2024. március 29., péntek

Közgazdászok, informatikusok vetélkednek

Március 30-án és 31-én kerül sor a BizKod v4.0 elnevezésű versenyre, amelyen a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola és a szabadkai Közgazdasági Kar hallgatói vesznek részt. A rendezvény helyszíne a vetélkedőt szervező Infostud cég Galleria Hotelben lévő székhelye lesz.

Pere Tumbas, Andrijana Mazinjanin és Zlatko Čović (Fotó: Benedek Miklós)

Pere Tumbas, Andrijana Mazinjanin és Zlatko Čović (Fotó: Benedek Miklós)

A BizKod apropóján szerdán sajtótájékoztatót tartottak, amelyen Andrijana Mazinjanin, az Infostud cég projektmenedzsere, Zlatko Čović, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola igazgatóhelyettese és tanára, valamint Pere Tumbas, a Közgazdasági Kar tanára ismertette a részleteket. Mint megtudtuk, a BizKodot négy évvel ezelőtt abból a célból hozták létre, hogy a műszaki szakfőiskola programozói kamatoztatni tudják tudásukat. A vetélkedőbe tavaly kapcsolódott be a Közgazdasági Kar. Március utolsó hétvégéjén a BizKodon részt vevő csapatoknak 24 óra áll a rendelkezésükre, hogy megoldást találjanak valamely közgazdasági, illetve informatikai problémára, és ezt be is kell mutatniuk a zsűri előtt. A szervezők elmondása szerint a résztvevőknek a vetélkedőn a gyakorlatban is alkalmazniuk kell az egyetemen, illetve főiskolán megszerzett elméleti tudásukat, így remek alkalmat nyújt a fejlődésre. A legjobbak értékes nyereményekben részesülnek, ugyanakkor az Infostud részéről nem titkolt szándék, hogy a cégbe csábítsák a tehetséges fiatalokat. A rendezvény keretén belül szakmai előadásokra is sor kerül.