Jimmy Hendrix rövid élete teljesen elütött minden addigi nagy sztárétól. A „gitáristen” meghatározás nála nem egészen pontos. Jimmy, a zambu (fekete apa és indián anya) szinte minden tekintetben zeneisten volt. Ami a gitárjátékát illeti, különös, hogy két fehér fiúval, a dobossal és basszusgitárossal alkották a zeneileg félelmetesen erős triót, amely szinte minden előítéletet, minden meghatározást, minden akkoriban létező skatulyát félresöpört, illetve nem hagyta magát félreismerni, s amely maradandó nyomot hagyott az akkor valóban egyetemes (szeretet-)nyelvvé váló rock’n’roll testén, szerves anyagában 99 százalékos teljesítményerővel, kapacitással robogott előre, szinte azt mondhatni, hogy a maguk előtt mindent letaroló „Motorheadek” méltó elődje és prototípusa volt. A Jimmy Hendrix Experience olyan fényerővel világított, mint tízezer nap. A magas, nyakigláb Jimi volt talán az egyetemes R’n’R legmeghatározóbb figurája, zenéjére a legelszálltabb, legvirtuózabb jazz-zenészek is azt mondják a mai napig: „Jimi? Jó, jó, jó!”
Furcsa módon Jimi pályafutása egy, a hatvanas évek legelején ,„standard” háttérvokál-boy-band csapatkával kezdődött, valamily doo-wopszerű, túlcukrozott slágerzenegyárosok öltönyös sorából. Látható ez egy Youtube-os fekete-fehér tévéanyagon is, a sztárrá válását megelőző periódusból.
Hogyan is vált megasztárrá ez a zambu-fiú, aki végül a hírhedt 27-es klub tagjaként végezte 1970-ben? Jimi kemény zenéjét a paradox módon mégis mértéktartó, arányos gitárszólók (semmi exhibíció), és az olyannyira kompakt és hatalmas hangzás jellemezte, ami félreismerhetetlen ízt, Jimi-pecsétet, egyedi zamatot kölcsönzött a maximum-rock’n’rolljának, és oly monumentálisan magaslott ki mind az akkori, mind a későbbi elektromos gitárzene zajocskái, avagy túlédeskés dallamai közül, hogy lehetetlen lenne nem észrevenni. Jimi, a géniusz. Jimi, a csoda. Olyan tökéletes arányossággal és érzéssel játszotta, kellően „piszkos”, azaz élet- és utcaszagú, keménykötésű, tüzes rockját, és énekelte költői dalszövegeit, hogy mindazok fülében és szívében, akik ha csak egyetlenegyszer is, de hallották, kitörölhetetlen nyomot hagyott, s hagy a mai napig is. Jimire akár az „őrült zseni” jelző is ráillene, de ő ennél is több volt. Nem túlzás azt mondani, hogy a világunkban minden pillanatban van legalább százezer önjelölt Hendrix-pap. A megszámlálhatatlan „Guitar Gods” – válogatáslemezek zömén ott van Jimi sajátos, összetéveszthetetlen, félreismerhetetlen balkezes gitárjátéka és ízzel teljes vokálja.
S mindaz az óriási plusz, ami a The Jimi Hendrix Experience zenéjét teszi. Hendrix nemcsak azt a benyomást kelti, hogy élvezi, amit csinál, ő valóban teljes beleéléssel szerelmeskedik nyelvével, fogával, orrával, a speciálisan számára készített balkezes gitárokkal, és a band hangzása olyannyira feszes, masszív, és olyannyira több szinttel a nyálas, földhöz ragadt tucatbandeknél több lakószinttel fölötti, mintha tényleg egy isten vagy legalábbis kerub, szeráf, trón, hatalom, erő szállt volna le a halandók közé.
Ha a rock’n’roll a templom, a toronyház, Jimi, a költő, a dalnok, a gitárhős, a zseni, a toronydísz fölötti étertérben foglal helyet a mai napig. Tragikus bizony, hogy egy ekkora lángelme, aki ráadásul nem volt habituális droghasználó, sem idült alkoholista, hanem inkább Isten tüzétől megérintett géniusz (nyilvánvaló, ha pl. meghallgatjuk az And the Gods made Love-ját, vagy a Manic Depression szinte nyikorgósan-kakofonikusan-disszonánsan induló zsenialitását) egy menedzser gonoszságának következtében lelje halálát... Ha úgy tetszik, kimondhatjuk, ha csupán találgatás is lenne, Jimi halála az emberi-embertelen mohóság és a zsenijéhez való teljes méltatlanság következménye.
A mentőkocsiba – szinte kirí a tény – szándékosan (csakis egyértelmű lehet a rossz szándék, esetleg az ápolók lefizetettsége is, mert) ülve-csatolva pakolták be a rosszul levő, valószínűleg (alkohol)mérgezett embert, s egyértelmű, hogy amennyiben az előírt elsősegélypózban teszik oda, Jimi talán még ma is élne. Így csupán az a tény marad, keserű szájízt hagyva maga után, hogy a menedzserének egymillió biztosításdollárt érő félisten életére szándékosan törtek rá. Már maga az (alkohol?-)mérgezés ténye is furcsa, nemhogy az, hogy egy ekkora sztár szakszerűtlen ellátásban részesüljön a mentők által, ugyanis útközben a kórház felé fullasztották meg saját hányadékában.
Nevezzük „orvosi műhibának”?
S a lóláb ismét kilóg...
Tény: a nyarakkal, jóízű borokkal, napsugaras fénylényekkel, sikátori alakokkal, részegesekkel és tolvajokkal, dübörgő, ízig-vérig nő boszorkánymester Dolly Dagger-ökkel és Foxey Lady-kkel telt Jimi-univerzum istene az emberi kapzsiság okán a lehető legméltatlanabb módon távozott közülünk.
S a homokvárak ismét a tengerbe omlottak.
Jimi Hendrix: Castles made of Sand (az Axis: Bold as Love c. albumról):
https://youtu.be/sT4jfURKJzM
