolygókon való megtelepedésre űrkutatási tevékenységünket, ha nem akarjuk, hogy kihaljon az emberi faj”. Szerinte ugyanis legkésőbb 100 év múlva meg kell kezdenünk más bolygó benépesítését. Vannak azonban sötétebb jóslatok is. A mezőgazdasági szakemberek úgy számítják, hogy a Földön évente 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, tehát ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor csak 60 évre van megművelhető termőföldünk. Az interneten kering egy „2050-ből származó üzenet”, amely szerint akkor már egy embernek naponta csak fél pohár víz jut, az átlag életkor 40 évre lecsökken, és a nők kopaszok lesznek, mert nem lesz víz, hogy hajat mossanak.
A csillagászok már évek óta lázasan keresik a Földhöz hasonló bolygót. Rég elhangzott: „Már nem az a kérdés, hogy megtaláljuk-e a másik Földet, hanem az hogy mikor”. Mert természetes, hogy a világűrben milliárd számra van ilyen bolygó. Hisz milliárdnyi csillagrendszer, galaxis van, mindegyik milliárdnyi olyan csillaggal, mint a mi Napunk. És természetes, hogy a legtöbbnek bolygója is van. Csak mi nem tudtuk, hogyan lehetne azokat megtalálni. Most, hogy a módszerre rájöttek a csillagászok, állandóan ilyen bolygókat találnak. (Jelenleg 13 potenciálisan lakható bolygóról tudunk.) Az igazi probléma azonban az: hogyan lehet oda eljutni.
A távolságot ugyanis fényévekben mérik. Márpedig a fény másodpercenként 297 ezer kilométert tesz meg. A Földön eddig elért legnagyobb sebesség a legújabb orosz rakétáé: 15 Mach. (Az Ernst Mach fizikusról elnevezett mértékegység a hang sebességének felel meg, tehát 1 Mach óránként 1225 kilométer.) Ezt a problémát eddig csak a tudományos-fantasztikus, népszerűen fanti regények oldották meg. Azok is valamikor régen csak a „magneto-hidrodinamikus meghajtást” emlegették, amely másodpercenként 1000 kilométer gyorsaságot jelentett. Utána jött „kvantum meghajtás”, amely már megközelítette a fény sebességét.
Legújabban már fotonrakétákat emlegetnek, amelyek elérhetik a fény sebességét. Mert nem a fantáziadús regényírók, hanem komoly tudósok is mondják, hogy az ember a mostani hihetetlen műszaki forradalmat (ha én mondom talán el sem hiszik, pedig igaz: amikor 69 évvel ezelőtt újságíró lettem, a Tanjug hírei még Morse jelekkel érkeztek a szerkesztőségbe) annak köszönheti, hogy meglovagolta az örökmozgó elektront. A következő műszaki forradalom már a világnak még az atomnál is nagyobb csodája, a foton (a fény sebességével haladó részecske) meglovagolása lesz. De még így is a fanti regények klasszikusánál, Arthur C. Clarke-nál a távoli bolygók benépesítésére induló emberek 200 évre befagyasztva, hibernálva jutnak el útjuk céljához.
Ezzel a problémával foglalkoznak azonban a tudósok és a fanti regények írói is, bennünket az emberiség kitelepülésével kapcsolatos kérdéskör csak két vonatkozásban érdekel. Azért, mert napjainkban az újjáéledő nemzeti gyűlölködés foglalkoztatja leginkább a gondolkodó embereket. Az, hogy ismét élesztgetik a nacionalizmus rémét, amelynek éltető eleme a „mások”, más fajok, más nemzetek elleni lázítás, ami gyorsan háborúba viszi az embereket, mert csak az erőszak képes eldönteni, hogy az egymással ütköző „nemzeti” érdekek közül melyik kerekedik felül, hogy „ki az úr”.
A fanti regények ezzel kapcsolatban megvilágítanak két dolgot. Az egyik: az állati ösztönökön felül emelkedő ész dolga, a másik pedig az a keserű tanulság, hogy a Földet általában a gyűlölködés, külön a nemzeti gyűlölködés teszi lakhatatlanná. A fanti regények tudnak egy dolgot: az ember csak az eddigi nemzetekre oszlás áthidalásával, az egész emberiségre kiterjedő államberendezéssel tud megmaradni. Ez érthető, ebbe a civilizációnkba épült bele a Biblia. Márpedig a Biblia tartalmazza az emberi bölcsesség egyik tanulságát: Isten átkozta meg az embereket azzal, hogy sok nyelven beszéljenek, mert nem akarta, hogy igazán nagy dologra legyenek képesek, megépítsék a bábeli tornyot, aminek mása lehet a világűrt benépesítő űrhajó.
A fanti regények két formában foglalkoznak ezzel a problémával. Az egyik: (lásd: Pierre Boulle: A majmok bolygója c. regényét) annak ábrázolása, hogy az ember elveszíti uralmát a Föld felett, és azt a majmok veszik át. Azért, mert a majmok nemcsak a nemzetekre oszlással járó gyűlöletet nem ismerik, hanem még három faj is képes összefogni, hogy uralkodjon a Földön. (A gorillák adják az erőt, az orangutánok az óvatosságot, a csimpánzok az észt.) A másik forma pedig az, hogy ezek a regények tartalmaznak egy utópiát. Ebben az utópiában benne van a lakható bolygók világbirodalma, amelyben még államok sincsenek.
