Amióta elolvasta a világhálón, hogy Bécsben júliustól tanfolyamhoz kötnék a kutyatartást, amivel a felelős állattartásra szeretnék ösztönözni a leendő gazdikat, atata egyfolytában azon szórakozik, hogy maga elé képzeli a környékünkről az osztrák fővárosba emigrált ismerősöket, ahogyan éppen kutyatartásból vizsgáznak.
– Képzeld, Tematild – mondá kuncogva amamának –, ahogyan a Misu németül felel kutyatartásból egy osztrák bürokratának, hogy hazavihessen egy palotapincsit, itthon pedig világéletében legalább négy nagytestű kutyája volt.
– Ez egyáltalán nem vicces, Tegyula – jegyzé meg amama. – Én nagyon is helyeslem a kezdeményezést, hogy csak a lelkiismeretes és arra alkalmas gazdik tarthassanak otthon házi kedvencet.
– Igaza van, zomzédasszony – toppana be a Zacsek. – Én nemcsak a jószágtartást, hanem sok egyéb mást is alkalmi vizsgához kötnék, például csak annak engedélyezném, hogy telefont vásároljon, aki előtte sikeresen letette a telefonálási vizsgát, s olyan még véletlenül sem kaphatna a kezébe készüléket, aki képes végig óbégatni egy több órás buszozást. Meg kellene tanulni illedelmesen köszönni, bemutatkozni, megfelelő hangerőt használni stb.
Ennek apropóján a Zacsek azonnal elmesélt egy viccet.
Gazsit felhívja a barátja:
– Na, szia, hogy vannak a gyerekek?
– Hát, kösz, jól.
– És a feleséged?
– Ő is jól van.
– Figyelj! Csak azért hívtalak, hogy mikor adod meg a 2000 eurót, amivel tartozol?
– Kérem, a sípszó után hagyjon üzenetet!
– Elképzeltem néhány ismerősömet ezen a telefonos vizsgán – kedélyeskede atata –, asszem, izzadnának, mint a Norbi-féle DVD-re edző fogyni vágyók.
– És stresszelnének, mint a kisérettségizők, akik tanulmányi eredményeikhez mérten eléggé gyatrán végezték el a kisérettségi feladványokat – mondá amama. – Nagyjából a kérdések felét sikerült jól megoldaniuk, ami azért szép kevés, ha tudjuk, hogy nagy részük kitűnő tanulmányi eredményt ért el, és minden hetedik nyolcadikos Vuk-diplomával rendelkezik.
– Ami csakis azt bizonyítja, hogy a bizonyítványban található jegyek nem tükrözik a gyerekek tudását – állapítá meg a Zacsek. – Ezen illene elgondolkodniuk a pedagógusoknak és a szülőknek egyaránt. A kisérettségizőknek is nyolc év alatt mi mindent tanítottak az iskolában, ők pedig, úgy tűnik, igazából csak sztrájkolni tanultak meg.
– Nekem azért tetszett a múlt héten tiltakozó nyolcadikosok egyik transzparense – kuncoga a fater. –: „Nem megy az iskola, de gazdagok leszünk!”
– Lehet prédikálni a gyerekeknek arról, hogy mi a helyes és mi nem az – bölcselkede amama –, ők azonban nem a hallottak alapján alakítják ki értékrendjüket és a világról alkotott véleményüket, hanem csakis a körülöttük tapasztaltakból. De azért igyekezni kell őket a megfelelő magatartásra nevelni.
– Így igaz, zomzédasszony, csak ebben sem szabad túlzásba esni, mert különben úgy jár, mint a zomzédasszonya – élcelőde a Zacsek, és elmesélé a Zacsekpeti és édesanyja zomorú történetét.
– Anya! Anya!
– Az emeleten vagyok, ne ordibálj! Ha akarsz valamit mondani, gyere fel!
Peti végig vonult a nappalin, majd felment a lépcsőn.
– Anya!
– Na, most mondjad szépen!
– Kakába léptem.
– Nem csodálom, hogy a zegény Peti így pórul járt – mondá rezignáltan atata –, a kutyatartási certifikáttal nem rendelkező kutyatartók kedvencei meg a kóbor ebek is eléggé sok kutyagumit hagynak szét maguk mögött az utcákon.
– A rengeteg eső következtében meg néhol még a kanalizáció is kiöntött – sóhajta amama. – Belegrádban húsz óvoda víz alá került, 6000 lakás áram nélkül maradt az elöntött trafóállomások miatt, a Duna bal partján kiöntöttek a szennygödrök, kiváló táptalajul szolgálva a szúnyogok elszaporodásához, a közlekedés totál lebénult a városban, úgy himbálóztak az autók az utakon, mint a gondolák.
