2024. április 25., csütörtök

Meghökkentő hobbi

Szalma Tamás a páncélok között érzi jól magát

A magyarkanizsai mesterember nem mindennapi hobbit űz, amit folyamatos tanulással fejleszt, szinte megszállottja kedvenc időtöltésének, amire időt, energiát nem sajnál áldozni. A páncélok és bőrök, veretek, amikkel körbeveszi magát, mind-mind az ő kezei közül kerülnek ki, és aztán mennek tovább. Ahogy meséli, egyfajta cserekereskedelem is működik a hasonló érdeklődésű emberek között, akik elsősorban nem a pénzkeresetet látják ebben az ágazatban, hanem megszállottsággal dolgoznak, hogy az őseik hagyatékából valamit átörökítsenek.

Veretek, páncélok, melyek Tamás keze nyomát viselik (Milorad Mitrović felvétele)

Veretek, páncélok, melyek Tamás keze nyomát viselik (Milorad Mitrović felvétele)

Több havi munka eredménye (Milorad Mitrović felvétele)

Több havi munka eredménye (Milorad Mitrović felvétele)

Sárgarézből készülnek az öveket díszítő veretek (Milorad Mitrović felvétele)

Sárgarézből készülnek az öveket díszítő veretek (Milorad Mitrović felvétele)

Kizárólag szeretettel lehet dolgozni (Milorad Mitrović felvétele)

Kizárólag szeretettel lehet dolgozni (Milorad Mitrović felvétele)

Tamás azt meséli, számára ez nemcsak egyszerű időtöltés, hanem szinte ez tölti ki az életét.

 – A Magyarkanizsai Íjászkör alapító tagja vagyok, és ott merült fel először bennem, hogy megpróbálkozom a páncélkészítéssel. Idestova nyolc éve minden évben elmegyek a Kurultájra, ahol be is mutatkozom. Az első tanítóm a törökszentmiklósi barátom volt, Táborosi Péter, akitől a fortélyokat is elleshettem, de azóta már kialakult az én egyéni stílusom is – mondja.

Tamás úgy vélekedik, szinte autodidakta módon sikerült elsajátítania sok mindent, ami a páncélkészítésben elengedhetetlen, de folyamatosan tanulni és fejlődni kell ebben is, mint az élet minden területén, ha valaki jó szeretne lenni abban, amit csinál. És Tamás élvezi a tevékenységet, ez sugárzik róla, a hév, amivel beszél, és mindig keresi a fejlődés további lehetőségeit. Alaposan beleásta magát a témába, ehhez kétség sem fér, meg ahhoz sem, hogy pár történelemkönyv megfordulhatott a kezében. Arról, hogy melyik a kedvence, megtudom, hogy a 12. és a 13. századi mongol stílus, az Arany Horda időszaka. Rengeteget kell utánajárnia és utánaolvasnia, hogy mindent hitelesen tudjon tolmácsolni. Folyamatosan tartja a kapcsolatot a hozzá hasonló hobbit űzőkkel, szinte minden akadály és határ elhárul az internetes világban, ahol bárkivel könnyedén lehet cseverészni, anélkül, hogy országhatárokat lépnénk át.

– Leginkább kiállításokra visszük ezeket a páncélokat, legközelebb a becskereki múzeumban mutatom majd be őket. Szeretnék itthon, Magyarkanizsán is létrehozni egy kiállítást, de ez még a jövőbeli tervek között szerepel egyelőre.

Tamás kizárólag olyan anyagokat használ, amik régen is megtalálhatóak voltak, bőrrel és fémmel dolgozik, a munkáját pedig aprólékosan végzi, szinte csodálatra méltó az a türelem, mellyel rendelkezik. Mint mondja, a legelső páncélok gránitból készültek, de neki az egyelőre kihívás, így marad inkább a bőrnél és a fémnél. A páncélok mellett vereteket is önt, de azt viszont nem úgy, mint egykoron, mert hát ugye az arany az aranyárban van, így ő a sárgarezet választotta, amiből a táskákra, övekre való veretek készülnek a keze munkája által. De hogy erre van-e igény, hogy kik szeretik ezeket a dolgokat, megtudhatom, hogy bizony van egy réteg, aki ezt igényli. Jelenleg a magyarországi barátainak készít lemezpikkelyekből öltözéket. Hogy hogyan is néz ki egy ilyen munkafolyamat, arról is beszámol.

– Fúrás, préselés és összefűzés – mutatja az aprólékos munkát, ami több hetet is igénybe vesz, mire minden a helyére kerül, napi négy-öt órát tölt ezzel, így egy nagyobb páncél két-háromhavi munkával készül el, de mivel törekszik arra, hogy minél korhűbb legyen, sokat utána is kell olvasni és a legfrissebb leletanyagokat is számon kell tartania. Több ezer kis lemezpikkelyecske kell ahhoz, hogy egy páncélöltözet kész legyen, és mindent saját kézzel készít a kezdő lépésektől egészen a végkifejletig. Aprólékos kétkezi munkát igényel, na és persze türelmet és összpontosítást is. A Délvidéki Turáni Szövetség alapító tagjaként a magyar és európai népek belső-ázsiai szövetségében azonban csak úgy áramlik a tudás és az információcsere, ahol a hasonló érdeklődési körű emberek tapasztalatot is szerezhetnek.

Tamás egy új információval is szolgált, ami arra enged következtetni, hogy folyamatosan ötletel. A közeljövőben szeretnének megszervezni egy rendezvényt, ami a történelemhez szorosan kapcsolódik. Május végén szervezik meg a Magyarkanizsai Történelmi Napot, amikor is láthatja majd a közönség a páncélosok harcát, lesz jurtatábor, íjászsarok, vikingsátor és kézműves piac is.

– Magyarkanizsa  nagy jelentőségű történelmi múltra tekint vissza, Árpád királyunk, Attila fejedelmünk idejében itt volt rév, majd földvár. Szeretnénk egy olyan napot létrehozni, amikor minden a történelem körül forog. A magyarországi varégok, vikingek már biztos, hogy meglátogatnak bennünket, de lesznek itt kunok is. Zentai és belgrádi vendégekre is számítunk, akik a páncélos harcot fogják bemutatni. Továbbá temesváriak is jelezték részvételi szándékukat. Mindezt megspékelve elmondhatom, hogy Obrusánszky Borbála, hunkutató is bemutatkozik a magyarkanizsai közönség előtt. A hunok időszakától Árpád koráig.

Május 25-én a Halász térre tervezik a megnyitót, majd azt követően talpig páncélban vonulnak majd fel a vendégek és az íjászkör tagjai, ahogy Tamás fogalmazott: „Hogy Kanizsa porját újból rúgják a fegyveresek.” De lesz sólyomröptetés, dobolás, szertűz és tűzforgatók is! Addig még Tamásnak is lesz ideje egy-egy új páncélt elkészíteni!

Nyitókép: Veretek, páncélok, melyek Tamás keze nyomát viselik (Milorad Mitrović felvétele)