2024. április 19., péntek
PALICSI MARATON

Niši és magyarországi diadal a 24 órás versenyen

Hétvégén Palicson 13. alkalommal tartották meg a 24, 12, 6 órás, valamint az 50 és 100 km-es országos nyílt ultramaratont, amelyen mintegy kilencven szerbiai, magyarországi, horvátországi, bosznia-hercegovinai, montenegrói, finnországi, szlovákiai és olaszországi futó vett részt. A szokásos kánikula ezúttal elmaradt, viszont a változékony időjárás, a gyakran eleredő és órákig tartó eső igencsak próbára tette az indulókat. A szerb bajnokságnak már évek óta Palics a házigazdája, most először pedig a 24 órás magyar ultramaraton-bajnokságot is a Palicsi-tó melletti körpályán tartották meg. A 24 órás versenyben a férfiak mezőnyében kisebb meglepetésre a niši Saša Gacik diadalmaskodott, míg a nőknél a magyarországi Kisháziné Zombory Erika vitte el a pálmát. A 24 órás versenyen indult a Tarcal-hegységen megtartott hegyi maraton győztese, a temerini Mészáros Ervin is, ám a fiatal versenyző 158,03 km megtétele után kénytelen volt feladni a versenyt.

Jánosi Elvira, a Szerbiai Ultramaraton-szövetség elnöke elmondta, hogy néhány meglepetés történt a versenyen, mivel a 24 órás kiírás dobogóra esélyesei közül többen is feladták a viadalt.

Az égiek nem kedveztek az ultrafutóknak. Többször is megeredt az eső, órákig esett, ami alaposan eláztatta a versenyzőket. Szerencsére a vihar elkerült bennünket. Az elmúlt évekhez képest sokkal kevesebb sérülés történt, mivel ezúttal nem 35 fokos hőségben kellett a futóknak teljesíteniük a versenyt. Az országos bajnokságot a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szabadka városa és a Tartományi Ifjúsági és Sporttitkárság támogatta, a szerbiai Ifjúsági és Sportminisztériumtól viszont semmit sem kaptunk – mondta Jánosi.

Eredmények, férfiak, 50 km: 1. Nikša Papić 3:18:11, 2. Slobodan Marinkov 3:40:59, 3. Dalibor Jovičić (boszniai) 3:53:02. Nők: 1. Katarina Pohlod 3:38:20, 2. Biljana Bursać 3:44:02, 3. Verica Đorđević 4:29:35.

6 órás, egyéni, férfiak: 1. Uglješa Nikolić 68,46 km, 2. Mauri Kivinen (finn) 63,65 km, 3. Jagodics Tamás (szerbiai) 62,21 km. Nők: 1. Zorica Vukov 46,67 km, 2. Balley Ingrid 27,58 km. Váltó, férfiak: 1. ultRAn (Fodor Tom, Kovács Viktor, Hagymás Szabolcs) 193 kör, 2. Nalepnica.rs & BB trans (Filip Vujković, Aleksa Radulović, Bato Thakur, Tatjana Kosanović) 132 kör, 3. Iskra (Nikola Babić, Davor Božović, Huszár Rita, Tamara Franjković) 131 kör. Nők: 1. Csiga Sprint (Süveges Lászlóné, Ábal Mária) 104 kör.

12 órás, egyéni, férfiak: 1. Dejan Mijatović 112,15 km, 2. Peter Dvorsky (szlovák) 101,29 km, 3. Dražen Jovičić (boszniai) 86,07 km. Nők: 1. Dragana Tabaković 80,08 km. Váltó, férfiak: Neuhvatljivi (Nemanja Rajković, Malagurski Adrián, Damir Stojanov, Bogdan Trbojević) 162,28 km, 3. ARK Tron Zveri (Dragan Ćirić, Zlatko Bedić, Nenad Grković, Jamanta Šafranj) 154,85 km, 3. Tron 1 (Dragan Rapić, Aleksandar Malagurski, Véró János, Dragoslav Orčić) 131,51 km.

24 órás, egyéni, férfiak: 1. Saša Gacik 208,94 km, 2. Badics Attila (magyarországi) 197,56 km, 3. Marko Milevoj 180,3 km. Nők: 1. Kisháziné Zombory Erika (magyarországi) 205,47 km, 2. Valentina Nejković 197,14, 3. Marina Nikolić-Lazić 150,07 km.

Szerbiai országos bajnokság, 50 km, férfiak: 1. Nikša Papić 3:18:11, 2. Slobodan Marinkov 3:40:59, 3. Nebojša Vujković Cvijin 4:07:27. Nők: 1. Katarina Pohlod 3:38:20, 2. Biljana Bursać 3:44:02, 3. Verica Đorđević 4:29:35. 24 órás egyéni, férfiak: 1. Saša Gacik 208,94 km, 2. Miroslav Pajić 178,18 km, 3. Nebojša Stefanović 168,26 km. Nők: 1. Valentina Nejković 197,14 km (országos csúcs), 2. Marina Nikolić-Lazić 150,07 km, 3. Zorica Vukov 46,64 km.

Magyar országos bajnokság, férfiak, 24 órás egyéni: 1. Badics Attila 197,56 km. Nők: 1. Kisháziné Zombory Erika 205,47 km.