– Azért nekem kicsit fura, hogy egy város, amely metropolisi babérokra tör, így elhanyagolja az árvízvédelmet és a vízelvezetést – jegyzé meg a Zacsek. – Végül is nem hetekig esett az eső szüntelenül!
– Igaza van, zomzéd – bólogata a fater. – De! Olvastam valahol, lehet, hogy a Belgrád víziváros nem is a vízen lesz, hanem a vízben! Ki tudja, ez mekkora idegenforgalmi lehetőségeket rejt magában!
A fővárosi turizmusról pedig a Zacseknek egy vicc jutott az eszébe.
A külföldi turista megpillant két rendőrt a Knez Mihailován, és odamegy hozzájuk.
– Do You Speak English? – kérdi tőlük.
Ezek összenéznek, majd egyszerre megrázzák a fejüket.
– Deutsch? Français? Español? Russzkij?
A zsaruk csak rázzák a fejüket, mire a turista odébbáll.
Amikor egyedül maradnak, az egyik rendőr megkérdi a másikat:
– Hallod, nem kellene megtanulnunk egy idegen nyelvet?
– Ugyan minek? – mondja a másik. – Ez az alak is mennyit tudott, és mire ment vele?
Lehet, hogy nem mindenhol, de a megszerzett tudás valahol mégiscsak felhasználható. A zősök szerint nyilván ezzel a szándékkal utazott el egy 15 fős haladó küldöttség a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására a közelmúltban Kínába.
– A Vučko szavai szerint ez a 15 szerencsés kiképzésre ment Kínába, megtapasztalni, hogyan működnek a dolgok a Kínai Kommunista Pártban, hogy azokat majd itthon hasznosítani tudják – mondá atata.
– Azt mondták, teljesen normális, hogy egy pártdelegáció meglátogat egy másik pártot tudásszerzés céljából – fűzé hozzá amama.
– Ez igaz, zomzédasszony – morfondíroza a Zacsek –, amennyiben ideológiailag egymáshoz közel álló pártokról van szó. Férfiasan bevallom, nekem teljesen új információ, hogy a haladókhoz közel áll a kommunista eszme.
– Szerintem ilyen mellékes dolgokkal, mint amilyen az ideológiai hovatartozás, errefelé már nem nagyon foglalkoznak – magyarázá atata –, úgy vélem, hogy a haladókat sokkal inkább a politikai szerveződés kínai módszertana érdekelte.
– Azt szeretnék átültetni a zerbiai gyakorlatba? – kérdé a Zacsek.
– Nyilvánvalóan igen – válaszola amama –, s nem is lesz nekik nehéz, nem sokára egy eminens taggal többen lesznek, lévén, hogy állítólag Ana kormányfő is bejelentette belépési szándékát a pártba.
– Nahát, Tematild! – álmélkoda az öreg. – Ha ezt a betagosodást időről időre meg nem írja a sajtó, uopste észre sem vesszük, hogy párton kívüli, úgymond független kormányfőnk van.
– És képzeljék, ha egy ilyen fontos káder belép a haladókhoz, hogy megerősödik majd a párt! – bólogata a Zacsek.
– Ki tudja, lehet, hogy a becskereki vízprobléma is ukmukfukk megoldódik! – így a fater.
– Nyitott kapukat dönget, zomzéd – mondá a Zacsek. – Éppen a víz miatt a héten már járt is a Bëga-parti városban a miniszterelnök asszony, ahol a zilletékesek július derekára megígérték az egészséges ivóvizet.
– Ennyin múlott?! – lepőde meg amama. – Én azért egy kissé szkeptikus vagyok, hiszen az utóbbi 15 évben már jónéhányszor megígérték a tiszta vizet!
– Közben a becskereki víz továbbra sem felel meg annak, amit az iskolában a vízről tanultunk – magyaráza az öreg –, mégpedig, hogy színtelen, szagtalan, íztelen folyadék, mert hát, mi tagadás, a becskereki csapvíznek színe is van: sárgásbarna, szaga is van: büdös, és íze is van: émelyítő! Olykor a pohár alján barnás szemcsék úszkálnak, mintha vasat reszeltél volna a pohár felett, ha meg megtöltöd vele a fürdőkádat, úgy érzed, mintha egy laktanyában készült teában fürödnél.
– A Vajdaság más településein élők ebben a tekintetben boldogok lehetnek – nyugtázá amama.
Amiről a Zacseknek egy kéményseprős találós kérdés jutott az eszébe.
– Mit mond a kéményseprő, ha a tükörbe néz?
– A koromhoz képest jól nézek ki!
Pistike, a korához képest politikailag érett nebuló
