Teljes sebességre kapcsolt a választási kampány az EU-ban, amelynek parlamentjébe hamarosan új képviselőket választanak. A felkészülés a voksolásra azonban régóta tart. A francia elnök például már márciusban megszólította mindegyik uniós polgárt, segítséget kérve tőlük az Unió egységének helyreállításához és megerősítéséhez, mert úgy véli: 1945 óta Európa még nem került akkora veszélybe, mint napjainkban.
A tét valóban nagy. Az EU ugyanis fennállása óta a legmélyebb válságába sodródott, de nem végveszélybe, amivel némelyek riogatnak. Belső és külső gondok sokasága marcangolja. Közülük is kiemelkedik a házon belüli megosztottság a Kelet és Nyugat, Észak és Dél, a centrum- és a peremországok, valamint a párt(család)ok közötti törésvonalak mentén.
KINEK ÁLL A ZÁSZLÓ?
Az uniós politikai erők két nagy táborban sorakoztak föl. Az egyik oldalon az integráció elmélyítését, a meggyengült értékközösség helyreállítását és a több(sebességes, azaz első- és másodrendű tagországokra osztott) Európát támogatók állnak. A másikon meg a nemzetállami hatáskörök és döntési jogkörök megerősítését sürgetők. Ebbe a csoportba többségében jobboldali erők tartoznak; egy részük szélsőséges. Jellemzőjük az EU-gyűlölet, jobb esetben csak az EU-fóbia. Kevesebb Európát akarnak, vagyis minimális brüsszeli beleszólást a tagállamok ügyeibe és a korábbi állapotba – ideális esetben a képzelt nagyszerű múltba – való visszatérést. Zászlóvivőik egymást túllicitálva, ám hasonló (propaganda)nyelvezettel igyekeznek befeketíteni ellenfeleiket és az uniós rendszert.
Az EU-t támogatókhoz tartozó konzervatív (kereszténydemokrata), szocialista-szociáldemokrata, liberális és zöld pártcsaládok ugyanakkor a közösség alapértékeit szeretnék megvédeni az euroszkeptikus, autoriter, nacionalista-populista, demagóg, elitellenes, kirekesztő és korrupt politikával szemben.
MEGERŐSÖDTEK AZ EUROSZKEPTIKUSOK
Nemsokára kiderül, melyik fél a meggyőzőbb, elfogadhatóbb, s melyiket tartják hitelesebbnek a választók. Véleményüket május 23-án és az azt követő három napban nyilváníthatják ki, amikor döntenek az Európai Parlament (EP) összetételéről; 1979 óta immár kilencedszer. Mindössze két hetet kell tehát várni, hogy megtudjuk, kik éneklik majd győzelmi mámorban, eufórikus hangulatban Beethoven IX. szimfóniájából az Örömódát, vagyis az EU-himnuszt, illetve kik tátognak levegő után kapkodva a – választási eredmény okozta – meglepetéstől.
A végeredmény ugyanis jelentős hatással lesz arra, hogy a következő fél évtizedben miként formálódik az Unió.
Az már jól látszik, hogy a két nagy erőcsoport közül az EU-t és Brüsszelt ostorozók megerősödtek, javíthatják pozíciójukat az EP-ben, azaz szószólóik közül az eddiginél (jóval) többen juthatnak képviselői mandátumhoz.
A választások közeledtével széltében-hosszában hirdetik, hogy Európa jövője a voksolás tétje, és ha rajtuk múlik, bizony mindent megváltoztatnak. Ezt sokan el is hiszik nekik.
NEM A PARLAMENTÉ AZ UTOLSÓ SZÓ
Persze az sem ártana, ha tudnák: bár az EP jogköre 2009 óta a korábbinál jóval kiterjedtebb, mégis a leggyengébb uniós intézmény az Európai Tanács (ET) és az Európai Bizottság (EB) mellett. Kétségtelen, hogy a nyilvános vitákat az EP-ben tartják, ám ezeknek a visszhangja gyakran sokkal nagyobb, mint a tétje. Természetesen fontos (ügyeket, kérdéseket, témákat érintő) szavazások helyszíne is a testület, amelyben mindegyik tagállamot meghatározott számú képviselői hely illet meg. Ezekről döntenek rövid időn belül a szavazók, hogy utána a választottjaik az EU-parlament hivatalos székhelyén (Strasbourg-ban) vagy időnként Brüsszelben, az uniós fővárosban végezzék a munkájukat. A csábító – nettó 6824,85 euró – havi fizetésre, különböző juttatásokra, 320 eurós napidíjra, utazási kiadásaik egy részének fedezésére, továbbá csinos összegű (4513 eurós havonkénti) költségtérítésre is jogosult képviselők megbízatása öt évre szól.
EDDIG A NEMZETÁLLAMOK DOMINÁLTAK
A jelenlegi lázas kampányolás és hírverés ellenére ők nem az uniós döntéshozó hierarchia csúcsán foglalnak helyet. A domináns szerep igazából két testületé; tőlük függ szinte minden. Az egyik az ET, amelyben a tagországok (nemzetállamok) kormányzati hatalmat gyakorló legfontosabb politikusai (miniszterelnökök vagy államfők) a legjelentősebb ügyekben döntenek. Rendszerint együtt és konszenzussal.
A másik főszereplő a brüsszeli székhelyű EB, amelynek munkájában már „csak” az EU-tagok (nemzetállamok) megbízottai (kiválasztottjai, kinevezettjei) vesznek részt. Ez azt jelenti, hogy az – EU-fóbiások által oly gyakran szapult – csúcsintézmény a nemzeti kormányok akarata, elvárása szerint, nem pedig ellenében formálódik, illetve működik.
Az EB („Brüsszel”) lényegében az Unió legfőbb végrehajtó testülete, a társállamok érdekeit képviseli, miközben őrködik a – tagok által önként vállalt – közösségi normák, jog és szerződések betartása felett. Főszerepet játszik az uniós jogalkotásban is; javaslatokat fogalmaz meg, illetve nyújt be (elfogadásra) az ET-nek (a tagországoknak) és az EP-nek.
A MÁSIK ÁLLÁSPONT
A kampány hevében azt sem ártana szem előtt tartani, hogy az EP-választással kapcsolatban megfogalmazódott egy másik markáns álláspont is. Eszerint a szavazás igazi tétje nem Európa, még kevésbé az Unió léte, hanem – a közösség történetében először – az integráció további menete, iránya. Az, hogy a választások eredménye mennyire befolyásolja az egész folyamatot. És az, hogy sikerül-e lefékezni vagy elmélyíteni, hatékonyabbá tenni az együttműködést az EU-ban.
Az okvetetlenkedők leginkább attól tartanak, hogy az integráció erősítésével még jobban meggyengülnének a nemzetállamok, s a polgáraik végül elveszítenék identitásukat, nyelvüket, kultúrájukat és vallásukat. A másik oldal ellenben azzal érvel, hogy a növekvő feszültségekkel terhelt, multipoláris világban csak egy sokkal egységesebb, integráltabb EU képes helytállni, illetve kezelni a globális politikai-gazdasági kihívásokat, biztonsági kérdéseket, érvényesíteni a saját érdekeket, hozzáférni új piacokhoz és erőforrásokhoz, eredményesen fellépni a technológiai versenyben, a környezet- és klímavédelemben, illetve megőrizni az európai jóléti modellt.
PÉLDÁTLAN VÁRAKOZÁS
A voksolások eredményeit, illetve az EP új összetételét éppen ezért talán még soha nem övezte a jelenlegihez hasonló várakozás a politikában és a médiában.
Az euroszkeptikusok abban bíznak, hogy ezúttal minden korábbinál jobban szerepelnek, s így számottevően növelhetik befolyásukat Brüsszelben. Sok felmérés szerint is megerősödve jutnak be az EP-be. Ha ez olyan jól sikerül nekik, hogy a konzervatívok jó részét is magában foglaló Európai Néppártnak (EPP) és a szocialistáknak (S&D) – 40 év után először – nem lesz együtt abszolút parlamenti többségük, az EU-t sokkal nehezebb lesz majd kormányozni. (A biztos többség egyébként azért is fontos, hogy az EP zökkenőmentesen működhessen.)
Ilyen gondjuk eddig nem akadt, hiszen a két legnagyobb frakciót alkották, és a képviselői helyek több mint felét birtokolták. Folyamatosan együttműködtek, ami abban is megnyilvánult, hogy megosztoztak a hatalmon, elfoglalták az uniós kulcspozíciókat.
EGYEDÜLÁLLÓ LEHETŐSÉGBEN BÍZNAK
Az idei EP-választás alighanem az EU legnagyobb próbatétele lesz. Főleg azért, mert a döntéseket évtizedekig meghatározó EPP és S&D pártközösség népszerűsége jócskán megcsappant, az euroszkeptikusoké pedig jelentősen megnőtt. Az utóbbiak ezért abban bíznak, hogy vissza nem térő lehetőséghez jutnak a voksolások után, amikor – remélt előretörésüknek és az új erőviszonynak köszönhetően – együtt láthatnak hozzá az uniós játékszabályok megváltoztatásához.
Ám eddigi fogadkozásukkal ellentétben állítólag nem avégett, hogy feloszlassák az EU-t. Sokkal inkább azért, hogy az elvárásaikhoz igazítsák a működését. Elsősorban úgy, hogy blokkolják az integrációt, és több jogkörhöz juttassák a nemzetállamokat.
Elképzelhető, hogy az euroszkeptikus pártok megszerzik a 705 (ha a kilépni készülő britek is szavaznak, 751) EP-mandátum legalább negyedét. Ám így sem biztos, hogy érdemben beleszólhatnak az ügyekbe. Különösen akkor nem, ha a múltbéli gyakorlatukat követve többfelé húznak.
Összefogásuk (esetleg egyetlen frakcióba tömörülésük) persze lehetséges, még sincs rá garancia. Mindenekelőtt azért, mert sok kérdésben ellentétesek az érdekeik, elveik és értékeik.
SEGÍTSÉGET KÉRHETNEK A FŐERŐK
Az eddigitől jelentősen eltérő EP-erőviszonyok esetén kellemetlenségek adódhatnak a legfontosabb brüsszeli tisztségek elosztásánál. A taktikázás és helyezkedés máris gőzerővel folyik. A legtöbb, ámbár a korábbinál kevesebb mandátumra esélyes konzervatív és szocialista pártcsalád (a két főerő az EP-ben) továbbra is igyekszik megőrizni befolyását, vezető szerepét. Ennek érdekében alighanem (titokban) már szövetséges(eke)t keresnek.
