2024. április 20., szombat

Megemlékezés Velebiten

Fotó:Puskás Károly

Fotó:Puskás Károly

Szombaton a velebiti temetőben emlékeztek meg arról a tizenhárom áldozatról, akik 1941-ben haltak meg. Jovica Mojsilović magyarkanizsai pópa szertartásán a helyi rokonok mellett az önkormányzat képviselői is jelen voltak, ahol a helybeli születésű Miloš Kravić, a magyarkanizsai községi képviselő-testület elnöke lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy hetvennyolc év után is nagyon fontosnak tartják a megemlékezést.

– Mindenképp meg kell emlékeznünk ezekről az emberekről, akik életüket adták a szabadságért. Azért a szabadságért, amiben most mi élhetünk – mondta Kravić.

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester is jelen volt, aki hangsúlyozta, hogy az 1941-es szerb áldozatokra emlékezvén követni kell a hagyományokat.

– Nem egymás mellett, hanem egymással közösen, egymást kiegészítve szeretnénk élni. A történelem nagyon sok mindent hozott ennek a térségnek, de mindannyiunk közös érdeke, hogy együtt tudjunk a jövőbe nézni, együtt tudjunk építkezni. Ahhoz viszont tiszteletben kell tartanunk egymás hagyományait, vallását, nyelvét, csak így tudunk a jövőbe tekinteni – mondta a polgármester.

Az emlékezés koszorúit az elöljárók és a rokonok helyezték el a velebiti síremléknél.