2024. április 18., csütörtök

Selfness Szerbiában is

Projektindító nyitókonferenciát tartottak tegnap Mórahalmon az Interreg-IPA CBC Magyarország–Szerbia határon átívelő program keretében. A Natural Selfness elnevezésű pályázat fő kezdeményezője Ürög önkormányzata, a településen ugyanis egészség- és ökoturisztikai központot létesítenek. Az előadáson a helyi és a hazai turisztikai vállalkozók is részt vettek.

Stampf Mariann (Gergely árpád felvétele)

Stampf Mariann (Gergely árpád felvétele)

– Olyan attrakciót építenek Ürögön, ami a gyógyturizmusra és a természeti környezetre épít. A komplexum bungalókból, gyógyhelyből, nyílt téri amfiteátrumból és étkezőből áll majd. Ennek kialakításához adja a szaktudását Mórahalom, amely a gyógyturizmus terén már jelentős eredményt és tapasztalatot ért el: fürdőjének évente félmillió látogatója van, az önkormányzat ökoturisztikai kínálatában pedig jelentős a bivalyrezervátum és a különböző túrák. Turisztikai szakemberként úgy gondolom, kár lenne nem kihasználni a helység adottságait. A program keretében többször ellátogatnak hozzánk az ürögiek tapasztalatszerzés céljából, a jelenlegi konferencia tematikája pedig mindkét turisztikai ágat felöleli. Tanulmányok is készülnek majd ezeken a szakterületeken. Ezzel együtt a mórahalmiak is tanulhatnak az ürögi tapasztalatokból – mondta a projektindítón megjelent médiák képviselőinek Stampf Mariann, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. ügyvezetője, majd hozzátette, hogy az ürögi beruházás engedélyeztetése már folyamatban van, a közös munka is hamarosan megkezdődik, és további projekttalálkozókat is szerveznek majd.

– Egy új, innovatív terméket vezetünk be a régióba, és ezzel együtt az országba is, amit erdei selfnessnek vagy természetes selfnessnek neveznek. Ez a tevékenység nagyon népszerű ebben az évben, világtrendnek számít. Az önkormányzat számára ez nagyon fontos befektetés a fejlődés szempontjából. Tudjuk, hogy Mórahalom nagyon népszerű turisztikai úti cél, és sokat tanulhatunk a mórahalmiaktól, ugyanakkor mi is bemutathatjuk nekik a kínálatunkat. A projekten kívül további, hosszabb távú együttműködést is szeretnénk kialakítani, és remélem, hogy az újabb pályázatokon is együtt dolgozunk – nyilatkozta lapunknak Marko Kelember ürögi projektmenedzser.

A projekt futamideje két év, tavaly novemberben indult, és megvalósításának végső határideje 2020 októbere.

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele