2024. május 8., szerda

Temerini rendezvények

Megemlékezések, irodalmi est, kórustagtoborzás

Temerin központja (Góbor Béla felvétele)

Temerin központja (Góbor Béla felvétele)

A Művelődési Központ színháztermében ma este 19 órai kezdettel megemlékezést tartanak a NATO-bombázások kezdetének 20. évfordulója alkalmából. Az est vendége Ljubinko Đurković ezredes.

Fényképkiállítás Sziveri Jánosról

Sziveri János hatvanöt évvel ezelőtt, 1954. március 25-én született a bánsági Muzslán. Rövid, hányatott élete során családjával két évig Temerinben élt abban a szükséglakásként szolgáló, 1851-ben épült parasztházban, melyet tizenhat évvel ezelőtt tájházzá alakítottak át. Az Új Symposion folyóirat egykori főszerkesztőjének emlékére szombaton, március 23-án 16 órakor fényképkiállítás nyílik a tájház kertjében épült alkotóház kiállítótermében. Ezt megelőzően a résztvevők megkoszorúzzák a költő emléktábláját.

A Szirmai Károly MME március 24-én, vasárnap 19 órai kezdettel a színházteremben bemutatja a Koldustetű című színművet, melynek színpadi adaptációját Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című regénye alapján Gyarmati Kata és Mezei Kinga készítette. Rendező. László Sándor. A jegy ára 200 dinár.

***

A Szirmai Károly Közkönyvtár szervezésében szerdán, március 27-én 18 órakor a Művelődési Központ képtárában irodalmi estet tartanak. Az érdeklődők a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület kiadásában megjelent, Magyarországon élő és alkotó vajdasági szerzők műveit ismerhetik meg Kantar Faragó Szilvia magyartanárnő középiskolás diákjainak közreműködésével. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

***

Tagokat toboroz a temerini Őszirózsa vegyes kórus. Kérik az énekelni szerető, jó hangú egyéneket, nőket és férfiakat, életkorra való tekintet nélkül, hogy jelentkezzenek és legyenek a kórus, énekkar tagjai. Örömmel várják minden új tag jelentkezését. A kar az idén is sok szép fellépést tervez Temerinben és szerte Vajdaságban. Szép dalokat, egyházi énekeket és ismert zeneművészek dalait tanulják majd és énekelik különböző rendezvényeken. Próbák hetente egyszer, keddi napon az Ifjúsági Otthon nagytermében lesznek 16 vagy 17 órától. Jelentkezni és érdeklődni a 063/16-150-57-es, a 060/45-718-55-ös és a 060/42-893-33-es mobiltelefonszámon lehet.

***

A Vajdasági Vándormozi, szombaton, április 6-án a moziteremben bemutatja Anyám és más futóbolondok a családból című magyar filmdrámát. Rendező és forgatókönyvíró: Fekete Ibolya. Jegyár: felnőtteknek 250 dinár, 18 éven aluliaknak 150 dinár. Jegyek elővételben megvásárolhatók a Művelődési Központban. A film megtekintése 12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott.