A Földön számos olyan válságterületet találni, elég csak a Közel-Keletre vagy Afganisztánra gondolnunk, amelyekért a nagyhatalmak egymás után vívták véresebbnél véresebb háborúikat. Annak, hogy ezek a területek, bolygónk szerencsésebb tájaival ellentétben, ekkora mértékben kiérdemelték a nagyhatalmak érdeklődését, egyszerű gyakorlati okai vannak. Ezek a földdarabok ugyanis stratégiai előnyt biztosítanak annak, akinek a zászlaját itt lengeti a szél. Fontos kereskedelmi utak csomópontjait találjuk itt, vagy olyan, a természet által nyújtott értékeket, mint a szén, a drágakövek vagy korunk legnagyobb kincse: a kőolaj. Éppen a kőolaj miatt, úgy néz ki, hogy a jövőben a történelem nagy válságterületeinek listája egy új térséggel fog bővülni, amely azért különösen veszélyes, mert korunk mindhárom szuperhatalma – az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország és Kína is – követlenül érintett benne. Ez pedig nem más, mint az Arktisz.
Az Arktisz nem önálló kontinens, csupán a Jeges-tenger befagyott vízfelülete. Ez egy zord és kietlen vidék. Az örök tél birodalma. Az évi középhőmérséklet alacsonyabb, mint nulla Celsius-fok, sőt a hőmérséklet is csak nagyon ritkán kúszik nulla Celsius-fok fölé. Mivel az Arktisz a sarkkörön túl található, itt a nappalok és az éjszakák is több hónapig tartanak, a sarkponton pedig a nappal és éjszaka is fél éves időtartamú. Éppen ezért erre a vidékre nem nagyon merészkedtek emberek, bármennyire is izgatta a nagy földrajzi felfedezések idején a földrajztudósok fantáziáját a terület. Felfedezők csak a XIX. században merészkedtek észak felé. Az Északi-sark közelében ember először 1908-ban járt Frederick Albert Cook személyében, majd egy év múlva Robert Peary közelítette meg a sarkpontot, de a kutatások szerint egyikük sem érte el azt. Végül 1926-ban Roald Amundsen norvég felfedező léghajóval repült át az Északi-sarkon. Ez után több amerikai és szovjet repülő és tengeralattjáró expedíció is járt a térségben. Aki gyalogosan bizonyítottan elérte a sarkpontot, az az amerikai Ralph Plaisted volt 1968-ban.
Levonhatjuk tehát a következtetést, hogy nem tolongtak a nagyhatalmak az északi jégtáblák birtokbavételéért. Ezt a helyzetet változtatja meg most a globális felmelegedés. A klímaváltozás egyik legszembetűnőbb jelensége a sarki jégsapkák eltűnése. Az északi jégtakaró gyors olvadását 1988 óta figyelik aggódóan a szakemberek. A folyamat napjainkba már olyan katasztrofális állapotba jutott, hogy az elmúlt év augusztusában az egyre emelkedő hőmérséklet következtében már az Északi-sarkvidék legöregebb és legvastagabb tengeri jégtakarói is töredezni kezdtek. Erre a Grönlandtól északra található jégre a tudósok mindez idáig úgy hivatkoztak, mint az utolsó jeges régióra. Erről a területről eddig úgy gondolták, hogy a klímaváltozás során itt maradhat meg a legtovább a sarki jég. Azonban a globális felmelegedés sokkal gyorsabb ütemben zajlik, mint azt feltételezték.
Ahogy olvad a jégtakaró, úgy tárul fel mindaz, amit a jég évezredeken keresztül elzárt a világ elől. Egyes amerikai becslések szerint a térségben akár 90 milliárd hordó olaj is lehet, ami körülbelül megegyezik Oroszország jelenlegi teljes olajkészletével. Emellett új kereskedelmi hajóutak is megnyílnak a jégtakaró olvadásával. Hiszen a nyári időszakban egyre több teherhajó tud átvágni jégtörők kísérete nélkül a tengeren, így pedig lerövidítik az Európa és Ázsia közötti utat. Az európai kereskedelmi hajók itt harminc-negyven százalékkal rövidebben tudják megtenni útjukat Kelet-Ázsia felé, mintha a Szuezi-csatornán keresztül tennék meg ugyanezt. Mivel az Arktisz egy olyan terület, amely eddig nem érdekelte a nagyhatalmakat, tisztázatlan a hovatartozása, ezenfelül a bányászati, halászati és kereskedelmi jogok nem olyan szabályozottak és átláthatóak, mint a világ más forgalmas vizein. Így most a térségben érdekelt országok között elindult a verseny a hatalmas terület birtokba vételéért és felosztásáért. Alaszka révén az Egyesült Államok közvetlenül érintett a versenyben, ahogy nagy riválisa Oroszország is, de ott van még Kanada, Izland, Norvégia, Svédország, Finnország és Grönland révén Dánia is. Az utolsó három ország európai uniós tagország, tehát a közösség is közvetlenül érintett ebben a versenyben, és egy lehetséges jövőbeni konfliktusban a térségben. De hogy a helyzet bonyolódjon, 2017-ben a világban vezető szerepre törő Kína is elkezdte megalapozni érdekeltségeit a térségben. Olyan nemzetközi dokumentumokat kezdett aláírni, amelyek a térség ügyeivel foglalkoznak. Magára pedig, mint „Sarkvidékhez közeli” államként hivatkozik. A kínaiak fő célpontja Grönland. A távol-keleti ország cégei komoly befektetésekbe kezdtek a grönlandi infrastruktúra-fejlesztések területén. Valamint támogatják a Dániához tartozó szigeten a függetlenségi törekvéseket. Egyelőre azonban Oroszország van helyzeti előnyben az Arktiszon. Az oroszok hat katonai bázist nyitottak meg, vagy újítottak fel északon. Negyven jégtörőből álló flottával rendelkeznek, ezzel ők a térség vezető hatalma, második helyen a finnek állnak mindössze hét hajóval, Kanadának és Svédországnak hat-hat, míg az amerikaiaknak csak öt hajójuk van a térségben. A verseny már ádázan folyik az olajvállalatok között. Orosz, amerikai és norvég cégek egyre északabbra kutatnak kőolajlelőhelyekért.
Egyelőre nem tudni, hogy ezen az új válságterületen a közeljövőben sor kerül-e valamilyen látványos katonai erőfitogtatásra, vagy az érintett országok között kialakul-e egy, a hidegháborúban tapasztalt feszült nemzetközi viszony. Mindenesetre elkeserítő jelenség, hogy a globális felmelegedés nem csak a bolygó élővilágát teszi tönkre, emeli meg a tengerszintek magasságát és ezzel nagyvárosok kerülhetnek víz alá, de a meglévő válságterületek mellé újakat teremt, amelyekben a világ legnagyobb atomhatalmai közvetlenül érintettek. Ami a helyzet legnagyobb iróniája, hogy a globális felmelegedés következtében az Arktiszon éppen az az ásványkincs kerül felszínre, amely legnagyobb felelőse a környezetpusztításnak. Az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Kanada, Izland, Norvégia, Svédország, Finnország és Dánia pedig most azért verseng, hogy minél több kőolajat tudjanak felszínre hozni a Jeges-tengeren. Ami aztán majd káros anyagként még jobban felmelegíti bolygónkat, és felgyorsítja, valamint teljesen visszafordíthatatlanná teszi a globális felmelegedést.
