2024. május 10., péntek

Nyár, táborok, Bácskossuthfalva

Ismét benépesült az Id. Kovács Gyula Általános Iskola udvara

Felhőtlen gyermekkacajtól hangos a bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola sátorerdővé lett udvara, hiszen javában zajlanak a Szabadidő Szervezők és a helyi Ady Endre Művelődési Központ Nyári Táborai. Besnyi Szabolcs táborvezető elárulta, hogy ezúttal 287 gyermeket látnak vendégül, akikkel vasárnapig közel 80 szervező foglalkozik.

Ezúttal 287 gyermeket látnak vendégül, akikkel közel 80 szervező foglalkozik (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Ezúttal 287 gyermeket látnak vendégül, akikkel közel 80 szervező foglalkozik (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Az elmúlt évek gyakorlatával összhangban több al-táborba csoportosulnak a gyerekek. Az idei év nagy újdonsága a Vadon kaland elnevezésű al-táborunk, ahova rögtön 39 résztvevő jelentkezett. Ők folyamatosan a szabadban vannak, és részt vehetnek majd egy éjszakai kint alvásban, amire semmit sem visznek magukkal – tudtuk meg a táborvezetőtől, aki hozzátette még, hogy a vadon tábor mellett az íjásztábor is külső helyszínen zajlik, az egykori téglagyár területén, az úgynevezett Lóbárban gyakorlatoznak a fitnesztábor résztvevői, a labdarúgók pedig a falu focipályáját is igénybe veszik.

– Nagyon fontosnak tartjuk a keretmesét, hiszen az a tapasztalatunk, hogy motiváltabbá és érdekesebbé tudjuk tenni a foglalkozásainkat. Ez az idén a Flúgos futam, és a Nyolcvan nap alatt a föld körül történetének az egyvelege, a Kamasz táborunkban pedig Hollywood hangulatát igyekeztünk belecsempészni – nyilatkozta Besnyi. Az idén 27. alkalommal megszervezett Nyári Táborok résztvevői és szervezői elsősorban vajdasági gyerekek és ifjak, de szép számban érkeztek Magyarországról is, elsősorban Mélykútról és Budapestről.

– Igyekszünk valamennyi úgymond váratlan helyzetre felkészülni, így az esős időjárási alkalmakat is úgy kezelni, hogy ne okozzanak fennakadást a tábor életében. Mint ahogy arra a lehetőségre is megvan a forgatókönyvünk, ha elmegy az áram, illetve kész „vihartervvel” rendelkezünk, amiben külön fejezetként belekalkuláltuk azon szervezők feladatait is, akik rosszul viselik a mennydörgést – mondta el a tábor vezetője, és igyekezett megnyugtatni valamennyi szülőt, akinek a gyermeke a bácskossuthfalvi iskola udvarának a vendége, hogy jó kezekben van, megfelelő egészségügyi felügyelet alatt.

– A tábor szervezői csapatában két szakképzett orvos, illetve egy egészségügyi nővér is jelen van. A kamaszok nagy többsége már úgy érkezik hozzánk, hogy tudja, a tábor területén tilos az alkoholfogyasztás és a dohányzás. Ha ezt valaki nem tartja tiszteletben, akkor a szülővel egyeztetve hazaküldjük a gyermeket.

Rózsa Patrik hetedik, Subotin Sara negyedik, Méhes Arnold pedig 16. alkalommal élvezi a táborozást.

– Legjobban focizni szeretek, ezért választottam ezt a tábort – tudtuk meg Patriktól, Arnold pedig elárulta, hogy az elmúlt években az íjásztábort látogatta.

– Ezúttal a Vadon kaland táborba jelentkeztem, kíváncsiságból. Már várom, hogy kint aludjunk a szabadban, még sohasem volt olyanban részem, hogy magamnak kelljen a fekhelyemet megépíteni – mondta el Arnold, Sara pedig az Önismereti táborról mesélt csillogó szemmel.

– Sokat beszélgetünk olyan érdekes témákról, amik érdekelnek bennünket, és a lelkivilágunkról. Ami még nekem érdekes, hogy mindezt tabuk nélkül tehetjük meg. Kezdetben több volt a feszültség közöttünk, de már kezd mindenki feloldódni.