„Július 25-én Versecen keresztül indultam haza szülőfalumba, Kishegyesre, ahol július 26-án volt a búcsú. Július 25-én elég nyugtalanul feküdtem le, s miután egy hátha mégis… kezdetű hamarjában gyártott imádságot indítottam az egek urához, elaludtam. Másnap július 26-a volt, Anna napja, a kishegyesi búcsú napja. Szüleimnek nem szóltam egy szót sem. A kapun belépő vendégektől tudtak meg mindent.
Nálunk kilenc óra van, s még nem tudunk semmi biztosat. Bementem a községházára érdeklődni, s éppen mikor a kapujába értem, akkor lépett ki rajta a kisbíró, nyomában a jegyző, s rövid dobolás után kihirdették a falunak, hogy az általános mozgósítás el van rendelve, a vasárnapi munkaszüneti nap fel van függesztve… Falum népe elkezdett búcsúzkodni. Azt hiszem, nem lesz soha többé emlékezetesebb búcsú Kishegyesen Anna napján.”
(Csabai István: Fakeresztek mentén, népek országútján. Bp., 1935)
Nyelvünket, szokásainkat, ősi népi kultúránkat a magyar falu őrizte meg az évszázadok viharában. Ezeket az elfeledett értékeket adják vissza dr. Szőke Anna nyugalmazott pedagógus, népművelő és néprajzkutató társadalomnéprajzi tanulmányai, melyeket Tarlóról fúj a szél című kötetben jelentetett meg a Kiss Lajos Néprajzi Társaság. A könyv 14 tanulmányt foglal össze, melyek különböző szaklapokban, folyóiratokban megjelentek már, így egybegyűjtve és olvasva azonban – a szerző szavait idézve a kötet előszavából – mindenki szívében megmarad egy pici szikra a szülőföldről, amely egyszer majd ismét lángra lobban. Szőke Anna óvodapedagógiai és néprajzi munkásságának eredményeiről több kötet is tanúskodik. Jelentős kutatásokat végzett Vajdságban a hagyománygyűjtés, a vallási néprajz és a társadalomnéprajz területén. Szülőfalujának, Kishegyesnek szellemi kincseit tudományos értékké emelve örökíti meg.
Kishegyes, ez az ötezres lélekszámú, észak-bácskai település Vályi András 1796-os feljegyzésében számít említésre méltó falunak: „magyar falu Bács vármegyében. Földesura a Királyi Kamara, lakosai katolikusok, fekszik Bajsa és Szeghegy között az ország útján, holott puszta is van, ahhoz 2000, ehhez 5600 bécsi ölnyire, határbéli földje búzát, árpát jól terem, rétjei egyszer kaszáltatnak, legelője elég, marhájuk és juhuk sok van, piacuk Újvidéken, erdeje, szőleje, nádja nincs. Ez a megfigyelés alapvetően utal a falu mezőgazdasági és állattenyésztési ágazatára” – olvashatjuk a Pusztában láttam a jövőnket című tanulmányban.
A kötet tanulmányaiban Szőke Anna feldolgozta a vízzel kapcsolatos hiedelmeket Kishegyes hagyományvilágában, a rozmaring szimbolikáját az ünnepnapokban, az állattartási szokásokat Kishegyes puszta betelepítésekor, a kishegyesi bábaasszonyok történetét, a gyógynövényekkel foglalkozókat. Egykorvolt közmondások és napjaink szólásai is helyet kaptak a kötetben és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek. A Történelem című fejezet írásaiban a történelem sodrában, államhatárok változásával és a hatalmi erőviszonyok kihívásaival szemben is életben maradó és alkalmazkodni tudó szegény emberek élettörténetei mellett olvashatunk a családi viszonyok évtizedek során történt megváltozásáról, család és szubkultúra kapcsolatáról. Megkapó történet az Egy baba emléke című írás, mely az unoka emlékeiben továbbélő, német származású nagymama alakját és családjára hagyományozott erkölcsi tartását, hitét és a szép iránti szeretetét örökíti meg. A kötet lezárásaként szerepel a kishegyesi búcsú „profán avagy szent” jellegét taglaló tanulmány.
Dr. Timaffy László néprajztudós és társadalomkutató nyilatkozta egy alkalommal a következőket hivatásáról: „A néprajzi munka kiindulópontja a szeretet. Ezt megérzik az emberek, és csak annak nyitják ki a szívüket, akiből érzik, hogy szeretet árad.” Ezt érezhették Szőke Anna adatközlői és mi, olvasók is kötetének kézbevételekor.
