Pillanatképek egy gazdag életútból

A hiteles művészt – és nem utolsósorban az értékes, az ép lélekkel megáldott és jó embert – a munkáin keresztül is megismerhetjük igaz valójában. Amennyiben e művész szakmája adott esetben a színészet, és úgy a színházban, mint a filmjeiben leginkább „negatív” szerepeket kap, akkor is. Mert Cserhalmi György a fenti részleges „beskatulyázottság” ellenére számomra – és hiszem, hogy a legtöbbünk számára – végtelenül szimpatikus, „pozitív” és persze vagány figura. Amellett természetesen, hogy igazi színészóriás.

Minden bizonnyal ez volt a benyomása a zentai közönségnek is, amikor a Zentai Magyar Kamaraszínházban a Teátrum Neked! fesztivál nyitányaként Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára asszisztálásával a 71 éves, Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas érdemes művész az életútjáról mesélt baráti közvetlenséggel, ugyanakkor mély bölcsességgel. Pályakezdésről, színházról és moziról, kulisszatitkokról, tanításról, családról, egészségről és betegségről, az öregedésnek és a pálya befejezésének méltósággal való viseléséről. A színházi és filmbejátszásokkal tarkított, csaknem kétórás meseözönből kiragadtunk néhány rövid részletet.

A kezdet

– 1971-ben végeztem a Színművészeti Főiskolán, és elkezdődött ez a bonyolult, fura pálya. Nem vettem túl komolyan soha, önanalízisekre nem vagyok képes, nincs rá hajlamom. Valahogy úgy vagyok vele, hogy ott vannak a filmek és a színdarabok, de aki ezeket csinálta, az nem én vagyok. Ez természetes védekezés az ellen, hogy összekeverjem magam azokkal a hősökkel, akiket játszottam. Amikor az ember mindezt komolyan veszi, irgalmatlanul bonyolulttá válik a szakma. Fölfogni a viszonyokat, a rendszereket, a kapcsolatokat, kivel hogyan kell beszélni, próbálni, játszani. Ebből a szempontból keserves volt az első néhány tanulóév. De azután megtanultam. Ezt is, és ezzel együtt szeretni is a szakmát és a kollégákat. Előtte nem nagyon.

A filmszerepek hozták az igazi sikert

– Hogy egyre több filmszerepet kaptam, az nem is annyira a színházi munka kárára ment, mint inkább a családi életemére. Szállodákban, taxikban, repülőkön, lakókocsikban töltöttem a fél életemet, ez azért megfekszi az ember gyomrát egy idő után. Viszont azt hiszem, genetikailag erre vagyok kódolva. Annak idején elnyűhetetlen voltam, legalábbis annak hittem magam. Azt éreztem, hogy egyben maradtam, nem estem szét, nem lettem nagyképű. Működtek a dolgok. Elég hamar nyilvánvalóvá vált egyébként, hogy bírom a strapát, ez is közrejátszott.

Mephisto

– Andorai Petivel párban voltunk a film forgatásán. Általában úgy zajlott, hogy elöl a Brandauer, mögötte a többiek. Volt egy kamerapróba, miután Koltai Lajos operatőr és Szabó István rendező valamit sutyorogni kezdtek, aztán odajött hozzánk a Szabó, s mondta, hogy Gyuri, Péter, álljatok már egy sorral hátrább. Megint próba, sutyorgás, majd: „Péter, Gyuri, oda a nők mögé egy kicsit…” Andorai, aki előtte már forgatott Szabóval, és sokkal jobb viszonyban volt vele, mint én, annyit mondott neki: „Pista, akárhova állítasz minket, lejátsszuk a német ripacsot…” Hogy büszke vagyok-e a filmre? Természetesen. Mégiscsak Oscart kapott.

A „rosszfiú”

– Rosszfiút játszani mindig hálásabb. Annyi réteg van a rosszaságban… a jóság meg csak így árad. A rossz tele van szaftokkal, nedvekkel, ami jólesik az embernek, elmondani, hogy ilyenek vagyunk. A jót eljátszani olyan hálátlan feladat. A pozitív hősök mindig meghalnak, a rossz emberek meg örökké tartanak, ez valami csodálatos. Amikor nagyon pozitív volt a hős, amit játszottam, akkor is jól megpakoltam hibákkal. Hogy ember legyen. Különben olyan lettem volna, mint egy királyszobor. Teljesen egyformák.

Politikai szerepvállalás

– A rendszerváltozás előtti világban mindig a támogatottak közé tartoztam. Aztán amikor eljött a rendszerváltozás pillanata, hívtak az előtérbe, de én mondtam, hogy nincs előtér, amíg az oroszok nem vonulnak ki. Ezt akkor elég nehéz volt kimondani, és a gyülekezések általában arról szóltak, hogy valaki mondja már ki végre. Engem kértek fel, hogy olvassam fel a 12 pontot. Ahogy előtte nézegettem, azt gondoltam, engem ezért ki fognak lőni. Egy nap gondolkodási időt kértem, de fél óra múlva azt mondtam magamnak, nem létezik, hogy besz*rtál… És elvállaltam. Baromira izgultam. Bár megszoktam, hogy emberek hallgatnak, de ott százezres tömeg volt jelen. Az első mondat volt csak nehéz: „A szovjet csapatok vonuljanak ki Magyarországról.”

Egyéb helyzetekben Cserhalmi György egyáltalán nem tartja feladatának a politikai szerepvállalást – főképp nem a napi politikában. Ebből és számos más véleményformálásából is az est folyamán – például hogy tanárként nem oktat, hanem felszabadít – meggyőződhettünk, hogy a lezser és vagány karaktere mögött milyen mély életbölcsességet hordoz magában. A kiemelt részeket olvasva is – melyek természetesen esetlegesek, mivel a teljes beszélgetés érdekfeszítő és szórakoztató volt – oda kell képzelnünk az iróniát és humort, csak így értelmezhetőek. Egy megfontolt, tájékozott, egészségesen gondolkodó embert ismerhettünk meg még közelebbről. A jelenlegi felületes gondolkodású társadalomban igyekszik felhívni a figyelmet annak visszásságaira és veszélyeire.