2024. április 25., csütörtök

Műanyaggá leszünk

Ha majd a jövő régészei vagy éppen geológusai ásatásokat végeznek a föld felszínének azon rétegeiben, amelyek korunk lenyomatát őrzik, minden bizonnyal azt állapítják meg, hogy egy olyan korszakról van szó, amely nem úgy hagyott nyomot maga után, mint az ókor, vagy éppen a gótika, a barokk, esetleg a szecesszió, hanem egészen sajátságos örökséget hagyott maga után – a szemetet. És a jövő archeológusai azt is megállapítják, hogy az örökségünk legnagyobb része műanyagból áll, ami mellől már régen elkoptak az egyéb anyagok, csak a műanyag az, ami dacol az idővel. És a jövő archeológusai majd rekonstruálják a felfedezett műanyagot, és megállapítják, hogy ez a fekete keret egykor egy televízió része volt, amaz a kisebb pedig egy laptop monitoráé, a parányi műanyag csöveket gondosan letisztítják, és hosszú konferenciákon értekeznek arról, hogy egy szívószálról van szó, amit csak egyetlen alkalommal használtak, mielőtt eldobták volna. És a jövő geológusai a tengerek szigeteinek mélyére lefúrva azt állapítják meg, hogy egyáltalán nem természetes képződményről van szó, hanem egy olyan szigetről, ami a tengereken összegyűlt szeméten nyugszik, és a műanyag hulladék az, amely még évezredek elmúltával is stabilan tartja a szigetet, amit ki tudja, akkora talán már növények és állatok népesítenek be.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Az emberiségnek kétszáz évre volt szüksége ahhoz, hogy alapjaiból felforgassa korábbi hulladékmentes életmódját, és ezáltal az ökoszisztémát. Az ipari forradalommal kezdődő folyamat ott tart, hogy mára a műanyagot is műanyagba csomagoljuk, és miután már nincs rá szükségünk eldobjuk, és úgy viselkedünk mintha soha semmi közünk nem lett volna hozzá. Egyszer használatos műanyag zacskók, léggömbök, szívószálak, borotvák, poharak, evőeszközök, palackok, amiket használat után egyenesen a szemétbe dobunk – habár arra is találunk példát, hogy ezeket néhányszor még felhasználjuk, például a műanyag palackkal még két alkalommal elugrunk tejért, vagy megtörténhet az is, hogy a poharat kiöblítjük, kimossuk, és még egyszer felhasználjuk – viszont ott vannak azok a termékek, amelyek semmire sem használhatóak, például egy fejhallgató csomagolása, vagy éppen az izzadásgátló doboza, ami már csak formájánál és kialakításánál fogva is használhatatlan, és bevégezvén egyetlen funkcióját, mehet a szemétbe. Sokszor halljuk azt, hogy 20–30–40 évvel ezelőtt még a műanyag is egészen másmilyen volt. Természetes, hogy a fejlődés ezt az anyagot is elérte, és az új technológiák megszületése, illetve mindennek az anyagi vetülete oda vezetett, hogy a műanyag könnyebben és olcsóbban előállítható lett. És itt jön az igazi csavar a dologban, hogy a szempontok közé bekerült az is, hogy a vásárlók részéről fenntartsák az érdeklődést ezen termékek iránt, vagyis hogy a mindenféle műanyag termékek a lehető legrövidebb időn belül használhatatlanná váljanak, vagyis a szavatossági idő csökkenése a kereslet növekedéséhez vezetett. Magyarán vedd meg, és ha tönkre ment, vedd meg még egyszer, mivel úgyis olcsó.

Édesapám a mái napig legendákat mesél a nyugat-németországi kazettás magnójáról, amelyet hitelre vett a nyolcvanas évek elején, amikor éppen hogy munkába állt. Azután a magnó mellett én is felnőttem, és a kilencvenes éveket ezen szerkezet mellett, segítségével éltem túl úgy, hogy a rádióban hallott slágereket régi kazettákra vettem fel. Azután a kétezres évek elején a szabadkai bolhapiacon sikerült beszereznünk egy két kazettás kínai magnót, ami a terveink szerint felváltotta volna a régi rádiónkat. Azután pár év múlva kénytelenek voltunk visszatérni a nyugat-német masinához, hisz megbízhatóbb volt a rádióadások vételében is és a kazetták szalagjait sem kellett annyira féltenünk. Persze, azután az idő eljárt ezen rádió felett is, és körülbelül 25 éves korára megérett a kidobásra, de még így is körülbelül tízszer annyi ideig szolgált bennünket, mint fiatalabb testvére. Talán elveszett a technológia? Talán két évtized múltán lehetetlen lett volna tartós szerkezetet előállítani? Talán csak a jó szándék hiányzik? A kérdést variálhatjuk a végtelenségig, de bármit is gondoljunk, eljutunk mindenek alapjáig, illetve eredőjéig – a pénzig. Ha már a rádiónál kezdtük, maradjunk a hétköznapi műszaki cikkeknél. A gyártóknak, függetlenül attól, hogy milyen márkáról van szó, nem áll érdekükben az, hogy a termékük élettartama minél hosszabb legyen, elég annyi, ha a szavatossági idő lejártáig el tudják látni a feladatukat. Utána már senki sem vállal értük felelősséget – ugyanúgy, mint ahogy mi is lemondunk, mint ahogy fentebb utaltam rá, arról, hogy felelősséget vállaljunk egy-egy műanyag pohár vagy szívószál után. Amíg tart a garancia, lehetőségünk van hivatalos szervizekben is megjavíttatni a dolgainkat, ezt követően azonban nincs az a szakember, aki miután életet lehelt a gépünkbe, garanciát vállalna arra, hogy fél éven belül is biztosan minden rendben lesz-e vele. Talán szerencsésnek mondhatom magam a garanciákkal kapcsolatban – akármilyen műszaki cikk romlott el a kezeim között a garancia ideje alatt, az üzlet, ahol vásároltam, szinte kérdezés nélkül kicserélte egy új termékre. Mint mondtam, nem kérdeztek, nem keresték a hiba okát, nem próbáltak felelősségre vonni, hogy megússzák a cserét – nyugtázták, hogy ez történt, kaptam másikat, és az élet ment tovább a maga csendes medrében, ahogy mondani szoktuk, nikom ništa, mintha ők is tudnák, hogy ez ezzel jár, és fel vannak készülve arra, hogy ilyen dolgok bizony bármelyik nap bárkivel megtörténhetnek.

És a jövő archeológusai majd kiásnak egy fekete műanyag keretet, és megállapítják, hogy ez egykor egy rádió volt, és DNS-vizsgálatot végeznek rajta, és kiderítik, hogy ezt a rádiót éppen én használtam, és a jövő történelemkönyveiben az én nevem is ott lesz azoké között, akik felelősek a világ bizonyos szegmenseinek pusztulásáért.