Megtörtént már, hogy egy-egy arab olajsejk külföldi kiruccanásakor annyi ajándékkal lepték meg magukat a vele utazó családtagok, hogy a becses holmik hazaszállítására repülő(ke)t kellett bérelni. Március második felében azonban egy olyan keleti „utazó” járt Európában, akinek a vásárlási kedve talán senkiéhez sem mérhető. Bőven van pénze, ám mindig körültekintően és céltudatosan költ, fektet be vagy hitelez belőle.
Hszi Csin-pingnek hívják, ám ő nemcsak olajkutak fölött rendelkezik, hanem Kínát s az országot vezető kommunista pártot irányítja (elnökként). Nemcsak idegen városokban mozog már-már otthonosan, hanem kontinenseken is, hiszen hazája rég kiterjesztette hatalmát a világ tekintélyes részére. Bárhol jelenik meg, óriási érdeklődés kíséri látogatását.
A múlt héten európai körútról tért haza. Neki azonban nem kellett különgépeket bérelni szerzeményei elszállítására. Pedig alaposan bevásárolt: Párizsban csaknem háromszáz Airbus utasszállító repülő beszerzéséről állapodott meg. (A vételár meghaladja a 30 milliárd eurót.)
A megrendelés nagy figyelmet keltett, miként Hszi március 26-án befejezett hatnapos vizitje, amelynek keretében Olaszországot, Monacót és Franciaországot kereste föl. Római vendégeskedése különösen örvendetes lehetett. Erre az alkalomra időzítették ugyanis annak a szándéknyilatkozatnak az aláírását, amelynek értelmében Olaszország csatlakozik a Peking által 2013-ban elindított globális kereskedelmi és infrastruktúra-fejlesztési programhoz.
Az utóbbi időben már leginkább Övezet és út kezdeményezésként (BRI) emlegetett, nagyszabású vállalkozás célja a kínai jelenlét erősítése világszerte. Elsősorban pedig a saját árucikkek eljuttatása minél több földrészre, valamint szolgáltatások, hitelek és egyéb támogatások nyújtása az együttműködésbe eddig bevont hetven ország számára.
A világhatalmi főszerepre készülő Kína törekvését sokan gyanakodva figyelik. Különösen a legkeményebb riválisai, élükön az Egyesült Államokkal, amely igyekszik a saját szövetségeseivel akadályozni és ellensúlyozni Peking törekvéseit. Nevezetesen azt, hogy a Nyugattól független, Kína-központú (ottani irányítású) globális gazdasági-kereskedelmi rendszer alakuljon ki, ami politikai eszközként is szolgálhat Peking kezében.
Az ellenzők szerint a BRI-t felhasználva Kína igyekszik kiterjeszteni befolyási övezeteit, hogy minél előnyösebb pozíciókat szerezzen magának minden földrészen, ahová a saját ideológiát és a sajátos értékrendet is megpróbálja eljuttatni… s így az elvárásaihoz igazítani a földkerekség államainak nagy részét.
A pénzszűkében szenvedő országok azonban nem foglalkoznak ilyen kérdésekkel, hosszú távú stratégiákkal. Nekik azonnal kell a segítség, s olykor tálcán kínálják magukat.
A hatalmas adóssághegyen ücsörgő Rómának is jól jön(ne) egy kis külső (kínai) tőkeinjekció, cserébe inkább elfogadná, hogy a BRI részévé váljon. Az ötletet nyugtalanul fogadta Washington és több európai ország is.
Brüsszel ugyanakkor azt szeretné, ha az uniós tagok nem különutasként működnének együtt Kínával, hanem az EU-ra bíznák a kétoldalú kapcsolatokat. A figyelmeztetés mindenkinek szól házon belül, ahol ugyan félnek a kínai befolyás növekedésétől, ám amikor a saját pénztárcáról van a szó, sokan megpróbálnak jó(nak gondolt saját) üzletet kötni Pekinggel.
Németország azonban azt tanácsolja, hogy az olyan hatalmakkal szemben, mint Kína vagy Oroszország és az USA, egységesen kell fellépni, mert ezek ugyan fontos gazdasági partnerei az Uniónak, de legfőbb vetélytársai is. Ezért egyenként, csak a saját érdekek előtérbe helyezésével nem sokat lehet elérni velük szemben.
Az EU is felhívja erre a figyelmet. Különösen Kína vonatkozásában. A minap elfogadott uniós „stratégiai kitekintés” ráadásul már nyíltan riválisnak nevezi Pekinget, megjegyezve róla, hogy versenytárs a technológiai elsőségért folytatott küzdelemben, sőt olyan alternatív kormányzási formákat támogat, amelyek nincsenek összhangban a demokratikus gyakorlattal.
Brüsszel attól tart, hogy az odahaza egyre elnyomóbb, külföldön pedig egyre rámenősebb kínai politika (erős orosz hátszéllel) az eddiginél is jobban meg akarja osztani az EU-t. Peking tagadja ezt, s állítja: inkább abban érdekelt, hogy a közösség egészével működjön együtt.
Szépen hangzik, de az Unió (miként az USA és még egy sor ország) azt is szeretné, hogy (nagy) cégeik könnyebben jussanak be a kínai piacra, s ott azonos feltételekkel versenyezhessenek a helyi állami vállalatokkal.
Peking ugyan folyamatosan követeli a globális nyitott piac fenntartását, ám a sajátját védő akadályokat nem siet eltakarítani.
Az elmúlt néhány évben ezért több (uniós) kormány is hozzálátott az általa túlságosan tolakodónak tartott kínai befolyásszerzés megfékezéséhez, visszaszorításához. A fő cél az olyan ügyletek megakadályozása (így cégek tulajdonrészének vagy egészének megvásárlása), amelyek fenyegethetik a nemzeti érdekeket, esetleg az olyan – stratégiailag fontos (csúcstechnológiai) – ágazatokat, mint a digitalizáció vagy az energiatermelés és -továbbítás.
Az EU társállamai még nem tudtak megegyezni a kínai nyomulás közös ellensúlyozásáról, de azért némi haladást már elértek. Erre utal az is, hogy a kínai vezetőt Párizsban fogadó Emmanuel Macron francia államfővel együtt megjelent Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is, mintegy demonstrálva az alakulgató (uniós) egységet Kínával szemben.
