1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor felrobbant a Csernobil melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőmű 4-es blokkja, amely olyan környezetszennyezést okozott, hogy szinte példátlan az emberiség történetében. A katasztrófa áldozatainak számát azóta sem tudjuk pontosan. A Greenpeace becslése szerint a halálesetek száma meghaladta a 93 ezret, míg 270 ezer orosz, ukrán és fehérorosz lakosnál alakult ki daganatos megbetegedés a katasztrófa következtében. Ez a történet megfilmesítésért kiáltott, dokumentumfilmeken és néhány B-kategóriás horrorfilmen kívül azonban harminchárom évig nem készült egyetlen játékfilmes feldolgozása a témának. Nos, május 6-án ez a helyzet szerencsére megváltozott, amikor is az HBO amerikai televíziós csatorna bemutatta a Johan Renck által rendezett Csernobil című ötrészes minisorozatát. A sorozat egy csapásra hatalmas közönségsikert aratott. Az IMDb online filmes adatbázis összesített értékelésén 9,7 pontot ért el. Ezzel pedig az oldal minden idők legnépszerűbb sorozatává vált. De a Csernobil hasonló fogadtatásra talált a kritikusok körében is. A Rotten Tomatoes kritikagyűjtő weboldalon jelenleg 96 százalékon áll. A közösségi oldalakat pedig elárasztották a sorozat alapján készült mémek. Az olyan mondatokból, mint „3,6. Nem jó, de nem is tragikus.” vagy „Nem láttál grafitot, mert nincs ott grafit.” szállóigéké váltak. A sorozat után a csernobili atomkatasztrófa helyszínét, ahol a szellemvárossá vált Pripjaty is található, elárasztották a sorozat rajongói.
A Csernobilt megnézve azt kell mondanunk, hogy nem véletlen a sorozatot övező nagy rajongás. Valóban egy kivételes alkotásról van szó. Az első rész azonnal beviszi a nézőt a cselekmény sűrűjébe, és fokozatosan szembesíti azokkal a körülményekkel, emberi gyarlósággal, dilettantizmussal és ostobaságokkal, amik együttesen elvezettek a felrobbanhatatlannak hitt RBMK reaktor pusztulásához. Közben megismerheti azokat a neves és név nélküli hősöket, akik a baleset után egészségüket áldozták fel, vagy haltak iszonyú kínhalált a sugárbetegségtől, azért hogy elhárítsák a még nagyobb katasztrófát. Mert bizony a 4-es blokkban majdnem bekövetkezett egy második robbanás is, amely a kontinens nagy részét évszázadokra lakatlanná tette volna. És épp ez utóbbi a sorozat legnagyobb erénye. Emberi sorsok tucatjain keresztül állítja össze Csernobil történetét. Többek között végigkíséri a fiatal tűzoltó és felesége tragédiáját, az öntörvényű bányászok önfeláldozó munkáját, vagy éppen a biorobotoknak nevezett sorkatonák harcát az idővel, miközben a 4-es blokk tetőterét tisztítják a radioaktív grafittól. Így érezzük át a könyvekben olvasott száraz áldozati számadatok igazi súlyát, amikor arcok párosulnak a statisztikákhoz.
A sorozatot egy figyelemre méltó kettősség jellemez. Egyrészt kíméletlen ítéletet mond egy olyan letűnt rendszer felett, amelyben egy cipőgyári munkásból lett pártfunkcionárius megmondhatta egy atomfizikusnak, hogy mikor van szükség sugárveszély miatt evakuálásra. Ebben a rendszerben a nagy teljesítményű dozimétereket páncélszekrényben őrizték, hogy csak akkor mutathassanak ki 3,6 röntgennél több értéket a tudósok, ha a párt érdekei úgy kívánják. Azt kimondani pedig, hogy tervezési hiba miatt egy RBMK reaktor is felrobbanhat, államellenes bűnnek számít. Másrészt az önfeláldozás ódája is ez az alkotás, mert bemutatja, hogy egy embertelen rendszerben is mennyit tehet az egyén. Főleg az olyanok, akik képesek átértékelni világnézetüket, és szembenézni az igazsággal. A történet egyik legérdekesebb karaktere számomra pont ezért a Stellan Skarsgård által kitűnően alakított Borisz Scserbina, aki egy szigorú pártbürokrataként megy át egy akkora jellemfejlődésen, hogy végül a katasztrófaelhárítás egyik legnagyobb szervezőjévé magasztosul.
Pontosan ezért örvendetes a Csernobil elkészülte, mert újra közbeszéd tárgyává tette az 1986-ban történt eseményeket, és ezzel együtt ismét vita alakult ki az atomenergia-felhasználás létjogosultságáról. És nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy a sorozat nézőinek nagy része valószínűleg nem az atomenergia felhasználását támogatók táborát fogja gyarapítani. Jól megérezték ezt az anyaországi atomszakértők, ugyanis néhány nappal ezelőtt Pakson egy sajtótúrát tartottak az erőműben, ahol azt kívánták bemutatni az újságíróknak, hogy Magyarországon miért nem történhet meg egy csernobilihez hasonló katasztrófa.
A sorozatnak azonban volt egy nem várt és igen sajnálatos fejleménye is. Az orosz kormányhű média dühödten kezdte támadni a Csernobilt. A Komszomolszkaja Pravda című lap például azt az álhírt terjesztette, hogy a sorozatot a Roszatom orosz atomenergia vállalat konkurensei pénzelték, hogy lejárassák az orosz céget. Az orosz kormányközeli médiumok szerint nem felel meg a valóságnak az, hogy a szovjet hatóságok titkolták volna az atomkatasztrófa mértékét. Ehhez csak két megjegyzést fűznék. Először is közismert tény, hogy a szovjet vezetés csak akkor ismerte el a katasztrófa tényét, miután április 28-án a svéd Forsmark atomerőműben észlelték a sugárzást. Másodszor feltenném a kérdést, ha akkor valóban nem titkolták a katasztrófát, miért csak 36 órával a robbanás után kezdték meg az evakuálást. A mostani orosz kormányzatot azonban a tények nem zavarják, és a Gazprom tulajdonában lévő NTV televíziós csatorna egy saját Csernobil-sorozatot tervez. Ebben állítólag úgy mutatnák be a történteket, hogy a CIA egy ügynököt küldött az atomreaktorhoz szabotázsakciók elvégzésére. Az Oroszország Kommunistái nevű párt pedig egyenesen betiltaná a Csernobilt. Elkeserítő látni, hogy pont azok támadják legelszántabban a sorozatot, akiknek leginkább szembe kellene nézniük Csernobil bűneivel, és csendben el kéne gondolkodniuk arról, hová is vezetett a hazugság. A sorozat utolsó részében a történet főhőse Legaszov ki is mondja: „Míg korábban attól féltem, mi lehet az igazság ára, ma már csak azt kérdezem: mi a hazugság ára?” Ez a kérdés pedig manapság, a környezetszennyezés és a klímaváltozás korában aktuálisabb mint valaha. Hiszen gondoljunk csak bele, a klímaváltozást bántóan sokan tagadják. Egyesek vitatják, hogy emberi tevékenység okozná a klímaváltozást, és természetes folyamatnak próbálják beállítani, miközben akadályozzák azokat az intézkedéseket, amelyek megállíthatnák, vagy legalább mérsékelhetnék az emberiség egészét veszélyeztető folyamatot. Sajnos félő, hogy ennek a hazugságnak még nagyobb lesz az ára, mint amekkora Csernobilben volt…
