Ki győz, ki veszít, kik erősödnek meg, és mely erők támogatottsága esik vissza? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az EU-ban politikusok, elemzők és a választók bő egy hónappal az európai parlamenti (EP-) választások előtt. Nem mindegy ugyanis, hogy kik kerülnek be az EP-be, hiszen az Unió 508,5 millió állampolgárát képviselik majd. Megválasztásukról a tagországokban összesen 450 millióan dönthetnek.
Miközben az EU-ban kezd felpörögni a kampány, a világ legnépesebb demokratikus országaként számon tartott Indiában már özönlenek az emberek a szavazóhelyiségek felé.
Az uniós parlamenttel ellentétben ott nem 705 mandátum sorsa a tét, hanem „mindössze” 545 alsóházi képviselői helyé. Csakhogy Indiában 900 millió állampolgárt várnak a szavazóurnákhoz, egymillió szavazóhelyiségben, ahol tízmillió tisztviselő ügyel a munkarendre.
Unatkozni aligha lesz idejük, hiszen az április 11-én kezdődött választás május 19-én fejeződik be. Igaz, folyamatosan nem lehet voksolni, csak a kijelölt időszakokban: ebben a hónapban négy, a következőben pedig három napon. Eredményhirdetés május 23-án várható.
A pártok addig izgulhatnak, illetve találgathatják, hogy milyen lesz az új politikai módi az országban. Az eddigi irányvonalat ugyanis a hindu nacionalista Narendra Modi kormányfő vezette Bharatija Dzsanata Párt (BJP) határozta meg. A 2014-es előző választáson elért elsöprő sikerének köszönhetően Modi parlamenti (alsóházi) abszolút többséggel kormányozhatott.
Nem valószínű azonban, hogy pártja ezúttal meg tudja őrizni 282 képviselői helyét. Sőt az tűnik valószínűbbnek, hogy az eredményhirdetés után negyven mandátummal is kevesebbet szerezhet. Támogatottságának feltételezhető visszaesése ellenére a BJP várhatóan ismét győztesként ünnepelheti magát, és a vezető helyét is megőrizheti a törvényhozásban.
Bár a helyi közvélemény-kutatások megbízhatatlanok, arra is számítani lehet, hogy a jobboldali BJP legveszélyesebb ellenfele, az országot korábban évtizedekig irányító Indiai Nemzeti Kongresszus (INC) megerősödve végez a második helyen. Az új kormányt így alighanem ismét Modi, a 68 éves energikus és karizmatikus vezető alakíthatja meg.
Erre persze nem kell mérget venni, hiszen a 29 tagállam mindegyike külön kihívást jelent az induló pártoknak, és kellemetlen meglepetésekkel is szolgálhat. Így még az is megtörténhet, hogy végül akár az ellenzéki INC vezette széles koalíció kerül hatalomra az 1,36 milliárd lakosú Indiában, amely már nem tartozik a fejlődő országok közé, mivel átlépte a közepes jövedelmű gazdaságok csoportjának alsó határát.
A 2014 óta eltelt időben India kiegyensúlyozottan fejlődött, de kiugró eredményeket nem ért el. Annak ellenére sem, hogy a Modi-kabinet látványos programokat és reformokat indított. Ezek közé tartozik az adórendszer átalakítása, a feketegazdaság és a korrupció elleni hadjárat, az országos villanyhálózat fejlesztése, továbbá a feldolgozóipar és a kis cégek támogatása.
A kormányintézkedések némelyike olykor felemásra sikeredett, sőt kudarccal végződött, amit a választók aligha díjaznak. Sokan még nem felejtették el, hogy a 2016 végén máról holnapra bejelentett pénzcsere (majd a készpénzállomány zömének bevonása) mekkora zűrzavart és nehézségeket okozott országszerte. A lépés érzékelhető gazdasági következményekkel is járt.
A mezőgazdasági termények és termékek árának csökkenése, valamint az üzemanyag-drágulások szintén rontották Modi és kormánya népszerűségét. Mások azt róják fel neki, hogy indulásakor munkahelyek millióit ígérte, ám az állást keresők – jórészt fiatalokból álló – tábora továbbra is népes, és egyre dühösebb. Kritikusainak nem teszik az elmúlt öt év kormányzásának populizmusa sem.
Támogatói elutasítják a bírálatokat, azzal érvelve, hogy a fokozatos reformok sok jót hoztak, és segítik az egészségesebb gazdaság kialakítását, a stabil növekedést. Nem győzik dicsérni a jóléti programokat, amelyek fő célja a még mindig jelentős szegénység visszaszorítása.
Az utóbbi három évtizedben elért látványos eredmények ellenére a szegénység vagy a magas munkanélküliség mellett egyéb súlyos és megoldatlan problémák is sújtják az országot, az oktatást, egészségügyet és a gazdaságot kínozó pénzhiánytól kezdve a protekcionizmusig, korrupcióig és a terrorfenyegetettségig.
A választások utáni kormánynak tehát bőven lesz elfoglaltsága házon belül. És az államhatárokon túl is, hiszen regionális vezető szerepét India – hosszú távon – nagyhatalmira szeretné fölcserélni.
Ebből kiindulva keményen helyt kell állnia a kiéleződő amerikai–kínai–orosz rivalizálásban. A közelben pedig elsősorban az ősellenség (szintén atomhatalom) Pakisztánnal kellene zöld ágra vergődnie, de választ kell találnia a Dél-Ázsiában erősödő kínai jelenlétre is. Peking ambícióinak ellensúlyozására Modi is tett lépéseket. Részben ezzel hozzák összefüggésbe közeledését Washingtonhoz. Ám egyoldalú elköteleződésről (az USA irányába) szó sincs.
Mandátuma idején Modi folytatta a hidegháború utáni indiai (kül)politikát, amelynek lényege: a jó kapcsolatok fenntartása a meghatározó erőközpontokkal, hogy a (társadalmi-gazdasági fejlődéshez és megerősödéshez nélkülözhetetlen) békés környezetet kihasználva sikerüljön bejutni a világhatalmak elit klubjába.
