Dédanyám régi füzete

Családi időutazás nyolc nemzedéken át

Kurcz Ádám István

2019. június 4., 22:21

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Régi családi iratok között lapozgatok. Arasznyiszor arasznyi, zsírtól-portól sárgult-szürkült, ócska füzet kerül a kezembe. Jó két évtizede lehet, hogy százhárom évet élt dédanyám, Horváth Józsefné Pusztai Etel nekem ajándékozta. Nem mondott róla sokat, csak azt, hogy régi. Hát igen, a sok fogdosástól-lapozástól megbarnultak a margók, sőt olykor teljes oldalak is elsötétedtek, a lapok némelyike kilóg-pöndörödik vagy szamárfüles, a még meglévő fedél lejár, a lapok szokatlanul vastagok, egyikük-másikuk nem is pontosan akkora, mint a többi, házilag fűzhették-köthették össze a paksamétát. A vastag, puha lapokba belesüppednek a többnyire barna tintával sebtiben karcolt sorok, rég elmosódtak a könnyen kenődő ceruzával írott utólagos betoldások, sokszor már alig vehető ki a kézírás: a sok-sok gót betűs német és a kevesebb latin betűs magyar szöveg.

Esküvő, születés, halál…

Esküvő, születés, halál…

Tényleg látszik, hogy régi, és az is, hogy nagyon hosszú időn át és nagyon sokat forgatták ezt a papírcsomót. Ha kinyitjuk és végiglapozzuk, még ha nem is kapizsgáljuk a német bejegyzések értelmét, az évszámokból akkor is kiderül, hogy valaki a 19. század elején-közepén egy teljes emberöltőn: negyven éven át használta, rendszeresen írt bele szavakat és melléjük számokat. Majd a század második felében mások néhány szikár családi adatot is jegyeztek bele: dátumokat születésről, halálról, házasságkötésről, de ezek pontos értelmét szerencsére már nem kell találgatni, mert többnyire magyarul vannak.

Etelka dédanyám az anyósától, Gschwindt Borbálától, az ükanyámtól örökölte a füzetet, akire pedig az ő szüleiről, az én szépszüleimről maradt. Ennyi nemzedék távolából csoda, hogy az ősöknek akár csak a nevét is lehet tudni, de a füzet jóvoltából az övéket lehet: Gschwindt Andrásnak és Léber Annának hívták a szépszüleimet. Az első magyar nyelvű családi feljegyzések tőlük valók, az első ilyen mondat éppen a házasságkötésüket örökíti meg. Látszik, hogy ötödfokú felmenőimnek nemcsak családneve, származása volt német, hanem az anyanyelve is; és hogy bár írtak magyarul, meglehetősen törték még ezt a nyelvet:

„Januarus 25diken meghatuk magunkat Svind András eskütetni Léber annával az 1858 Esztentöbe”

– írták elsőként; majd később felmenőik haláláról, gyermekeik születéséről és – sajnos sokszor nagyon korai – haláláról is bejegyeztek néhány adatot. Eleinte inkább németül írtak, később csak magyarul. A magyar bejegyzésekből idézek:

„1859 született Istvány fiam julius 13 és meg halt julius 14.

1861 született Mári Február 5, meg halt márczius 6án.

1863 született Borbála szüz leány jegybe.

1866 született Liza julius 4én, meg halt Novem. 24.

1868 született Mári julius 15én pénteken.

1871 született József szept. 27én hal jegybe.

1874 született Károly szept. 13.”

Dédi kapuja előtt a hetedik és a nyolcadik nemzedék, a cikk írója és gyermekei

Dédi kapuja előtt a hetedik és a nyolcadik nemzedék, a cikk írója és gyermekei

A mérleg a korban sajnos szokványos lehetett: szépszüleim házasságának első tizenhat évében hét gyerekük is született, de közülük csak négy élte túl a csecsemőkort. Köztük ükanyám, az „1863-ban szűz leány jegybe’ született Borbála” is. Ő alig tizennyolc évesen feleségül ment egy huszonhárom éves fazekashoz, Horváth Jánoshoz. Nincs benne a füzetben, azt dédi mesélte, hogy az apósa „törvénytelen” gyerek volt, ezért kellett az édesanyja, a 15-16 évesen „megesett” Horváth Fáni családnevét viselnie, holott édesapja a családi pletyka szerint egy helybeli híresség lehetett, akinek itt most nem írom le a nevét, hiszen mit is számít ez most már?

