2024. május 8., szerda

Holnap hivatalosan is itt a tavasz

Holnap, március 20-án kezdődik meg a tavasz a Föld északi féltekéjének lakosai számára.

Illusztráció (Fotó: index.hu/MTI)

Illusztráció (Fotó: index.hu/MTI)

A belgrádi Ruđer Bošković Csillagászati Intézet tájékoztatása szerint Szerbiában a meteorológiai (csillagászati) tavaszkezdet pontos időpontja holnap 22 óra 58 percre tehető.

Közép-európai idő szerint március 20-án, 22 óra 58 perckor delel merőlegesen az Egyenlítő felett a Nap. Ez a jelenség a csillagászati tavasz kezdete, a napéjegyenlőség, ami azt jelenti, hogy csütörtökön már tovább lesz világos, mint sötét, és ez a folyamat további három hónapig tart majd.

Sajnos az időjárás ettől még nem fog egyik napról a másikra átugrani a totális tavaszba, talajmenti fagyok is lesznek, de a délutánok már 10-15 fokosak lesznek, sőt, pénteken már 20 fokot is mérhetünk.

Az előrejelzések szerint szerdán szikrázó napsütésre, kevés felhőre számíthatunk, csapadék sehol sem várható. Időnként ezen a napon is megélénkül az északias szél. Hajnalban előfordulhatnak gyenge fagyok, a hőmérséklet néhány fokkal 0 alá csökkenhet. Délután a maihoz hasonló hőmérsékleteket, 9-15 fokot mérhetünk.

Csütörtökön csípős lesz a hajnal, fagypont közelébe hűl a levegő, többfelé -4, -3 fokig is lemehet a hőmérséklet. Napközben időnként megnövekedhet a felhőzet, de így is a napsütés marad túlsúlyban. Csapadék továbbra sem valószínű, a szél mindenütt mérsékelt marad. A kora délutáni órákban 10-15 fok közé melegedhet a levegő.

Pénteken is kitart a nyugodt, napos idő, mérsékelt légmozgásra lehet számítani. Csapadékra nincs túl sok esély. Pár fokkal melegebb lesz a délután, mint az előző napokban, 15-20 fokot mérhetünk.