2024. április 26., péntek

Santa Catarinából Zentára

A brazil cserediák a Rotary Clubon keresztül érkezett hozzánk

A tizennyolc éves Tiago Natanael Vasel a Zentai Gimnázium harmadik osztályában töltötte az elmúlt tanévet. A Rotary Club szervezése tette lehetővé számára a vajdasági kalandot: ő volt az első, aki rajtuk keresztül az országba érkezett, hogy az itt töltött tanév alatt megismerkedjen a várossal. Tiagót arról kérdeztük, hogyan került Zentára, milyennek látja a várost, és milyen hasonlóságokat vél felfedezni Brazília és Szerbia között.

Tiago az egész tanévet Zentán töltötte(Gruik Zsuzsa felvétele)

Tiago az egész tanévet Zentán töltötte(Gruik Zsuzsa felvétele)

Mi, akik itt élünk, néha nehezen tudjuk elképzelni, miért éppen Szerbiát választja egy cserediák. A te esetedben ez hogyan alakult?

– Santa Catarinából jöttem, amely gyönyörű hely. Jó kérdés, hogy miért éppen Szerbia. Jelentkeztem egy cserediák-ügynökséghez, és egyik nap szóltak, hogy van ez a lehetőség. Elfogadtam, mert még sosem jártam itt. Annyit már tudtam, hogy szép a vidék, és érdekes a kultúra. A történelem nagyon érdekel, de kíváncsi voltam mindenre: az ételekre, a nyelvre, a cirill betűkre. A legjobban a kultúrára: mit csinálnak itt az emberek, hogyan élnek.

És mik a tapasztalataid, milyen az élet nálunk?

– Nagyon hideg van! Legalábbis telente. Most láttam életemben először havat, Brazíliában ugyanis nem havazik. Nagyon tetszett. Nem voltak előzetes elképzeléseim az országról, de szép a táj, tetszik a kultúra, rendesek az emberek, és Zenta hasonlít a saját városomra. Egyik sem túl kicsi, nem is túl nagy, úgyhogy otthonosan érzem itt magam. Szeretem a Tiszát is, elég nagy folyó. Szoktam arra sétálni, nagyon szép környék. Tudok ugyan úszni, de a Tiszába azért nem merészkedtem bele.

Mit szóltak a szüleid, amikor mondtad nekik, hogy Szerbiába jössz?

– Tudták, hogy hol van, mert apám már korábban járt a környéken. Igaz, az országban nem, de azért tudott róla ezt-azt. Mivel engem a történelem érdekel, azt mondta, ez egy megfelelő ország lehet számomra, hogy erről is tanuljak, különösen a második világháború miatt. Anyám azt kérdezte, biztos vagyok-e ebben, mégiscsak egy teljes tanévről van szó, és Szerbia nagyon messze van Brazíliától. De mindketten támogattak, mert felismerték, hogy ez fontos nekem. Kérdezték többször is, hogy van-e honvágyam, de mindig mondtam, hogy nincs, jól érzem itt magam.

Híres Iván, Tiago egyik befogadója elmondta, hogy a fiú a Rotary Youth Exchange programon keresztül jött Zentára:

– Ő az első cserediák, aki a Rotaryn keresztül itt töltött majdnem egy egész évet. Sok hasonló cserediákprogram létezik, amelyek közül a Rotary a családcentrikusságával emelkedik ki. Az itt töltött iskolaév alatt két vagy három vendéglátó családnál él a diák. A vendéglátó család pedig családtagként fogadja őt be, nem vendégként. Ez nagyon lényeges, mivel több hónapra vendéget befogadni kimondottan nehéz lenne. Tehát a szülők mosnak, főznek rá, és ő is segít, ha kell. Ez megkönnyíti a cserediákok helyzetét, segíti őket abban, hogy otthon érezzék magukat. Kötelező iskolába is járniuk, így tanult Tiago a Zentai Gimnáziumban. Emellett a Rotary segítségével szerb magánórákat is vett. A környező országokban ez a program már sokkal fejlettebb, sokkal jobban ki van építve. Nálunk még az elején tart a dolog, nagyon komoly és célratörő feladatokat kell megvalósítanunk ahhoz, hogy működésbe lendüljön a program. Nemcsak az ide látogató fiatalokat kell felkészíteni, hanem azokat is, akik innen szeretnének külföldre utazni. Reményeink szerint legkésőbb jövőre be indulhat a program. Tiago a boszniai körzet segítségével került ide. Meg szerettük volna mutatni, hogy ez a program is kivitelezhető. Az a cél, hogy a gyerekeknek lehetőséget biztosítsunk arra, hogy világot lássanak, utazzanak, ismerkedjenek, és közben jó fényben mutassák be az országunkat.

Milyen az iskola?

– Más, mint otthon. Brazíliában például csak öt óránk van egy nap, nem hat vagy hét, mint itt. Az is különbség, hogy itt mi, diákok megyünk mindig más tanterembe, otthon pedig ugyanott maradunk, és a tanárok jönnek a mi termünkbe. Nálunk tantárgyból is kevesebb van. Kicsit nehéz volt, hogy nem beszélem a nyelvet. Néha még azt sem tudom, hogy éppen szerbül vagy magyarul beszélnek körülöttem, és ez kicsit zavaró tud lenni. Tanulok szerbül, és néha próbálom is használni a nyelvet, de nehéz, mert nagyon gyorsan beszélnek az emberek.

A barátkozásra is jutott időd?

– Igen, mindenki nagyon rendes. Az iskolából is vannak barátaim és máshonnan is. Szoktunk menni a parkba, a folyóhoz, a városközpontba. A lányok szerintem szebbek Brazíliában, de azért itt is elég szépek. Van barátnőm Brazíliában, úgyhogy ezzel annyira nem foglalkoztam. Az időmet hasonlóan töltöm el, mint otthon: bemegyek a városba a barátaimmal, focizunk, sétálunk, kirándulunk a vendéglátó családommal.

Mi tetszett meg a legjobban Zentán?

– Az, hogy nagyon hasonló az én városomhoz, és ez a beilleszkedésemet is megkönnyítette. A Tisza is nagyon tetszik, és persze az ételek is. Itt rengeteg paprikát használnak, Brazíliában ez szokatlan. A burekot, a szármát, a pogácsát is szeretem. Megkóstoltam a pálinkát is, nagyon erős ital volt elsőre, de utána már nem volt vele probléma. Kaptam is egy üveggel ajándékba, hogy hazavigyem a szüleimnek.