Később ükszüleim is hasonlóan tárgyilagosan írtak a füzetbe, bár kicsit több adatot örökítettek meg az ő gyermekeikről. Hadd idézzem alább azt is, ami dédapám és testvérei születéséről olvasható! De előtte nem állhatom meg, hogy fél szemmel a történelem időszalagjára sandítsak. Éppen abba a korba – a legigazibb „ferencjóskás” békebeli időkbe – léptünk ugyanis, amelyet Magyarország történetének egyik legnyugodtabb, legvirágzóbb korszakának szokás tekinteni. Ekkoriban így jöttek világra dédapámék:

„Mariska született 1883. január 12 péntek este 6 órakor, meghalt 1883. julius 25én.

Antal született 1886. szeptember 19-én reggel ¼ 6, meghalt 1888. junius 17-én.

Annus született 1888. julius 23-án délben ½ 12, meghalt 1889. November 14én.

Imre született 1891. Augusztus 31-én este ¾ 8kor, meghalt 1892. Marcius 31-én este ¼ 10 órak.

Margit született 1893. julius 19-én reggel 4 órakor.

Mariska született született 1895. szep. 12. délután ½ 4, meghalt szep. 13. este 11 óra.

Lajos született 1896. szep. 9-én ¾ 9. este, meg halt május 24. este ¾ 9. 1921.

Jóska született 1899. márci 2.án délután ¼ 3.

Bora született 1901. ápril 5.én ¾ 5. nagypént.

1903. született halva egy kis fiu junius 17.

Tíz gyerek született, és…

Tíz gyerek született, és…

Ükanyám termékeny időszaka tehát nem egészen húszéves korától majdnem negyvenéves koráig tartott, és az első tíz évben négy gyereket szült... majd temetett el. A gyerekek főként torokgyíkban haltak meg, amit úgy próbáltak gyógyítani, hogy petróleummal törölték ki a kis szájakat. (A kétes hatásfokú népi praktikák makacsul tartják magukat: védőoltás ide-oda, még 1953-as apám is emlékszik a petróleum ízére.) …És ükanyám megszülte az ötödik gyerekét is: az elsőt, aki végre megmaradt. A teljes mérleg pedig: tízből négyen érték meg a felnőttkort, közülük is egy csak a huszonéves kort; és a tízből csak egyvalakinek lett saját gyereke: „Jóskának”, a cipész Horváth Józsefnek, a dédapámnak. Neki viszont négy is, akitől lett hét unokája és húsznál több dédunokája. Így ment tovább az élet.

Továbbment, az összkép mégis megrázó. Vajon hogyan élték meg (túl) az akkoriak; hogyan tudták elviselni ezt a sok fájdalmat? A szülésekét, és hogy legtöbbször hiába tettek meg mindent: az aggódó-virrasztó gondoskodástól nyilván az imádságig. Hogyan tekintettek sorsukra? Honnan volt erejük mindig újrakezdeni? Ma ezt már el sem bírjuk képzelni. Bár déditől tudom – és ezek után talán nem is csoda –, hogy ükapám csúnyán ivott, és ükszüleim a gyerekeiket, ha rosszalkodtak, fél éjszakán át kukoricán térdepeltették vagy vizes kötéllel verték. Nem mérhető a fentiekhez, de az sem lehetett könnyű, hogy például dédapámnak meg a piacon el kellett kérnie az eladhatatlan maradék zöldséget a kofáktól, hogy városi házuk udvarán tartott disznóit és nyulait etethesse; és ha el akarta adni az általa készített cipőket, kerékpáron kellett egy messzebbi város üzletébe hordania a portékáját. És akkor a háborúkról, a fronton lévők megpróbáltatásairól vagy az otthon maradottak túlélésért folytatott küzdelméről még nem is volt szó, pedig azokról is sokat meséltek az öregek…

