2024. április 27., szombat

Érzelmek vagy agresszió?

A sportnak vannak megkerülhetetlen jelenségei. Ilyen az asztaliteniszben a Jónyer-féle magyar generáció, Jan-Ove Waldner stílusa, a futballban az Aranycsapat, Sacchi Milanja, Cruyff Dream Teamje, Pep Guardiola Barcája, vagy a teniszben Billie Jean King és Bobby Riggs csatája, McEnroe kitörései, a Federer- vagy legújabban a Đoković-éra. De nyugodtan idesorolhatjuk azokat az eseményeket is, amelyek időről időre az egész világ számára rivaldafénybe állítják a sportot: az újkori nyári olimpiai játékok, a futball-világbajnokság vagy az évente megrendezett Super Bowl. A XXI. században az IKT-eszközök és -rendszerek fejlődésével újabb mérföldkőként a videobíró megjelenését jegyezhetjük fel a naptárba. De van egy olyan mozzanat, amely egyidős a sport, a versenyzés születésével. Hiszen szurkolók nélkül mit sem ér az egész felhajtás. A rajongók, a lelátókról különböző rigmusokat kiáltó csoportok hangulatot adnak egy-egy mérkőzésnek, s alkalomadtán emelkedetté teszik a légkört. Különösen igaz ez, ha a drukkerek a nemzeti színekben induló sportolót biztatják. A szurkolók ugyanakkor nemtetszésüket is kifejezhetik a klubvezetéssel, az edzővel, a játékossal szemben, s előfordul, hogy komoly hatással vannak az együttesre. A szurkolói szokások között lényeges különbségek adódhatnak. A média által kialakult populáris tábor a „legkönnyebben” mozdítható. Ezt a réteget egyre gyakrabban külföldi turisták alkotják, akik kirándulásaik alkalmával meglátogatják szeretett klubjuk stadionját, csendesen lebegtetik az ott kapott kis zászlót, szelfiznek a tribünön, s hashtagekkel teletűzdelve bejegyzéseket osztanak meg a közösségi médiában. A szelfiző közönség egy vereség alkalmával csapatot vált, s egy héttel később már másik mezt visel az utcán. A magára valamit is adó szurkoló kitart, akkor is, ha sikerek nélküli, száraz időszak köszönt be a klub háza táján. Az aktív fan – ahogyan egyre többször hivatkozik rájuk az újságírás – többes szám első személyben beszél csapatáról, azaz érzelmileg rendkívül erősen kötődik annak eredményeihez, filozófiájához. Van is egy olyan mondás, miszerint férjet, feleséget, autót bármikor cserélhet az ember, de a csapathoz való kötődés örök.

A skála végén ott vannak a huligánok, akik nem is azért mennek ki a helyszínre, hogy a mérkőzést lássák, hanem azért, hogy megbontsák a rendet. Ne legyen kétség: a huligánt nem elsősorban a csapat érdekli, hanem a meccsekkel és az extravagáns szurkolással járó cirkusz. A szurkoló, a fan örömét leli a pályán látottakban, a huliganizmus viszont nem merül ki a rigmusok skandálásában, sőt igazából nem is ott kezdődik. Ha a világ legnépszerűbb sportját, a labdarúgást vesszük alapul, akkor a futballhuliganizmus az ellenfél szurkolótáborával való verekedést, a rendőrök elleni támadásokat jelenti, s még csak nem is kell, hogy mindez a pálya környékén történjen. A 2018-as oroszországi világbajnokság alatt elkülönült városrészek voltak, ahol az adott ország szimpatizánsai gyülekeztek, de előfordult, hogy a két tábor egymásra talált, s fényes nappal, a nyílt téren estek egymásnak. A huligánok viselkedése persze országonként más és más. A spanyolországi, az olaszországi, a németországi „ultrák” egészen máshogy viselkednek, mint a belgrádi Crvena zvezda vagy a Partizan keménymagja. Az extrém rendbontás egyik legfrissebb esete a Libertadores-kupa döntőjéhez köthető, amikor a River Plate–Boca Juniors finálé visszavágóját le sem tudták játszani Argentínában, s Európába kellett hozni a mindent eldöntő találkozót.

Hogyan lehet megfékezni a szurkolói huliganizmust?

Pénzbüntetésekkel: 20 (13%)

Börtönbüntetés kiszabásával: 73 (47,7%)

A mérkőzések látogatásától való eltiltással: 53 (34,7%)

Nem tudom: 7 (4,6%)

Huliganizmus és rendbontás azonban nem csak a fociban létezik. Február 9-én Splitben a Crvena zvezda vízilabdázóira horvát huligánok támadtak. A játékosok szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszták az incidenst. Az offenzíva teljesen tudatos volt, az öt támadó fényes nappal szúrta ki a kávézóban ücsörgő sportolókat. Jelen esetben nem beszélhetünk kizárólag szurkolói attitűdről, hiszen a Szerbiával szomszédos ország képviselői valószínűleg történelmi, politikai és szociálpszichológiai tartalmakat is magukkal hordoztak. A huliganizmus rendkívül komplex jelenség, amelyet globális szinten nehéz keretek közé szorítva definiálni, s tanácsosabb földrajzi és kulturális területekre szűkíteni. A vizsgálódás azért sem lenne értelmetlen, mert pontos adatok hiányában nehéz megfékezni a szurkolói rendbontásokat. Egy valódi huligánt nem rettent el holmi pénzbüntetés, pár hét vagy hónap a börtönben, mert onnan kiszabadulva azonnal a vandálkodásé lesz a főszerep, s ehhez nem feltétlenül szükséges a mérkőzések látogatása sem, mert erőszakot kifejteni máshol is lehet. A rendbontások visszaszorításához valószínűleg összehangolt, együttes retorziókra van szükség.