Az 5 kilométeres versenyszámban aratott győzelme után Rasovszky Kristóf a 4. helyen zárt 10 kilométeren a nyílt vízi úszók versenyében a kvangdzsui vizes világbajnokságon. A szám Európa-bajnoki ezüstérmese elképesztő csatát vívott az 1500 méteren Eb-győztes német Florian Wellbrockkal, a 2017-es vb bronzérmesével, Marc-Antoine Olivier-vel és a szintén német Rob Muffelsszel, s végül csak egy hajszállal, de lecsúszott a dobogóról – helyezése azonban így is olimpiai kvótát ér.

Rasovszky Kristóf és a győztes német Florian Wellbrock (háttal) (Fotó: MTI)
Rasovszky a célba érkezést követően elárulta, a verseny előtt a két némettel megbeszélték, hogy együtt dolgoznak majd: „Alapvetően ez barátságon alapul, ráadásul szeretünk az elején ott lenni az élmezőnyben. Két napja megbeszéltük, hogy össze kell dolgoznunk, mert láttuk a lányoknál, hogy ott még a nemzetek is egymás ellen voltak, és az lett a vége, hogy kiesett egy világbajnok, kis híján egy olimpiai bajnok és sok más kiváló versenyző.”
A versenyről elmondta, hogy rendkívül kemény csata volt, a végén a német egyszerűen gyorsabb volt nála, ugyanakkor hatalmas munka volt ebben az úszásban, mindenki megérdemli az olimpiai kvótát. Hozzátette, tisztában van a gyengeségeivel, tudja, hogy miben kell javulnia, jól bírja a hosszú hajrákat, ugyanakkor a végső sebességén van mit korrigálni.
A másik magyar induló, Székelyi Dániel a 27. helyen ért célba, míg a szerb színeket képviselő Farkas Tamás a 48. lett a 74 fős mezőnyből.
A magyar női vízilabda-válogatott második mérkőzését is megnyerte, Bíró Attila lányai 15:14 arányban legyőzték Kanadát, így csütörtökön a csoportelsőségért játszanak Oroszország ellen. A csapatkapitány, Keszthelyi Rita hét gólt lőtt a mérkőzésen, a győzelem ellenére kritikusan értékelt: „Sokkal élesebbek voltunk, jól kivettük a játékból a két balkezesüket, ám aztán felbátorodott a többi játékos. Három negyeden keresztül jól játszottunk, 13:9-es vezetéssel fordultunk az utolsó felvonásra. Nyilván a kilenc kapott gól is rengeteg, de az, hogy az utolsó negyedet 5:2-re ők nyerték, semmilyen meccsen sem fér bele nekünk.”
Bíró a folytatással kapcsolatban elárulta, mindegy, hogy első vagy második helyen végeznek a csoportban, bár az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem biztos, hogy az együttesnek jót tenne az elsőséggel járó háromnapos szünet.