Mintha a történelemben először nekünk, az utolsó két-három nemzedéknek jutott volna csak könnyebb sors. És milyen természetesnek vesszük, mintha mindig is így lett volna! Mintha ez járna nekünk. És mintha mégsem lennénk boldogabbak. Vagy legalább megelégedettek. Vagy legalább nyugodtak. Sőt. Mennyit, de mennyit hajtunk, teperünk, elégedetlenkedünk…

De vissza a füzethez, a „száraz” adatokhoz! Előrébb lapozok. Ahogy nézem, a legrégebbi bejegyzések dátuma „1821”, tehát a füzet eredeti tulajdonosa, aki szemmel láthatóan a legtöbbet használta, a szépszüleimnél is legalább egy generációval idősebb volt, de arra a rokonsági fokra már nincs is külön szavunk.

Szépszüleink épphogy megtanultak magyarul, és már írtak is... Így…

Szépszüleink épphogy megtanultak magyarul, és már írtak is... Így…

Ki lehetett az első tulajdonos? Az ő neve már nem bukkan fel abból a mélységes-mély múltból-kútból, ahonnan ez a füzet származik. Másfél század alatt nevét vesztett ősöm, aki a legtöbb írással töltötte a lapokat, szabó volt, és családi eseményeket nem, de 1821-től 1860-ig talán minden munkáját feljegyezte ide. Az ő bejegyzései még mind németül vannak, az írás sokszor már alig vehető ki:

„Egy nadrágot csináltam – 1.15; Egy kabátot csináltam – 2.30; Egy felöltőt csináltam – 2.10…”

Ez a sorok értelme magyarul: könyvelési tételek megbonthatatlan monotóniával sorjáznak sűrűn írott 92 oldalon át, egy 19. század eleji sváb kisiparos teljes életművének lenyomataként. A gazdaságtörténészek örülnek az efféléknek: az ilyenekből szokták kiszámítani egy hosszabb időszak nagyobb változásait, például a posztó és a munkaerő árának vagy az inflációnak az ingadozását; a hétköznapi embernek viszont, valljuk meg, nagyon szürkének tűnik egy ilyen feljegyzéshalmaz! Az is. De vajon a mi, talán öncsaló módon sokkal színesebbnek, érdekesebbnek, netán értékesebbnek tartott életpályánkról marad-e akár csak ennyi is az unokáknak? Ha egyáltalán lesznek. – És lesz-e, marad-e utánunk akár csak ennyire szikár, tömör, az élet rövidségéről ennyire szemléletesen valló leltár? És akár igen, akár nem, tudunk-e úgy tekinteni arra a pályára-karrierre-előmenetelre, amely most talán mindennél fontosabb, amely mindent: családot, egészséget, tisztességet maga mögé utasít, hogy foglalata elfér majd egy ócska füzet néhány lapján, amelyet a kutya se olvas, mert a nyelvet sem érti, amelyen íródott…

Csoda, hogy ez a füzet egyáltalán megmaradt, hiszen másfélszáz éve a családban sem értjük igazán. Talán csak azért maradt meg, mert más papírnemű nem volt a háznál, így sok évtizeden át hasznos gyakorlati célokra vagdosták-tépkedték ki az egyre fogyatkozó maradék lapokat, ahogy a lapcsonkok mutatják. És mert a katolikus iparoscsaládban Biblia nem volt, ide vezették fel a fent írott családi eseményeket is. Nyilván inkább ennek köszönheti a fennmaradását, és ennek köszönhetem én is.

Talán már a fejfájuk is mind elkorhadt azoknak, akik annak idején túlélték a gyerekkort. Az öreg Leber vagy Gschwindt mester nadrágjait, felöltőit is megette már a moly, ollóját a rozsda. De a füzet véletlenül megmaradt. És vele a lehetőség, hogy elgondolkozzunk. Hogy mit és mennyiért.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége