2024. március 29., péntek

A népzene nem csak a múlté

Az óbecsei Fokos zenekar lépett fel a szabadkai VM4K-ban

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális központ udvarában adott koncertet az óbecsei Fokos zenekar. Ahogyan azt az együttes ismertetőjében hallhattuk, vonószenekarként kezdték, azután belátták, hogy attól lesznek eredetiek, ha azt viszik tovább, amit a nagyszüleiktől, dédszüleiktől örökségként rájuk maradt, azaz a vajdasági népzenét. Legfőbb céljaik közt szerepel a népzene megismertetése, valamint a vajdasági magyar népdalkincs átörökítése. Nevüket a fokosbalta ihlette meg, zenéjüket a gazdag hangszerelés és az energikus előadásmód jellemzi. A nagyközönség számára a Fölszállott a páva népzenei vetélkedőn való szereplés által váltak ismertté, ahol tavaly a zenekarok kategóriájában megnyerték a Döntők döntőjét. A VM4K-ban tehát ezúttal igazi táncházi hangulat várta a közönséget. Fellépett Jovánovity Péter (nagybőgő), Szerda Balázs (brácsa, tamburakontra), Szabó András és Keszég Ákos, (basszprímtambura, hegedű), Cseszák Zsombor (hegedű és cimbalom), Hényel Gábor (klarinét) és két szólóénekes Szabó Annamária és Szerda Ákos. Tavaly jelent meg a zenekar Kiskoromtól nagykoromig című albuma, ezt is bemutatták a közönségnek, de játszottak dalokat a régebbi lemezeikről is. Szerda Balázs egy újdonságról is beszámolt a lapunknak:

Ez egy friss hír, tegnap kaptuk kézhez a legújabb albumunkat, az Óbecse népzenei hagyatékát, így arról is zenélünk. Igyekszünk a lehető legszélesebbre tárni a repertoárunkat, hogy felölelje az egész Kárpát-medencét, a teljes magyar nyelvterületet – mondta a brácsás, akitől azt is megtudhattuk, hogy tele van a fellépéseket előrejelző naptáruk.

Táborokban vettünk részt, muzsikáltunk a Dombos Festen, önálló koncertet is adtunk, de igazán majd augusztusban indul be a fesztiválok időszaka. Fellépünk a Szigeten és az Ördögkatlan fesztiválon és más vendégszereplések is várnak ránk. Utána a Szent István-napra összpontosítunk, szeptember végére pedig körvonalazódik egy kéthetes amerikai turné, sőt már a jövő évi szerepléseink is szóba jöttek – hallottuk Szerda Balázstól, akit a zenekarra jellemző energiáról és a küldetésről is kérdeztük.

Igyekszünk a színpadon is önmagunkat adni, azt képviselni minden dalban és összeállításban, amilyenek egyébként is vagyunk. Külső vélemények alapján van bennünk egy olyan energia, ami megtalálja a nézőkkel a kapcsolatot. Egy zenekarnak tulajdonképpen ez is a küldetése, hogy az energiát átadja a közönségnek, legyen szó népzenéről, vagy más zeneműfajól, nagy koncertről vagy tábortűz melletti meghitt muzsikálásról. Az első és legfontosabb célunk talán a délvidéki magyar tamburazenének a lehető legszélesebb körben való megismertetése, népszerűsítése és megszerettetése, de arra is törekszünk, hogy a különböző tájegységek zenéjét is hitelesen adjuk át. Ezáltal azt szeretnénk üzenni, hogy a népzene úgymond nem egy muzeális darab, nemcsak a múlté, hanem a mában is él és ugyanolyan erős az üzenetértéke, mint mondjuk száz évvel ezelőtt. Nem titkolt célunk, hogy a népzene szeretetét a következő generációknak is átadjuk, foglalkozunk is gyerekekkel. Elég sok tehát a dolgunk – mondta Szerda Balázs.