2024. május 8., szerda

Háromnegyedes Đoković

Novak Đoković játszmaveszteség nélkül nyerte meg a madridi 1000-es tornát, és ennek a célnak két üzenete volt. Az első, hogy a tavaszi csetlés-botlásnak semmi jelentősége, és minden erővel a Roland Garrosra készül, a második pedig, hogy a legjobbjától jócskán elmaradva is meg tud nyerni egy erős tornát, vagyis riválisai akkor sem tudják felülmúlni, ha képességeinek, mondjuk, csak 75 százalékán teljesít, mint Madridban.

Đoković a madridi trófeával (Fotó: Beta/AP)

Đoković a madridi trófeával (Fotó: Beta/AP)

Novak elsősorban az adogatás terén „szerénykedett” a spanyol fővárosban. Az elődöntőben például megengedte Dominic Thiemnek, hogy mindkét játszmában előnyt harcoljon ki, majd a másodikban 6:5-ös vezetésnél nem tudta befejezni a meccset. A döntőben ugyan a Verdasco, A. Zverev és Nadal elleni csaták után kimerült Sztefanosz Cicipasznak egyetlen breaklabdát sem engedélyezett, de nem volt egyetlen könnyű adogatójátéka sem, a legvégén pedig csak a negyedik meccslabdával nyert. Ha hozzátesszük, hogy a tenyeres és a nyesett rövid labdáinak sem volt „szeme”, de mindezt a fogadással és a fonákkal ellensúlyozni tudta, világos, hogy szükség esetén, vagy egy olyan alkalommal, amilyen a melbourne-i döntő volt, képes ő többre is.

Csak ő tudja, hogy a római tornán milyen céllal indul, hogy ráhajt-e a csúcsot jelentő 34. 1000-es titulusra, vagy pedig a Foro Italicón már a Roland Garros jár az eszében.

Szép lenne, ha Rómában alkalmunk adódna kicsit jobban odafigyelni Györe Lászlóra, akinek az olasz fővárosban az elsődleges célja, hogy helyet biztosítson a ranglista 32 legjobbja között, ami a Roland Garroson kiemelést jelentene. A zentai teniszező az első lépest Novak madridi döntőjére emlékeztető módon tette meg. Már a második játékban elnyerte a kazah Mihail Kukuskin adogatását, magabiztosan hozta az első játszmát, a másodikban pedig a hajrá elején, 3:3-nál breakelt, végül a negyedik meccslabdával jutott tovább. Györe következő ellenfele a grúz Nikoloz Baszilasvili lesz, aki ellen 2:0-ra vezet. Újabb győzelem esetén pedig a nyolcaddöntőben a lehető legnagyobbak egyike, a második kiemelt Nadal következne.

A legújabb ranglisták, férfiak: 1. Đoković 12 115, 2. Nadal 7945, 3. Federer 5770, 4. Thiem 4845, 5. A. Zverev 4745, 6. Nisikori 3860, 7. Cicipasz 3790, 8. Anderson 3755, … 31. Lajović 1316, 32. Györe 1281, … 37. Fucsovics 1205, … 69. Krajinović 738 pont stb. Nők: 1. Oszaka 6356, 2. Halep 6117, 3. Kerber 5285, 4. Bertens 5115, 5. Kvitová 5050, 6. Szvitolina 4866, 7. Ka. Plíškova 4786, 8. Stephens 4656, … 67. Krunić 829, … 101. Jorović 616, … 128. Babos 474 pont stb.