2024. március 29., péntek

Teher alatt nő a pálma

Jól kezdte a győri rendezésű junior női Eb-t a házigazda Magyarország, amely a C csoport első fordulójában magabiztosan, 27:18-ra verte Montenegrót. A tavalyi korosztályos vb-győzelemmel magasra tett léc miatt talán valamivel idegesebben kezdett Vlagyimir Golovin mester – tavaly óta jócskán felfrissített – csapata, tíz perc után az esélytelenebb vendégek vezettek 4:3-ra. Ezt követően azonban fokozatosan érvényesült a papírforma, a lányok lassan felengedtek a nyomás alatt. Kuczora Csenge jó sorozatával a csapat átvette a vezetést, és innentől végig kézben tartotta azt, a szünetben már fölényes volt a különbség (15:7). A második félidő kiegyenlítettebb játékot mutatott, de a magyarok egyszer sem engedték felcsillanni a reményt a riválisnak, Montenegró 22:17-nél járt legközelebb. Golovin tanítványai csapatszinten is szépen muzsikáltak, Albek Anna, Schatzl Nadine és Tóth Nikolett 4-4, Kuczora és Stranigg Zsófia 3-3 gólig jutott.

„Az első tíz percben nagyon lelassították a játékunkat, ezzel meg is akasztottak minket egy kicsit. Az első sokk után már minden úgy működött, ahogyan megbeszéltük. Az Ausztria elleni meccset sem szabad félvállról vennünk, ezen a szinten már nincs gyenge csapat” – fogalmazott gavallér módon Golovin az alacsonyabb erőszintet képviselő osztrákokról.

A C kvartett másik nyitómeccsén a spanyolok leiskolázták Ausztriát (33:22), amely tegnap este lapzárta után volt a magyarok ellenfele. A papírforma szerinti sima győzelemmel meglehetett a biztos továbbjutás. A csoportelsőségről a vasárnapi, spanyolok elleni meccs dönthet.